Mihail Jurjevics Lermontov versei

Remény

Csodás madárkám van nekem
Itt él egy ifjú cipruson.
Ül nappal ágán csendesen,
Nem énekel ilyenkoron.

A háta – ég-azúrja-kék,
Bíborpiros a kis feje,
Szárnyán aranyporból az ék,
Mint fellegen hajnalfele.

De már a föld ha elpihen,
És ráborul az éji csend,
Megszólal ágán édesen,
Megtöltve árva lelkemet.

S te minden bút és bánatot
Feledsz, hallván ez éneket,
S e csendes, édes dallamok,
Mint drága vendégek neked.

Vihar ha dúl az éj ölén,
Gyakorta hallani dalát;
S én mindig úgy hívom: Remény
E békés zengő kismadárt!

Az élet kelyhe

1.
Míg isszuk életünk borát,
Szemünk kendő takarja,
Iszunk, s a kelyhünk aranyát
A bánat könnye marja.

2.
Halálunk ha elérkezett,
Lehull szemünk kötése,
S mi volt, a csalfa bűvölet
Elillan nyomba’ véle.

3.
S mi nézünk, ámulunk sután:
Kezünk üres kehelyt fog,
Borunk is álom volt csupán,
S még az se a miénk volt.

*

A versek eredeti címe:  Надежда; Чаша жизни