Bergsveinn Birgisson lebilincselő regényében egy fiatal, ambiciózus tudós a tizennyolcadik század végén Izlandra érkezik, hogy felmérje, mennyire zilálták szét az elmúlt évtizedek pusztító természeti csapásai a szigetet és annak lakosságát. A férfi rizsporos parókában, önnön jóságától és tudásától eltelve indul el, ám mire útja végére ér, meghasonlott, testileg-lelkileg szétroncsolt, végső soron mégiscsak szabad(abb) ember válik belőle.

Miután a dánok úgy döntenek, eleget bajlódtak Izlanddal, a szüntelen vulkánkitörésekkel, a lavinákkal, a terméketlen földekkel, a makacs szigeti emberekkel, na meg persze saját mohó, korrupt dán honfitársaikkal, arra jutnak, hogy a megmaradt izlandi lakosság érdemes részét (= az olcsó munkaerőt) ki kell telepíteni és dologra fogni a fejlődő dán iparban. A hátrahagyottakkal pedig majd végez a fullasztó hamu, a mérgező porköd. Vagy ha ezek nem, az éhínség és a járványok biztosan. A deportálás előkészítésével egy Magnus Aurelius Egede nevű magisztert bíznak meg.  

A magiszter feladata, hogy mérje fel a lakosság hajlandóságát, illetve végezzen topográfiai vizsgálatokat a sziget még mindig jócskán homályba vesző területein. A férfi személyes ambíciókat is dédelget: az új idők hírnökeként a fejlődés magvait akarja elhinteni, Izland elszigetelt népét pedig a misztikum béklyójából kiszabadítva a fény, a tudás és a haladás irányába fordítani. Minél mélyebbre hatol azonban a dögvész marta, tűz perzselte világba, annál jobban erősödik benne a hiábavalóság érzete. Megérti, hogy Izland éppen a külföldi beavatkozás, a kereskedelmi uralom miatt elmaradott, ráadásul a helyiek keresztény etikát északi mitológiával keverő hiedelemvilágában igenis ott a tudás, a kultúra, az értelem.

Nem barbárok ők, és nincs köztük senki, aki Magnus Aurelius útmutatására vágyna.

A misszió sikertelensége súlyos kétségeket szül a magiszterben. A gleccserek szabdalta tájon, a morajló vulkánok között olyan erőkkel dacol, amelyekkel szemben ő eltörpül. Végül a legrosszabb történik, ami egy ilyen fegyelemhez, szabályokhoz szokott emberrel történhet: kicsúszik a lába alól a talaj, és pánikrohamok, emlékezetkiesések, hátborzongató kényszerképzetek kerítik a hatalmukba. Lecsúszik róla az álarc, alóla kibukkan a pőre valója, jelentéktelensége és gyengesége. A hordalékkal pedig évek-évtizedek személyes emlékei, traumái is a felszínre kerülnek.

Birgisson műve egyrészt messzire tekintő, széles látószögű történelmi regény arról, hogy a világon végigvonuló, bizonytalanságot szülő korszakváltások milyen pusztítást végeznek, mielőtt fejlődést, fellendülést hoznának. Nem mond le ugyanakkor az egyén mikroszintjéről sem: a válaszokat kereső emberről, akinek bukását és újjászületését ábrázolja. Az egyik központi gondolata a felszabadulás: Izland népe autonómiára és függetlenségre vágyik, a magiszter pedig a szabadságot, a belső békét áhítja. Próbál helyet találni magának a változó világban, rendet teremteni tudomány, vallás és filozófia tekintetében, valamint összekötni a szálakat a múltja, a jelene és a jövője között. Ha ez sikerül, talán újra (ahogy a férfi fogalmaz: gyermekien) gondtalanná válhat.

Az Elevenélet-patak vitathatatlanul egy akadémikus ember szépirodalmi műve (Birgisson a regény- és versírás mellett óizlandi poétikát és mitológiát tanít Bergenben), ez pedig előnyére és hátrányára is válik. Fikciós és tényirodalmi eszközöket egyaránt használ, s nem fél vegyíteni egymással a klasszikus útleírást és a lélektani fejlődéstörténetet. Pontosságra és korhűségre törekszik, ám a cselekmény éppen a belefeledkező, túl részletező ábrázolás miatt olykor zavaróan leül.

Egyed Veronika fordító ugyanakkor figyel rá, hogy az erősen archaizáló nyelvű, régies hangnemű próza szabadjára engedett, sűrű és terjengős folyamként élvezetesen áramoljon, és a gyakorta előforduló idegen szavak (latin kifejezések, izlandi hely- és személynevek) ne okozzanak fennakadást. Ettől az egész szövegnek egyszerre van távolságtartó, elegáns és kimért, illetve élénk, nyüzsgő kisugárzása.

Ám az Elevenélet-patak igazán a lélek rejtelmeinek bemutatásában, az atmoszférateremtésben és a szuggesztív képekben remekel. Birginsson tájleírásai giccsmentesen, mégis elragadtatással jelenítik meg Izlandot, ahol végre Magnus Aurelius magiszter is megérti, hogy az életet összefonódások és szembenállások (külső és belső, racionális és irracionális, hit és tudomány, emberség és embertelenség) bonyolult hálója alkotja, olyan egymásra ható és egymás nélkül nem létező erőké, melyeket sem kizárni, sem megsemmisíteni nem lehet. Bergsveinn Birgisson regénye kissé egyenetlen, de erőteljes, impulzív hatású könyv, mely jól illeszkedik az olyan, magyarul is olvasható északi regények sorába, mint A macskaróka (Sjón) vagy A Végtelen-fjord prófétái (Kim Leine).

Bergsveinn Birgisson: Elevenélet-patak. Fordította Egyed Veronika. Budapest, Corvina, 2021. 248 oldal, 4490 forint.