mikor szibériában éltünk
mindannyiunknak volt halálunk
a teherautó platóján hordtuk
és mind tudtuk
hol hevernek az úton fenyőágak
ott a halál mellette száguldottunk el a teherautóval
és most nincsen halál
senkinek nincsen halála
és nem is lesz

*

mikor szibériában éltünk
voltak sírjaink az erdőben
és eljártunk oda
nézni a veszteség fáit és köveit
mindenünk megvolt
első temetői utazás
második temetői utazás
harmadik temetői utazás
és negyedik nem volt átgázolhatatlan mocsár lett ott
és mocsárban nem szabad temetni

*

mikor szibériában éltünk
a veszteség testében éltünk
apámnak nem volt keze
anyámnak hasa
és mindenkinek volt vesztesége
az sajgott a suta testben
az sajgott a fakó testben
így éltünk mi ott
az időtlen bánat terében

*

mikor szibériában éltünk
mind ismertük a folyami hal ízét
és a pállott víz szagát

*

mikor szibériában éltünk
senki közülünk nem emlékezett
se fájdalomra se bánatra
csak mentünk
és visszatértünk
mentünk és visszatértünk
és senki sem bánkódott maga miatt
hanem egyszerűn csak éltünk és éltünk
aztán meghaltunk
mintha a történelem kis üveggolyó volna
mely begurult a hűtő mögé
és nincs benne semmi különösebben fontos
hogy kiszedjük onnét
csak hever és egyre porosabb
és mindenki csak él és él magában
és meghal a fák között
és nincs semmi emlék emlék emlék benne
csak él és eljár a sírokhoz
él és ballag a parton
és mintha nem is jött volna el a bánat ideje
mintha a bánat nem is változna át
nehéz ormótlan kővé
mintha a veszteség minden fájdalma és keserve
csak megannyi kis horzsolás volna
és mintha semmi nagy nem is volna
minden kicsi kedves és kegyetlen és ezek vagyunk mi
akik szibériában élünk
és soha nem megyünk el innen

(Vége)

(A vers eredeti címe: Когда мы жили в Сибири)