apám autójának ablakából
fákat lehetett látni
meg szürke aszfaltívet
az éhes fehér hóbuckák között
s ő kiabált hogy
ez a mi országunk
ezek a mi végtelen kegyetlen szibériai földjeink
ez mind ameddig a szem ellát
mind mind a miénk
és én ezt mind gyűlölöm

*

ez volt szibéria
más szóval nem is lehet megnevezni
csak így hogy szibéria
de ha a részeit neveztük meg hát volt ugye
Angara
Bratszki út
Három nővér
Kopasz-hegy
Uszty-Ilimszki Vízerőmű
Uszty-Ilimszk
és szibéria darabokra hullott
még ha mondogattuk is hogy tessék
ez itt a mi tajgánk
akkor is darabjaira hullott

*

mikor szibériában éltünk nem volt pénzünk
nem volt emlékezetünk és nem volt szeretet bennünk
nem volt más csak egy hosszú fülledt nehéz nap
melyben mindannyian együtt éltünk
egyetlen határtalan testben
és egy volt a tekintetünk és egy a fájdalmunk
és szüntelen csak ettünk
és ételt vásároltunk
és ételekről beszéltünk
és féltünk hogy elfogy az étel
féltünk hogy eltűnik
féltettük az ételt

(A vers eredeti címe: Когда мы жили в Сибири)