John Ashbery versei

Negyvenes fricska

A sötétítő árnya a festett falon,
Szobai tigrislevél és kaktuszok, gipszállatok árnyai,
A fényes bámészkodás tragikus mélabúját fókuszáld
Sehova, egy lyukba, mely mint az űr fekete lyukai.
Melltartóban, bugyiban oldalog a nő az ablakhoz:
Cakk, fölszalad a reluxa. Törékeny utcai jelenet kínálja magát:
Ostyavékony gyalogosok, akik tudják, merre tartanak.
A sötétítő lassan visszaereszkedik, lassan billennek egymásra keskeny lemezei.

Miért kell állandóan így végződnie?
Emelvény olvasó nővel, haja ricsajával
És mindazzal, ami kimondatlan: miként húz vissza minket magához, magával
A csöndbe, amelyet az éj önmagában nem magyaráz.
A könyvtár csöndje, lefojtott telefoné,
De nem kell ezeket se föltalálnunk újra:
Eliszkoltak egy történet tervezetébe,
A „művészi” részhez – tudván, mely fontos részek elhagyandók,
És miként fejlődhet a jellem. A túl valós dolgok mindig
Túlságos aggódás tárgyai, ekként mesterségesek, túllapoztunk rajtuk,
A benti a kintivel válik részeddé,
Mikor rájössz, hogy soha nem hagytad abba a halálon való nevetést;
Háttér a sötét szőlőtő a tornác szélénél.

Folyó

Ez a dolog túlságosan jónak gondolja magát az
Efféle általánosításokhoz, amik
Mozgatják. A szemközti oldal
Homályba merül, emez
Önérzetbe. De a közép egyre
Csak omlik és újraformálja magát.
A folyó tudatlan tudása
Átcselleng a piknikasztalnál ülő páron (de hát
Ebben a szezonban még korai piknikezni!),
Tudás a maga munkálkodásáról,
Üveg mögé helyezni a teljes jelenetet,
Csak hogy a lehetséges unalmat és a túlságos intuíció
Foltját elkerülhesse. „Még korai”,
Mondja a nő, „ebben a szezonban.” Sólyom húz el.
„Küldj mindenkit vissza a városba.”

(John Ashbery magyar nyelvű verseskötetének megjelenése idén ősszel várható a 21. Század Kiadónál.)

*

A szöveg eredeti megjelenési helye: John Ashbery: Self-Portrait in a Convex Mirror. New York: Penguin, 2009.