Ács Oszkárnak, Orcsik Rolandnak és Szokol Szilárdnak
1995. december 14-én jómagam föltehetőleg épp arra várhattam, hogy másnap betöltsem tizenharmadik életévem. Fogalmam sem volt róla, hogy aznap szentesítették a boszniai háborút lezárni hivatott daytoni békeszerződést. A szerződést Párizsban írták alá. Azért „daytoni”, mert a tárgyalásokat a szerződés aláírása előtt az Ohio-beli Dayton városában tartották meg: régi szokás szerint nem az érintettek, azaz a lemészárolt, megerőszakolt és megnyomorított emberek és azok hozzátartozói, hanem geopolitikailag érdekelt politikai-gazdasági ágensek döntöttek arról, hogy s mint legyen. Akkora távolságból, ahonnan oly könnyen lehet mondani, hogy a Balkán Európa puskaporos hordója.
Johnny Cash utolsó lemezei American Recordings néven ismertek. Ez az elnevezés ugyancsak félrevezető. Az elnevezés oka prózai: Rick Rubin kiadóját hívták így, amely megjelentette őket. Az utolsó, poszthumusz megjelent American VI címet viselő lemezen találtam rá a dalra. Utánanézve a dal eredetének, meglepve tapasztaltam, hogy Sheryl Crow-földolgozás, és a boszniai háború ihlette a dalszerzőt.
Sheryl Crow azután írta Redemption Day című dalát, miután az akkori First Ladyvel, Hillary Clintonnal meglátogatta a háború sújtotta Boszniát. „Meglátogatta”. „Háború sújtotta”. Ja. Előrebocsátom: ne legyünk túl szigorúak. Nyilván van ebben az érzületben naiv világmegváltás amerikai módra, de a dalszöveg önazonos, és végső soron nem is elhibázott. A dal zenei kompozíciója átgondolt, szép és igaz íve van a maga amerikai módján. Nem tehetek róla, de én Sheryl Crow éles, polírozott hangkarakterét nem igazán szeretem: erről aztán végképp nem ő tehet. Az idős Johnny Cash fáradt basszbaritonja és minimalistább hangszerelésű interpretációja közelebb áll hozzám.
Sheryl Crow (eredeti változat):
Johnny Cash földolgozása:
És egy kissé bizarr duett: Sheryl Crow élőben 2014-ben, bizonyos pontokon fölvételről bejátszva a már halott Johnny Cash éneksávja:
A megváltás napja
Könnyeztem ha sokat szenvedtek
És hogy könnyeztem ha elmentek
Hiába hívták tetemre a gyásztermek
Az öldöklés tovább tart
Ilyeneket érezhet egy lélek
Gyönge ezért beszélek
Ó mily kegyelmet hozhat az élet
Mit Isten akart
A vonat egyenesen
Mennybe menjen mennybe menjen
Az úton férfi és gyermek
És nő merengjen merengjen
A megváltás napján
Az utcákat tűz perzseli
És mindazt magába nyeli
Amilyen képekkel teli
A televízió
Vezérek gyertek nagyjai a Földnek
Döntsetek arról kit öltek
Erényeitek mind eltöröltek
És mi már nem is figyelünk
Mit tartogattok számunkra ma
A csont miénk tietek a lakoma
Mire föl a sok duma
Olajat honnan fakasztana
Gazdagnak hasznot hajtana
Aki emiatt meghalna
Odadobott csontot majszolna
Elásták vidéken
Fölrobbant akna az éjen
Csecsemők sírása éljen
Szabadság
Szabadság
Szabadság
A boszniai háborúról, még pontosabban a leghosszabb ostromról: a szarajevóiról mélyebb betekintést nyújt egy szerencsére magyarul, Orcsik Roland kiváló fordításában is olvasható mű, Semezdin Mehmedinović Szarajevó Blues című kevert műfajú, a memoár, az esszé és a vers határvidékeit vagy senkiföldjeit bejáró kötete. A szerző azóta amerikai emigrációban él.
A kötet lezárásaként olvasható egy interjú a szerzővel, melyben a fordító, Orcsik Roland kérdezi őt. Semezdin Mehmedinović így beszél a föntebb megpendített „háborús turizmusról”. Ennek a kis írásnak a lezárásaként pedig még idézek két részletet a kötetből, a gránátokról.
„Valóban létezett háborús turizmus: közismert emberek utaztak az ostromlott városba, hogy belekóstoljanak a veszélytől megnemesedett valóságba, és aztán a nap végén hazarepüljenek a maguk biztonságos közegébe. Egyesek hosszabban maradtak, szerelembe estek valami helyi nővel, és a kocsijuk csomagtartójában kicsempészték Európába. Volt ott mindenféle őrület. Azonban pozitív példák is akadtak. Lévy[1] elkötelezettségét azért bíráltam, mert ő a politikai elittel kereste a kapcsolatot, és nem az érdekelte, hogy milyen körülmények közt élnek az egyszerű emberek. Talán túl szigorú voltam vele, elvégre mégiscsak kockázatot vállalt. Susan Sontag viszont hónapokig velünk élt, és a hivatását művelte: 1993-ban színpadra állította Szarajevóban Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját. Nem azért jött, hogy a kamerák előtt Izetbegović társaságában pózoljon. Sontag elkötelezettsége valóban nagyszerű volt.”[2]
„Szarajevóban már mindenki hozzászokott a halálhoz, és annyi transzcendens tapasztalattal bír, hogy rég beavattatott a buddhizmus valamiféle deviáns változatába. Ha az ostrom eltart még néhány hónapig, sokuk úgy véli majd, hogy a Wilson sétány aszfaltjára hulló gesztenyék nagyobb súllyal esnek a latba, mint a gránátok.” (56)
„AZ OROSZLÁNOS TEMETŐ
A város régi temetőjét a háború tette újra elevenné. Az árkász friss sírgödröket váj a földbe; előre kiássa őket, újabb hullákra számítva. Amikor hullani kezdenek a gránátok – márpedig gyakran esnek erre a temetőre – az árkász, vagyis a főnök, meg a segédje, a csősz, beleugranak az újonnan ásott sírokba. Rögtönzött lövészárok: egy pillanatig az életet szolgálja valami olyasmi, ami felett a halál uralkodik.” (57)
*
Jegyzetek:
[1] Bernard-Henri Lévy ismert francia közéleti személyiségről van szó.
[2] Semezdin Mehmedinović: Szarajevó Blues. Az ostromlott város fogalomtára. Ford. Orcsik Roland. Qadmon Kiadó, Budapest, 2018. 129.
