Arthur Rimbaud és Paul Verlaine viharos kapcsolata a legapróbb részletekig ismert. Az is köztudott, hogy egy alkalommal Verlaine rálőtt fiatal szerelmére. Idézzük fel az eseményt. 1873. július 10. Verlaine és Rimbaud Brüsszel főterének közelében, a Brasseurs utcában lévő szállodában töltenek néhány napot, amikor Rimbaud közli Verlaine-nel, hogy elmegy. Ekkor az utóbbi előveszi azon a reggelen vásárolt revolverét, és barátjára szögezi ezzel a kiáltással: „Ezt kapod, mert itt hagysz.” Ezután kétszer rálő Arthurre. Az egyik golyó megsebesíti azt a csuklóján. A rendőrség kiszáll és Verlaine-t letartóztatják. A brüsszeli rendőrkapitányság jegyzőkönyvében ez olvasható:

„Este nyolc óra körül, a 2. osztály rendőre, Michel előállította a kapitányságra Verlaine paul (sic) irodalmár urat, aki 1844. március 30-án született Metz-ben, és Londonból érkezve 4 nap óta a brasseur utca 1 alatt lakik, és akit a rendőr letartóztatott a rue du Midi-ben Rimbaud arthur (sic) panaszára, aki irodalmár, 1854. október 20-án született Charleville-ben (Franciaország), és szintén Londonból jött, a rue de brasseurs 1 alatt lakott, és aki azt nyilatkozta, hogy megsebesült a bal karján egy pisztolylövéstől, amit két óra körül a barátja, Verlaine adott le a szobában, ahol tartózkodtak a rue de brasseurs-ben, és azután a St Jean kórházba ment ápolásra Verlaine és ez utóbbi édesanyja kíséretében, azután mindhárman visszatértek az említett szállásra, és nem tett volna panaszt a sebesülés miatt, amennyiben Verlaine nem ellenezte volna eltávozását, de mivel Verlaine, akinél még mindig ott volt a revolver, követte, és félt, Rimbaud hogy megöli, kérte a rendőr segítségét. Elvettem a revolvert, ami még töltve volt, és utasításomra Verlaine-t bebörtönözték a helyi fogdában, és átadták a Király meghatalmazottjának.

Brüsszel, 1873. július 10.”

Hetvennégy évvel a merénylet után, 1947. április 5-én a Le Figaro littéraire- ben Maurice Monda, Rimbaud bibliográfiájának összeállítója A brüsszeli dráma epilógusa, Rimbaud egyik ismeretlen portréja címmel cikket írt, amelyben látható egy Jef Rosman nevű festő képe, amely a sebesült Rimbaud-t ábrázolja. A festmény mögötti paravánon ez a szöveg olvasható:

„Epilógus francia módra. Arthur Rimbaud portréja, akit ivás után intim barátja, a költő Paul Verlaine sebesített meg. Jef Rosman helyszínen készített műve. Madame Pincemaille trafikosnál, Brüsszelben, a rue des Bouchers-ban.” A képről a neves Rimbaud-kutató, Pierre Petitfils már korábban írt, és megkérdőjelezte a kép valódiságát, mondván, hogy Rimbaud egy megalázó esemény után aligha engedte volna magát megfesteni. Petitfils a Le Figaro littéraire főszerkesztőjének is írt egy hosszú levelet, amelyben bizonygatta, hogy a kép csak hamisítvány lehet. Maurice Monda a La Grive hasábjain nyílt levélben válaszol Pierre Petitfils-nek. Az írásban gúnyosan megjegyzi, hogy jóllehet a festő Jef Rosman és Pincemaille asszony neve ismeretlen a Rimbaud-kutatók számára, a brüsszeliek mindkettőt jól ismerik. Hivatkozik Petitfils azon kitételére, hogy a kép hitelességét csak egy szakértő igazolhatná, és hozzáteszi: „M. Pierre Petitfils meg lehet elégedve, a jól ismert szakértő, André Schoeler kijelentette, hogy a kép minden bizonnyal a helyszínen készült 1873 és 1875 között.” Monda azt is megírta levelében, hogy a könyvkereskedő Henri Matarasso, aki amúgy Rimbaud könyveinek gyűjtője, kétség kívüli bizonyítékokkal szolgált a kép hitelességét illetően a Mercure de France-ban, 1947. november 1-én közölt, Egy új Rimbaud-portré apropójából című cikkében. Ebben az írásban Matarasso írt egy Pincemaille nevű trafikosról, aki lányával együtt élt Brüsszelben, a rue des Bouchers utcában. Ezt egy ügyvédje derítette ki. A baj az volt, hogy erről az ügyvéd csak 1891. augusztus 13-tól talált hivatalos bejegyzést a lakossági nyilvántartásban. Ezt a problémát Matarasso nagyvonalúan azzal intézte el, hogy az asszony 1891-ben „visszatérhetett” a lakásba, tehát bizonyára már lakott ott ezt megelőzően. Elolvasva ezt a cikket, Pierre Petitfils közölte, hogy az érvek meggyőzték, és már ő is úgy gondolja, hogy Jef Rosman a helyszínen készítette a festményt. Ennek ellenére a Bibliothèque Nationale 1954-ben rendezett Rimbaud-kiállításán ezzel az óvatos aláírással került a kép bemutatásra: „Ez a kép állítólag 1873-ban készült Brüsszelben.” A történetnek itt még nincs vége. Adriaan de Graaf 1956. augusztus 1-én a Mercure de France hasábjain publikálja kételyeit a festményt illetően. A neves holland Rimbaud-kutató megtalálta Pincemaille asszony unokájának címét, és megtudta, hogy a nagymama valóban trafikos volt a rue des Bouchers-ban, ám 1873-ban még nem volt férjnél, és Anne Lorsonnak nevezték. Így az egész história megkérdőjelezhető. Egy újabb csavar a történetben: amikor Pierre Petitfils ezt az írást is elolvasta, ismét megváltoztatta véleményét. 1982-ben megjelent Rimbaud című könyvében azt írja, hogy Adriaan de Graaf álláspontjával ért egyet.

A kép eredetisége mindmáig vitatott. Az sem derült ki, hogyan került napvilágra. A festmény tulajdonosa, egy könyvkereskedő annyit mondott Matarassónak, hogy a Rimbaud-portré „egy vevőjének a birtokában volt, aki egy bolhapiacon vásárolta meg 25 frankért.” A sok vitát kiváltó festmény a költő szülővárosában, Charleville-Mézières-ben, a Rimbaud Múzeumban látható.