A tömeg ugyanis valóban természeti erőknek a játéka, ha szabad ezt a kifejezést társadalmi viszonyokra alkalmazni. Egy utca, egy tűzvész, egy közlekedési baleset olyan embereket gyűjt össze, akik – ebben, hogy így összecsődültek – mentesek az osztályszerű meghatározottságtól. Konkrét csődületként jelennek meg, társadalmi tekintetben azonban elvontak maradnak, minthogy magukba zárkóznak, csak személyes érdekeikkel törődve. Modelljükként a vásárlók szolgálnak, akik a piacon – mindegyik a maga érdekét követve – a „közös ügyben” gyűlnek össze. Ezek a sokaságok gyakran csak statikus módon léteznek. Rejtve marad bennük, ami voltaképpen szörnyűvé teszi őket: az, hogy magánszemélyek mint magánszemélyek csődülnek össze tömegesen véletlenszerű magánérdekeik hatására. De ha szembetűnővé válik az ilyen csődület – és a totalitárius államok gondoskodnak erről, mivel szándékukban áll klienseik tömeges összegyűjtése, permanensen és kötelezően mindenkire nézve –, akkor világosan megnyilvánul a dolog monstruózus jellege. Mindenekelőtt az érintettek számára. Úgy racionalizálják maguknak a piacgazdaság véletlenét, amely így összehozta őket, mint valami „sorsot”, amiben a „faj” újra magára talál. Ezzel teret engednek a csordaösztönnek és a reflexszerű viselkedésnek.

Walter Benjamin A második császárság Párizsa Baudelaire-nél (Bence György fordítása)