A minap írt nekem Enrique Satué, aki amellett, hogy tanár, író és néprajzos, a Pireneusok szerelmese is egyszersmind, hiszen arról a vidékről származik. Azt mondja, mindkettőnk számára jó hírt szeretne megosztani velem: idén ősszel restaurálták Ainielle malmát, azt a kis középkori épületet, amely a felső-aragóniai Sobrepuerto hegyvidéki térségének legrejtettebb szegletében, a Gállego és az Ara folyó közötti szurdok mélyén található, és amelyben a Sárga eső című regényem néhány jelenete is játszódik, megakadályozván ezáltal, hogy a malom is a falu sorsára jusson, melynek pusztulása immár visszafordíthatatlan.

Rendben van, de kinek lehet annyira érdekes ez a hír, hogy egy országos terjesztésű napilapban tegyék közzé, mikor annyi minden másról is lehetne beszélni? Nem mernék vitába szállni azzal, aki így vélekedik: én őszintén szólva kevés olyan hírt tudnék mondani, amely nagyobb figyelemre volna érdemes ma, mint ez, és nem azért, mert íróként érintett és akaratomon kívül is vétkes vagyok abban, hogy Ainielle malma ne merülhessen végleg feledésbe, hanem azért, amit ez a hír önmagában jelent. Hogy miközben Spanyolország-szerte falvak, térségek ürülnek ki örökre százával, s válnak így szabadtéri temetővé a falvak, lakatlan pusztasággá teljes térségek, azért még akadnak olyanok, akik tesznek érte, hogy legalább az emlékük ne pusztuljon el velük együtt, akár úgy, hogy megőrzik immateriális örökségük néhány elemét, mint például az eredeti nyelvjárásukat vagy ősi szokásaikat, ünnepeiket; számomra ez nagy hír, sokkal fontosabb, mint a legtöbb, ami az országos sajtóban naponta megjelenik. Nagyon sokat jelent az ainiellei malom restaurálása: ez az alig házikó méretű, homokkőből készült aprócska építmény a maga girbe-gurba, caxicóból, vagyis kemény, aragóniai tölgyből készült gerendáival már a középkor óta szolgálja rendeltetését, még akkor is, ha (önhibáján kívül, Ainielle elnéptelenedése miatt) már nem működik, ráadásul a maga nemében az egyetlen túlélő is Sobrepuerto teljes térségében. Még van egy fontos érv, ami miatt nagy hír számomra, hogy megmenekült ez kicsi malom: Ainielle malmának megőrzése ékes bizonyíték arra, hogy nincs veszve minden ebben a haszonelvű, minden szolidaritást nélkülöző társadalomban, és hogy mindnyájunk szerencséjére még akad olyan ember, mi több, intézmény is, mint Biescas község vagy Huesca város önkormányzata, akik tudják értékelni az apró dolgokat és cselekedeteket, múltunk és örökségünk kicsiny, de hatalmas tanúit, és megőrzik a jövő számára.

Egy kis malom megmenekült a Pireneusok egy eldugott szegletében. Nagy hír ez nekem.

*

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: Julio Llamazares: El molino. El País, 2015. december 7.