Közel három évtizeddel az eredeti megjelenés után, Egyed Veronika fordításában végre magyarul is olvashatjuk a huszadik századi izlandi irodalom egyik emblematikus művét. Einar Már Guðmundsson tragikomikus regénye, A mindenség angyalai igazi sikerkönyv: elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját, harmincnál több nyelvre fordították, filmadaptáció készült belőle, Izlandon pedig kötelező olvasmány a gimnáziumokban. Azonban Guðmundsson életművén belül is meghatározónak számít: a regény Páll nevű főszereplőjének alakját és életútját a szerző skizofrén bátyjának sorsa ihlette. Innen nézve egyszerre személyes kötődésű emlékkönyv, kísérlet arra, hogy érzékeltesse és megértesse egy mentális beteg ember megpróbáltatásait, emellett pedig a rohamos fejlődés ellenére is komoly társadalmi gondokkal küzdő, huszadik századi Reykjavík látlelete.

Páll épp azon a napon születik, amikor Izland 1949. március 30-án belép a NATO-ba. Ennek a különleges együttállásnak annyiban van jelentősége, hogy Páll a szigetország egy új, átmenetiséggel teli korszakában kezdi meg az életét. Kiskora egy-két éretlen kalandot leszámítva különösebb probléma nélkül telik, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének Páll körül (vagy pont benne) szakadékok, melyekbe könnyedén belezuhanhat. A bajok a tinédzserkora környékén kezdődnek. Kicsapongásaiból ugyanis idővel komolyabb balhék, végül dührohamok, erőszakba torkolló epizódok, elviselhetetlen fejfájások lesznek. A rokonok-barátok szörnyülködve, és főleg tanácstalanul figyelik Páll átváltozását, ám segítő kezet nem nyújtanak neki – mentségükre szóljon, tétlenségük nem a közönyből ered: egyszerűen nem értik, milyen erők kísértik Páll elméjét. Azt meg pláne nem tudják, mit kellene tenniük annak érdekében, hogy kirántsák a férfit az örvényből.

Guðmundsson regényét leginkább az Ø Kiadó másik Izland-könyvével (Bergsveinn Birgisson: Válasz Helga levelére) izgalmas összevetni, melynek szintén fontos témája a sziget huszadik századi fellendülése, az országba beáramló kultúra, a gazdaság rohamos változása, és annak társadalmi következményei. Birgisson történetében a nagyvárosi nyüzsgés varázsa csalja el a főhős, Bjarni szívszerelmét, aki hiába kéri a vidéki gazdát, hogy költözzön vele Reykjavíkba, a férfi kategorikusan elzárkózik ettől. Bjarni az urbanizált életmódban a pusztulást látja, amely megfoszt a természet közelségétől, elkoptatja a hagyományokat, elszakít a nemzeti gyökerektől. A nagyváros, véli, olyan közeg, ahol az emberek meghasonlott, önmagukat és egymást kínzó, rideg lényekké válnak, életük pedig szenvedélyek és összetartás híján értelmetlen és üres lesz.

Guðmundsson regényében mintha csak Bjarni félelmeit (kisiklás, elmagányosodás, perifériára szorulás) látnánk megvalósulni. Páll életét a pszichés betegség, a változó világ, a közömbös társadalom, továbbá a személyes traumák (például egy különösen csúfos, feldolgozhatatlan szerelmi bánat) eltérő módon, de egyaránt szétzilálják. Ezzel szemben a dühkitörései, téveszmés epizódjai, kirobbanó hangulatzavarai talán jobban kordában tarthatók lennének, ha rendes orvosi segítséget kapna, vagy a közösség felkészültebben támogatná a gyógyulását.

Ám az ötvenes-hatvanas évek Reykjavíkjában a mentálhigiénés segítségnyújtás még gyerekcipőben jár, az emberek hozzáállása, megküzdési szokásai pedig inkább a régmúlt misztikáiban, ősi szokásaiban gyökereznek. Így bár Páll közege felismeri és kiszűri a problémásnak vélt egyéneket, de tapasztalat híján nem tud rajtuk segíteni. Ezért aztán a férfit egy tolerálható szintig elviselik, aztán amikor a kezeletlen elmezavarai miatt a vele közös élet rémálommá válik, inkább elengedik, mielőtt még az egész család és közösség életét romba döntené. Hagyják, hogy menjen, amerre az őrület, a bánat, a nyugtalanság viszi, sodródjon szabadon a szükségszállások, intézetek, börtöncellák, a város utcái és a Kleppur nevű, kezdetleges elmegyógyintézet között.

Annak ellenére, hogy a cselekmény középpontjában Páll élete áll, a narratíva csak részben használja a klasszikus életrajzok sajátosságait. Guðmundsson időben összekevert, kisebb-nagyobb epizódokra szaggatja a lineáris történetívet: emléktöredékek, burjánzó képzelgések, fantazmagóriák váltogatják egymást, melyek – Páll különös, szaggatott valóságérzékelését tükrözve – sokszor hirtelen, átmenetek és lezárás nélkül sorjáznak egymás után.

De A mindenség angyalai nemcsak ezért lóg ki az életrajz keretei közül, hanem azért is, mert nem egyszemélyes történet. Számos Pálléhoz hasonló életutat mutat be, amelyekkel olyan sokakat érintő, a mai napig létező problémákra, jelenségekre hívja fel a figyelmet, mint hogy az elfogadás és a megértés folyamatában sokszor mennyire csak végletek léteznek, és mennyire nincsenek árnyalatok a „normális” és az „őrült” kategóriák között. Páll a története során tucatjával akad össze hozzá hasonló zűrös alakokkal, és különösen hatásosak azok a jelenetek, amelyekben a rendőrök a Reykjavíkban kószáló zavart egyének összefogdosása után tanácstalanul állnak, a börtönbe, vagy az intézetbe vigyék őket. Végül a Kleppur különösebb válogatás nélkül magába fogadja a környék furcsa alakjait, legyenek bár komoly pszichiátriai esetek, vagy csak olyanok, akiknek egyszerűen nem sikerült felülkerekedni egy nehéz időszakon: mondjuk képtelenek voltak megszokni, hogy a vidéki életüket és tágas tanyáikat szűkös pincelakásokra és mindennapi robotolásra cserélték, ezért depressziósak, alkoholisták lettek.

Már az elején sejthető, hova fog kilyukadni a történet, mégis az utolsó oldalakig reménykedünk valami pozitív csavarban: hogy a mozaikdarabokból talán mégiscsak valami biztató, optimista megfejtés rajzolódik ki Páll élettörténetét, állapotát illetően. De persze semmi ilyesmi nem vár ránk – hogy is várhatna. Mivel Páll soha nem kap komolyabb segítséget, védőháló sincs alatta, sorsában szinte kódolva van a váratlan, lesújtó befejezés: hogy miközben lényegében keresztülzuhan az életen, egyszer csak majd egy váratlan becsapódás valahol, valamikor megállítja.

Végül A mindenség angyalai még a tragikus végkifejlet ellenére sem lesz szélsőségesen lesújtó könyv, képes pozitív visszhangot hagyni maga után. Ez több dolognak is köszönhető. Egyrészt a regény karaktereinek: Páll sorstársai a fura fantázianeveikkel és téveszméikkel szinte már mesébe illően parodisztikus figurák. Guðmundsson egyszerre ábrázolja megrendítően és rém szórakoztatóan az idegen világukat, bizarr kalandjaikat, az ebből fakadó pikareszkjelleg, na meg a sötét humor pedig biztosítja, hogy időnként finoman lazuljon a borús hangulat is.

Emellett, bár Guðmundsson szövegét áthatja a szomorúság, hiányzik belőle a sajnálkozás és a szánalom. Inkább egyfajta kritikus tónus, dac, furcsa vagányság és rendíthetetlenség jellemzi. Nyelvileg is jó arányban keverednek benne hideg és meleg érzések, prózai és lírai hatások és hála Guðmundsson költői tapasztalatainak (regényei, esszékötetei, gyerekkönyvei mellett hat versgyűjteményt is jegyez), szerencsére a poétikus részek sem csak a gyönyörködtetés végett vannak, hanem hogy bemutassák Páll fantasztikus és kísérteties valóságát, az elhagyatottság, szabadságvágy néha reményteli, máskor hátborzongatóan elveszett tudatállapotok közti imbolygását.

Elvétve szoktam a kiadási formáról megemlékezni, de most kikívánkozik: újfent elbűvölt az Ø Kiadó kötetének stílusa, az egyszerű, ízléses dizájn, és a könyv végén elhelyezett bőséges jegyzetanyag, mely segített felismerni és megérteni a szövegbe rejtett utalásokat, kulturális szemelvényeket. Mindenképpen érdemes figyelni a műhely további köteteit is!

Einar Már Guðmundsson: A mindenség angyalai. Fordította Egyed Veronika. Budapest, Ø, 2022. 230 oldal, 4290 forint.