Alekszandr Szergejevics Puskin két verse

Téli reggel

Fagy és verőfény; pompás hajnal!
S te szenderegsz még, drága angyal –
Ébredj, elmúlt az éjszaka:
Álomtól ittas pillád tárd ki
Észak Auróráját csodálni,
Jelenj meg, észak csillaga!

Emlékszel, este hóvihar dúlt,
Az égen vak homály kavargott,
A hold sápadtan bujdokolt,
Komor felhők közt jött az éjfél,
S te bánatosan üldögéltél.
S most mit mutat az ablakod?

Az ég azúrkék boltozatja
Alatt simul, napon ragyogva,
A hó szikrázó szőnyege,
Csupán a gyér liget sötétlik,
A fenyves zúzos zöldje fénylik,
És csillog a patak jege.

Szobánk borostyán fényben úszik.
A tűz vidáman pattog, izzik,
És száll a füst az ég felé.
Oly jó heverve álmodozni  
De mondd: nem kéne béfogatni
A pejkónkat a szán elé?

Míg szánunk friss havon iramlik,
Barátném, élvezzük ki addig
Tüzes lovunk hogyan szalad,
Járván a tar mezőt, a kertet,
A lombja vesztett téli berket,
S a nékem kedves partokat.

Téli este

Zordon ég alatt kavargat
Hóörvényt a förgeteg,
Farkacsordaként üvölt, majd
Sír, miként a kisgyerek.
Hol a hitvány zsúptetőnket
Tépi, rázza szét legott.
Hol, mint vándor szállás végett,
Zörgeti az ablakot.

Rozzant kunyhónk téli esten
Oly sötét, olyan borús
Mért ülsz oly elcsendesedten
ablakunknál, jó dadus?
Tán a vihar tombolása
Fárasztott ki, kedvesem?
Vagy az orsód surrogása
Altatott el édesen?

Igyunk egyet, szánnivaló
ifjúságom gyámola.
Igyunk egyet, hol a kancsó,
Szálljon bánatunk tova.
Fújd el azt, hogy „A madárka
Tengeren túl vert tanyát…”;
Fújd el azt, hogy „A leányka
Korsajával kútra járt.”

Zordon ég alatt kavargat
Hóörvényt a förgeteg
Farkacsordaként üvölt, majd
Sír, miként a kisgyerek.
Igyunk egyet, szánnivaló
ifjúságom gyámola.
Igyunk egyet, hol a kancsó,
Szálljon bánatunk tova.