Rainer Maria Rilke versei

Orfeusz ürügyén

I/8

A könnyforrás nimfájának Panasz
a neve. A Dicséret tág terében
él meg egyedül. Ott arra is van alap,
hogy ő szóljon, miközben legfelül

a sziklaszirten kapu s templom áll.
Gyanús, hogy válla meg se rándul,
érzés-istennő ő is talán?
Legfiatalabb a családból?

Az Öröm tud, a Vágy beismer.
A Panaszt még iskolázzák, gyerekkezén
a régi rosszat számolgatja.

Pár ujja váratlanul összeér az éggel,
a panaszdalunk csillagképét könnyedén
egy üres részre föltapasztja.

I/9

Csak aki mondott verset már lent
az alvilágban,
ő hangolhat hiteles áment
egy kis ódában,

ki a holtak ízlésterrorján átment,
velük ivott,
ő folyton zenét hall majd, mást nem.
Zeng a titok.

Törhet a víz tükre nekünk
hullám-darabokra:
a kép helye meglesz.

Ha a tér visszájára lelünk,
épp a visszhang hozza
az új-örök-elvet.

A mű eredeti címe: Die Sonette an Orpheus