Szarajevó blues, a megváltás napja és a gránátok. Sheryl Crow / Johnny Cash / Semezdin Mehmedinović
Fotó: 1749
Szarajevó blues, a megváltás napja és a gránátok. Sheryl Crow / Johnny Cash / Semezdin Mehmedinović

Ács Oszkárnak, Orcsik Rolandnak és Szokol Szilárdnak

1995. december 14-én jómagam föltehetőleg épp arra várhattam, hogy másnap betöltsem tizenharmadik életévem. Fogalmam sem volt róla, hogy aznap szentesítették a boszniai háborút lezárni hivatott daytoni békeszerződést. A szerződést Párizsban írták alá. Azért „daytoni”, mert a tárgyalásokat a szerződés aláírása előtt az Ohio-beli Dayton városában tartották meg: régi szokás szerint nem az érintettek, azaz a lemészárolt, megerőszakolt és megnyomorított emberek és azok hozzátartozói, hanem geopolitikailag érdekelt politikai-gazdasági ágensek döntöttek arról, hogy s mint legyen. Akkora távolságból, ahonnan oly könnyen lehet mondani, hogy a Balkán Európa puskaporos hordója.

Johnny Cash utolsó lemezei American Recordings néven ismertek. Ez az elnevezés ugyancsak félrevezető. Az elnevezés oka prózai: Rick Rubin kiadóját hívták így, amely megjelentette őket. Az utolsó, poszthumusz megjelent American VI címet viselő lemezen találtam rá a dalra. Utánanézve a dal eredetének, meglepve tapasztaltam, hogy Sheryl Crow-földolgozás, és a boszniai háború ihlette a dalszerzőt.

Sheryl Crow azután írta Redemption Day című dalát, miután az akkori First Ladyvel, Hillary Clintonnal meglátogatta a háború sújtotta Boszniát. „Meglátogatta”. „Háború sújtotta”. Ja. Előrebocsátom: ne legyünk túl szigorúak. Nyilván van ebben az érzületben naiv világmegváltás amerikai módra, de a dalszöveg önazonos, és végső soron nem is elhibázott. A dal zenei kompozíciója átgondolt, szép és igaz íve van a maga amerikai módján. Nem tehetek róla, de én Sheryl Crow éles, polírozott hangkarakterét nem igazán szeretem: erről aztán végképp nem ő tehet. Az idős Johnny Cash fáradt basszbaritonja és minimalistább hangszerelésű interpretációja közelebb áll hozzám.

Sheryl Crow (eredeti változat):

Johnny Cash földolgozása:

És egy kissé bizarr duett: Sheryl Crow élőben 2014-ben, bizonyos pontokon fölvételről bejátszva a már halott Johnny Cash éneksávja:

A megváltás napja

Könnyeztem ha sokat szenvedtek
És hogy könnyeztem ha elmentek
Hiába hívták tetemre a gyásztermek
Az öldöklés tovább tart
Ilyeneket érezhet egy lélek
Gyönge ezért beszélek
Ó mily kegyelmet hozhat az élet
Mit Isten akart

A vonat egyenesen
Mennybe menjen mennybe menjen
Az úton férfi és gyermek
És nő merengjen merengjen
A megváltás napján

Az utcákat tűz perzseli
És mindazt magába nyeli
Amilyen képekkel teli
A televízió
Vezérek gyertek nagyjai a Földnek
Döntsetek arról kit öltek
Erényeitek mind eltöröltek
És mi már nem is figyelünk

Mit tartogattok számunkra ma
A csont miénk tietek a lakoma
Mire föl a sok duma
Olajat honnan fakasztana
Gazdagnak hasznot hajtana
Aki emiatt meghalna
Odadobott csontot majszolna

Elásták vidéken
Fölrobbant akna az éjen
Csecsemők sírása éljen
Szabadság
Szabadság
Szabadság

A boszniai háborúról, még pontosabban a leghosszabb ostromról: a szarajevóiról mélyebb betekintést nyújt egy szerencsére magyarul, Orcsik Roland kiváló fordításában is olvasható mű, Semezdin Mehmedinović Szarajevó Blues című kevert műfajú, a memoár, az esszé és a vers határvidékeit vagy senkiföldjeit bejáró kötete. A szerző azóta amerikai emigrációban él.

A kötet lezárásaként olvasható egy interjú a szerzővel, melyben a fordító, Orcsik Roland kérdezi őt.  Semezdin Mehmedinović így beszél a föntebb megpendített „háborús turizmusról”. Ennek a kis írásnak a lezárásaként pedig még idézek két részletet a kötetből, a gránátokról.

„Valóban létezett háborús turizmus: közismert emberek utaztak az ostromlott városba, hogy belekóstoljanak a veszélytől megnemesedett valóságba, és aztán a nap végén hazarepüljenek a maguk biztonságos közegébe. Egyesek hosszabban maradtak, szerelembe estek valami helyi nővel, és a kocsijuk csomagtartójában kicsempészték Európába. Volt ott mindenféle őrület. Azonban pozitív példák is akadtak. Lévy[1] elkötelezettségét azért bíráltam, mert ő a politikai elittel kereste a kapcsolatot, és nem az érdekelte, hogy milyen körülmények közt élnek az egyszerű emberek. Talán túl szigorú voltam vele, elvégre mégiscsak kockázatot vállalt. Susan Sontag viszont hónapokig velünk élt, és a hivatását művelte: 1993-ban színpadra állította Szarajevóban Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját. Nem azért jött, hogy a kamerák előtt Izetbegović társaságában pózoljon. Sontag elkötelezettsége valóban nagyszerű volt.”[2]

„Szarajevóban már mindenki hozzászokott a halálhoz, és annyi transzcendens tapasztalattal bír, hogy rég beavattatott a buddhizmus valamiféle deviáns változatába. Ha az ostrom eltart még néhány hónapig, sokuk úgy véli majd, hogy a Wilson sétány aszfaltjára hulló gesztenyék nagyobb súllyal esnek a latba, mint a gránátok.” (56)

„AZ OROSZLÁNOS TEMETŐ

A város régi temetőjét a háború tette újra elevenné. Az árkász friss sírgödröket váj a földbe; előre kiássa őket, újabb hullákra számítva. Amikor hullani kezdenek a gránátok – márpedig gyakran esnek erre a temetőre – az árkász, vagyis a főnök, meg a segédje, a csősz, beleugranak az újonnan ásott sírokba. Rögtönzött lövészárok: egy pillanatig az életet szolgálja valami olyasmi, ami felett a halál uralkodik.” (57)

*

Jegyzetek:

[1] Bernard-Henri Lévy ismert francia közéleti személyiségről van szó.

[2] Semezdin Mehmedinović: Szarajevó Blues. Az ostromlott város fogalomtára. Ford. Orcsik Roland. Qadmon Kiadó, Budapest, 2018. 129.

Az esszé szerzőjéről
Lengyel Zoltán (1982)

Zenél, ír, fordít, színházban dolgozik. Legutóbbi kötete: Argo Navis (Tiszatáj, 2024).

Kapcsolódó
Semezdin Mehmedinović és Miljenko Jergović levélváltása
Metafora-iszony (Semezdin Mehmedinović Szarajevó blues és Ruszki komputer című regényeiről)
Mészáros Gábor (1990) | 2022.07.02.
Semezdin Mehmedinović: Me’med, a piros kendő és a könnyű kis pehely (részlet)
Semezdin Mehmedinović: Önarckép táskával (1.)