Bergsveinn Birgisson elmúlásról és elengedésről szóló vallomástörténete, illetve Einar Már Guðmundsson pszichés betegségekkel, kirekesztéssel foglalkozó emlékkönyve után ismét sajátos izlandi regénnyel jelentkezett az Ø Kiadó. Lilja Sigurðardóttir, a Csapda szerzője a kortárs skandináv bűnügyi irodalom ambiciózus alakja, és az elmúlt években egyre inkább reflektorfénybe került a műfaj nagynevű sztárírói mellett – sőt, egy ideje már a mozgókép világában is bontogatja szárnyait, részben 

az ő nevéhez kötődik a Katla című nagyszerű Netflixes weird-sci-fi széria.

Az eredetileg 2015-ben megjelent Csapda a szerző úgynevezett Reykjavík Noir-trilógiájának, egy könyveken átívelő, összefüggő történetfolyamnak a nyitóepizódja. Emellett ez Sigurðardóttir első olyan kötete, amelyet anno angolra fordítottak, s ezzel megnyitotta a szerző előtt a kapukat a szélesebb nemzetközi piac felé. Műfaji szempontból többnyire a krimik közé sorolják, és bár tényleg bepillantást enged a bűn világába, ábrázolja a bűnbeesés pszichológiáját, továbbá  van benne néhány thrilleresen izzasztó jelenet, 

Sigurðardóttir pont a kevésbé extrém, mondhatni átlagosabb drámahelyzetekkel ér el igazán lebilincselő hatást.

A cselekmény hátterét a jelenkori Izland egyik legrázósabb, egyben legérdekesebb történelmi időszaka, a 2008-ban kirobbant világválság, és az azt követő, Izlandot is jócskán érintő zűrös évek adják. Amikor a financiálisan szakadék szélére csúszott országban a teljes bankrendszer összeomlott, a munkanélküliség durván megugrott. Izland pedig jobb híján hagyta, hogy a támpillérek ledőljenek, majd az érintett cégvezetők és politikusok felelősségre vonása és bebörtönzése után eltakarította a romokat és megkezdte egy új  szerkezet felépítését.

Ebből kifolyólag adná is magát a lehetőség, hogy a Csapda egy jó kis igazságügyi, akár jogi témájú krimi legyen, azonban 

Sigurðardóttir nem merül igazán mélyre a politikai játszmák, fehérgalléros bűnözők és álnok bürokraták kapzsi világában:

magát a gazdasági válságot is inkább a szereplők életére árnyékot vető díszletnek használja.

A regény fókuszában a válság miatt megreccsent egzisztenciájú, kisiklott életű átlagemberek állnak. Közéjük tartozik a kulcsszereplő, Sonja is, aki szétesett házassága és egyre erőszakosabb férje miatt titkos viszonyba menekül egy másik nővel. Ebből azonban előbb lebukás, majd egy rém ronda válás lesz, melynek végén Sonja távlati kilátások, munka, pénz, és család nélkül maradva teljesen a padlóra kerül – ráadásul még a kisfia felügyeleti jogát is elveszíti. Végül egy bűnözői kör felfigyel rá, és Sonja szorult helyzetét ügyesen felismerve, a nő elveszettségét kihasználva, egy mocskos trükkel csőbe húzzák, és rákényszerítik, hogy drogfutárként kelljen törlesztenie az adósságait.

A regény középpontjában elméletileg Sonja drogcsempész tevékenysége, illetve konfliktusos családi élete állnak, ám a Csapda nem egy emberről szól: inkább egy sokszereplős mozaiktörténet. Sigurðardóttir több hasonló cselekményszálat kapcsol a fősodorhoz, ők a Sonja életét így-úgy befolyásoló, hasonlóan problémás szereplők: a banki csalással vádolt, börtön elől menekülő szeretője (Agla), vagy a financiális gondokkal (és öregedéssel) küzdő, beteg feleségét ápoló reptéri vámügynök (Bragi). 

Jól megírt, ellentmondásos, belső konfliktusokkal küszködő karakterek, akikért olvasóként az egyik pillanatban még izgulunk, míg pár oldallal később már totálisan viszolygunk tőlük.

A regény tétje, hogy a történet végére sikerül-e legalább az egyik szereplőnek kikerülnie abból a csapdahelyzetből, amelybe mindannyian belekerültek. Legyőzi-e valamelyikük a kétségbeesést, mások elnyomását, a saját félelmeit, és végre kimászik a gödörből, amely a rúgkapálásától egyre mélyül alatta, omladozik felette. Bármilyen félelmetes dolog is várja odakint.

Sigurðardóttir rövid, gyakran alig másfél-két oldalas fejezetekből, metszően pontos, lényegre szorítkozó, alig díszített mondatokból építi fel szövegét, amely a folytonos nézőpontváltozásokkal és azok fokozatos összemosásával tempós, pulzáló hatást vált ki. De 

hangulatilag is árad belőle a skandináv noirok borzongató hűvössége, amit jól egészítenek ki az olyan kisebb kellékelemek, mint a sziget viharos tájképe, amelyet itt-ott még mindig az Eyjafjallajökull 2010-es kitörése után maradt vulkáni hamu borít.

Azonban az őrült tempónak, a párhuzamosan mozgatott több karakternek és a számtalan felvetett témakörnek van egy hátulütője is: kevés hozzá a szűkös háromszáz oldalas terjedelem. Olykor hiányoznak a távlatok, a szélesebb perspektíva, a részletgazdagabb árnyalás. Például azzal kapcsolatban, hogy milyen törvények, társadalmi szabályok mentén maradhat a válás után teljesen pénztelenül, elszigetelve és kiszolgáltatva egy nő; hogy Izland történelmének egyik legdurvább gazdasági válsága tulajdonképpen milyen széleskörű társadalmi hatást váltott ki; vagy hogy a szereplők milyen komplexebb erkölcsi, identitásbeli kétségekkel néznek szembe, miután elmerülnek a bűn világába, vagy titkolniuk kell a felnőttként megváltozó szexuális beállítottságukat.

Összességében a Csapda jobb pillanataiban hullámvasútszerűen rázós, érzelmileg is megindító regény a szabadságvágyról, szülői szeretetről, a pénz csábításáról, a kapzsiság határtalanságáról. Az utána maradt hiányérzetet pedig remélhetőleg a Reykjavík noir-trilógia további, egyébként agyondicsért részei majd eloszlatják.

Lilja Sigurðardóttir: Csapda. Fordította Veress Kata. Budapest, Ø, 2023. 318 oldal, 3990 forint