“...arra gondoltam, milyen jó is olyan világban élni,
ahol ezüstnyárfák vannak.”
Hódolat Katalóniának
Minden politikai oldalon felbukkan a mémesült szlogen: Make Orwell Fiction Again, legyen Orwell megint fikció! Az már világnézettől és vérmérséklettől függ, hogy ki hogyan érti itt az Orwellt, a mesterséges intelligencia területfoglalásától és a robotok lázadásától való ősi félelem vezérli, megfigyeléses kapitalizmustól, a bürokratikusan kontrollált társadalomtól vagy agresszív hatalmaktól és a politikai idiotizmus területfoglalásától fél, netán a túlhajtott progresszivizmustól való aggály a mém oka. Van viszont George Orwellnek nem épp elhanyagolható tényirodalmi munkássága is.
Orwell fikciója nem társtalan, de bivalyerős fikció, nem előzmény nélküli, nem magányos, ellenben kiemelkedő. Boldogult úrfikoromban, a nyolcvanas évek elején valamelyik szamizdatban - Beszélő, AB Hírmondó, már nem emlékszem - botlottam a lengyel sztárellenzéki, Adam Michnik - aki már hősöm volt akkor - egy félmondatába, holis közölte, neki George Orwell a kedvenc írója. Rátapadtam, talán a Burmai napok volt az első, amit olvastam tőle, ami még 1948-ban, a féldemokratikus koalíciós időszak záróráján és a későbbi világhírt meghozó 1984 írása idején (1948) megjelent magyarul. Szamizdat Állatfarm, szamizdat ‘84, szamizdat Hódolat Katalóniának. Az évtized végére ki voltam gyúrva Orwellből, mint a kürtőskalács. Angliai doktoranduszkorom idején az essexi könyvtárban mindenét is olvastam, egy akkor írott eszmetörténeti dolgozatom végén ő volt - lett volna - a slusszpoén. Az Állatfarm Ralph Steadman rajzolatában az egyik legjobb képregénykönyv, amit valaha láttam és nem tartom a véletlen játszi tréfájának, hogy Steadman pedig Hunter S. Thompson állandó illusztrátora - valamint a legendás rizlingjeiről méltán híres elzászi Riquewihr Hugel nevű borászata reklámfigurájának grafikusa -, Steadmanben hatalmasan tombol az orwelli alapozású gonzo-életérzés; vagy a gonzo-alapú Orwelliáda. Nyilván sokan filmezték, próbálták, hatott, etcetera - nekem Terry Gilliam Brazil c. gyöngyszeme a mozgóképes kedvencem, ahol a cselekménynek (plot) gyakorlatilag semmi köze az 1984-hez, és mégis olyan tőrőlmetszetten orwelli a történetfuttatás és a mesélés módja, hogy ha láthatta volna, Eric Blair (Orwell születési neve) is elégedetten csettint, és jön Raoul Peck 2+2=5 c. filmje, mely Orwellt nézi a mában.
Három Orwell- non-fiction fekszik előttem az asztalon és négy angol kötet. Az első, a magyar eredeti, a szamizdat kiadás 1988-ból (AB kiadó - Demszky Gábor - a londoni Magyar Október, tehát Krassó György - segítségével, a fordítók megnevezése nélkül), mely kiadás delikatessze, hogy Algol László (Pécsi Zoltán aka Hábermann Gusztáv) írt kimondottan jó előszót hozzá, akiről a rendszerváltás után kiderült, hogy a Demokratikus Ellenzékre és az underground művészetre ráállított III/III-as főbesúgó volt. Az előszó minőségességének talán feltétele volt, hogy belülről ismerte Orwellt. (Mikor ma a stencilezett szamizdatot olvasom, néha érzékelem, mikor Vágner Nusi, az “illegális” politikai irodalom állandó gépírója félreütött, és szitázás előtt már nem javították.) Aztán itt hever előttem Az irodalom felszámolása c. kötet 1990-ből, Takács Ferenc válogatása, mely szélesebb merítés a szamizdat-kiadásnál, fordítói között többek között Széky János, Nové Béla, Bérczes Tibor. És akkor az Open Books három év előtti karcsú könyve, Szatmári Zsófia fordítása. Szimpatikus vállalkozása a Libriből kivált Halmos Ádám Open Books kiadójának a Bázis Könyvek sorozata (sorozatszerkesztő: Déri Ákos), aki a spektákulumkutató Guy Debord és az anarchizmuskutató Michael Bookchin fő művei mellett a non-fiction Orwell tényirodalmából közölt válogatást Miért írok? címen. Jó sorozat, aktuális könyv. A magyar kiadások mellett itt van a négykötetes angol összkiadás is. Ami a magyar verziókban közös halmaz, az csak három írás, ha jól számolom. Az Így halnak meg a szegények; A politika és az angol nyelv; valamint a Miért írok?. Sokat lehetne elménckedni a szerkesztések szempontjain és a fordítások komparatisztikáján, én itt most nem teszem. Harminchét év telt el az első magyar kiadás óta, harminchét évvel az első kiadás előtt még élt Sztálin és élt George Orwell és már megjelent az Állatfarm és az 1984. Ekkor még nem volt messze a spanyol polgárháború, emléke eleven volt, és a kelet-közép-európai sztálinizmust is nehéz elképzelni a “spanyolosok” (pl. Rajk, Gál tábornok, Tömpe András) nélkül. Orwell is “spanyolos”, sokan jártak a spanyol polgárháborúban, sokan rá is fáztak erre, nem kicsit, nagyon. Volt tehát magyar nemzedék is, akik az dalolgatták, hogy “Madrid határán / Álltunk a vártán…”, de nem, ezt a Nemzetközi Brigádok magyarjai dalolták, Orwell viszont a P.O.U.M. milíciájába került, az aragóniai frontra Huesca közelébe, míg nyakon nem lőtte egy falangista orvlövész. Aztán szemtanúja lett 1937 barcelonai májusának, mikor a sztálinisták leszámoltak a forradalmárokkal és kinyírták a trockistákat és az anarchistákat, itt tanulta meg a baloldali angol író Dzsugasvili tanítását a hatalomról.
Arthur Koestler c. írása nemcsak a világszinten legnagyobb hatású magyar író addigi művét vizsgálja, de a spanyol polgárháború lenyomatát, és Angliában különösen erős hatását is (lásd még pl.: Ken Loach Land and Freedom c. 1995-ös játékfilmjét), Orwell sem csak a Hódolat Katalóniának-kal hódolt a katalán trockistáknak és anarchistáknak, hanem számos esszéje, recenziója, pamfletje és szösszenete boncolta a témát, bár magyar szempontból némileg sérelmes, hogy “Barcelona mészárosa”, compañero Pedro, a tömeggyilkos NKVD-politruk és a POUM-vezető Andrés Nin meggyilkolásának egyik szervezője nincs nevesítve, pedig ő Gerő Ernő, a későbbi “hídverő” és sajnálatosan ő nem említődik George Orwell tényirodalmában. Barcelona, 1937 - Budapest, 1956: Gerő Ernő itt és ott, én anno kedveltem Bill Lomax könyvét (Magyarország 1956), mely összehasonlította a katalán májust és a magyar októbert, valamint a magyar forradalmat tartotta az utolsó szocialista forradalomnak - elsősorban a Nagybudapesti Központi Munkástanács tevékenysége miatt -, a katalán májust pedig az azt megelőzőnek, és nagyon emlékszem a tavaly 99 évesen elhunyt Bíró András barátomra, akit egy életútinterjúban ezzel szembesítettem, és felpaprikázva válaszolta, hogy “jó, jó, de miért egy angol trockista kell ennek a megállapításához”.
Három nemzedék Orwellje a három magyar kiadás: a szamizdat a rendszerváltó Demokratikus Ellenzék bázisáé, az Európa Kiadóé a frissen és szinte ajándékba kapott szabadság jutalma, amit a kilencvenes, kétezres évek ifjúsága forgathatott, az új karcsú kötet pedig az új járványok, új háborúk korszakának reprezentatív Orwellje. Rövid és könnyen kezelhető, a digitális tartalomfogyasztás világának megfelelő méretű, s tematikailag is a jelen és a jövő képének értelmezéséhez igazodó. A tipikus olvasóról is van vízióm. 1-2 éve megismertem egy harmincas férfit, útivasalóval járja a világot, mert mániája a frissen ropogósított rövidujjú ing, mívesen ki van varrva tokától bokáig, és mindig, nyáron különösképpen, nagyon barna. Bizalmi futárként jár kontinensről kontinensre, személyes kézbesítéssel visz csomagokat A-ból B-be - nem drog, nem fegyver, mondja -, de a kézbesítendők tartalmáról nem faggattam, nyilvánvaló volt azok bizalmi jellege. Munkája lényegét tekintve volt egy bagdadi története, igen plasztikus volt, nem minden részletét tudnám már felidézni, de kávétejszín szerzése egy diplomáciai képviseletnek a lövöldözős iraki fővárosban mindenképpen az volt. Egyszer a Nagykörúton futottunk össze, az üdvözlés után elmondta, hogy “anarchista olvasókörre” igyekszik, hogy most az Auróra vagy a Gólya volt-e a helyszín, arra úgyszintén nem emlékszem. Viszont az újabb magyar Orwell olvasóját ilyennek képzelem: fizikai és szellemi izgalomra nyitott, kíváncsi embernek.
Orwell művésze az angol nyelvnek, akár zenei harmóniateremtő eszközként, akár a politikai harc fegyvereként gondolunk rá. Nemigen alkalmas totalitárius bullshit közvetítésére, túl sok ahhoz benne az inherens irónia. Két ellenpéldát láttam (olvastam), az egyik a Grenada nevű volt brit kolónia - egy kis karib-tengeri sziget - szovjetizáló kommunista kísérletének megbuktatása (1983) után a “párt” archívumában való kurkászás után foglalkoztak ezzel nyelvészek, és a nyolcvanas évek külpolitikával foglalkozó remek szamizdatja, a Máshonnan Beszélő írt róla. A másik egy Észak-Koreába utasokat fuvarozó brit üzemeltetésű, de Pekingben székelő utazási iroda által kiadott fotóalbum előszava volt - mindblowing! - és annak előszaván látszott, hogy igyekszik meghaladni az angol nyelv határait, hogy megfeleljen a Kim-dinasztia cenzorainak. Csudálatos légtornász-mutatvány volt, ahogy az előszó-szerző azon igyekezett, hogy elfogadtassa: a KNDK “egy nagyon jól szervezett ország”. Orwell az áthallások írója is: csudás volt 2006-ban a Magyar Nemzetben olvasni Jones gazdáról, üdítő és mosolyforrás, Orwell tanítása egyértelmű: zsarnokság mindig lesz, a hajlam rá egyidős a nembeli lényeggel. De, és viszont! Mindig lesz Robin Hood, és mindig lesz Harry Tuttle is!
Az angol nem-fikciós életmű-kiadásban a korai Orwell Henry Millerről ír, hogy James Joyce-t dicsérje, H.G. Wells és Churchill vitáit elemzi, írt arról, hogy a totalitarizmus boszorkányperekkel élénkített katonai diktatúra, és szerinte “Hitler a történelem összes hadurából és boszorkánymesterekből van összegyúrva … A modern Németország sokkal tudományosabb, mint Anglia, és sokkal barbárabb is”. Szovjet-Oroszország szörnyállam, ezt Orwell után is sokan vallották - a gorbacsovi glasznoszty-peresztrojkáig, aztán újfent, a kétezres évektől. És az orwelli fikció: mára a digitalizációval megerősített hidegleléses félelembirodalmak is szörnyállamok, és egyre inkább indul minden ebbe az irányba, 21. századi populizmusba múló demokráciák is a megfigyeléses kapitalizmus jeligéje alatt. Szükséges mindehhez a szervezett történelemhamisítás, és, ahogy Takács Ferenc írta a Hódolat Katalóniának 1990-es előszavában, “annak az eszménynek a feladása, hogy egyáltalán lehet igaz történelmet írni. A végpont pedig egy lidércnyomásos világ, melyben a Vezér vagy az uralkodó klikk nem csupán a jövőt, hanem a múltat is hatalmában tartja.”
Az “orwelli” jelző elterjedt, mint a Kafkaesque, egyesek a gendertudományokat és a múltat végkép eltörölni cancel culture-ét, mások Észak-Koreát, Kínát, esetleg Oroszország anyácskát látják orwellinek. Raoul Peck - az 1984 és az Állatfarm filmrendezője - 2+2=5 címmel idén Cannes-ban a trailer alapján erősnek látszó dokumentumfilmet rendezett a jelen orwellizálódásáról. 1984 a totális diktatúra, és a szerénységem szerzette 1989 a totális szabadság regénye - benne az egyik történetszál, Dániel könyve, szándéka szerint a babiloni fogságból való megszabadulás hamisreményének könyvére hajaz -, totális diktatúra, ha új formákban is, de van; totális szabadság szélesebb körnek és hosszabb távon pedig nincs.
Az Open Books könyvsorozata fontos szerepet játszik/játszhat egy olyan új ifjúsági politikai kultúra formálásában, amely személyi tekintetben és ideológiai, eszmei irányultsága alapján megszakítja kapcsolatát a Magyarországon levitézlett ókommunista, kádári örökségű baloldali hagyománnyal, és egy új alapozású baloldalhoz nyújt szellemi iránytűt. Orwell tényirodalma minden verzióban és minden korban fontos és inspiratív, nem kell, hogy fikció legyen, mert a tényvalóság, a diktatúrákba sodródás és a megfigyelési államkapitalizmus már maga az Orwelliáda.
*
George Orwell: Miért írok? Írások politikáról, társadalomról. Open Books, Budapest, 2022. Szerkesztette Déri Ákos, fordította Szatmári Zsófia
George Orwell: Esszék. AB kiadó a Magyar Október Szabadsajtó közreműködésével, Budapest, 1988. Előszó: algol lászló
George Orwell: Az irodalom fölszámolása. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990. Szerkesztette: Takács Ferenc, fordították: Bérczes Tibor, Gecsényi Györgyi, Nové Béla, Pallaghy Éva, Széky János, Szilágyi Tibor
The Collected Essays, Journalism and Letters of George Orwell 1-4. Volume 1: An Age Like This 1920-1940. Volume 2: My Country Right or Left 1940-1943. Volume 3: As I Please 1943-45. In Front of Your Nose 1945-1950. Penguin Books in association Martin Secker & Warburg 1978. Edited by Sonia Orwell and Ian Angus.
George Orwell: Hódolat Katalóniának. Interart Stúdió, Budapest, 1989 - az AB Független Kiadó 1988-as szamizdat kiadásának utánnyomása. Fordította: Betlen János és Tóth László, előszó: Takács Ferenc.
