Első legenda: Dosztojevszkij szenvedélyes játékos volt -

A legenda igaz.

Dosztojevszkij maga vallott arról, hogy rulettezik. 1862-63-ban az író először utazott Európába, ahol sokat vesztett, és kérésekkel bombázta az ismerőseit, hogy küldjenek neki pénzt. Nem volt elég pénze a játékra, arra, hogy másik városba utazzon, sőt, még ételre sem. Marija Dmitrijevna, a felesége nyugtalanító levelet kapott tőle, hogy Torinóból Rómába csak úgy tud elutazni, ha zálogba adja az óráját. Hamburgból Drezdába kölcsönből utazott: a szeretőjének, Apollinarija Prokofjevna Szuszlovának zálogba kellett adnia a nyakláncát és az óráját. Amikor a következő külföldi útjára indult, immár a második feleségével, Anna Grigorjevnával, olyan gyakran és minden különösebb szerencse nélkül látogatta a kaszinót, hogy zálogba kellett adnia felesége ruháit, ékszereit, néhány alkalommal még a jegygyűrűjét is. A sajátját nyolcszor zálogosította el és váltotta ki.

Második legenda: Emiatt volt Dosztojevszkij gyakorlatilag koldus -

A legenda majdnem igaz.

A XIX. században sok író volt szegény: éheztek, az utcán éltek, adósok börtönébe kerültek, társadalmi segítséget kértek, hogy legyen pénzük. Dosztojevszkijjel ilyesmi nem történt, ő meg tudott állni egy lépéssel a katasztrófa előtt – kölcsön tudott kérni vagy meg tudott egyezni a szerkesztőjével némi előlegben.

Viszont nem csak a játékszenvedélye miatt vált szegénnyé. Nagy adósságai az 1860-as évek közepétől lettek, amikor a bátyjával, Mihaillal belefogtak a Vremja című folyóirat kiadásába, melyre jelentős összeget költöttek. 1863-ban az újságot a Végzetes kérdés című, politikailag megbízhatatlan cikk miatt betiltották, ezért az adósságok még tovább nőttek. Mihail hamarosan meghalt, így Fjodornak kellett egyedül megbirkóznia a pénzügyi nehézségekkel, és gondoskodnia bátyja megözvegyült menyasszonyáról és az unokaöccseiről is.

Dosztojevszkij egyáltalán nem keresett jól – ebben hasonlított a hőseire, akik képtelenek megélni a nekik járó összegből, vagy legalább ésszerűen félretenni. Irodalmi munkákból élt, a publikációkért kapott honoráriumok pedig az újságoknál nagyon szerények voltak. Az 1870-es évek közepéig Dosztojevszkij egy nyomtatott oldalért 150 rubelt kapott. Összehasonlításképpen: Lev Tolsztoj grófnak 500 rubelt fizettek.

Harmadik legenda: Dosztojevszkij skizofrén volt -

A legenda nem igaz.

Az interneten vannak olyan, Dosztojevszkij fő titkai, vagy Milyen betegsége volt Dosztojevszkijnek címmel írott cikkek, amelyekben általában arról írnak, hogy Dosztojevszkijnek voltak skizofrén vagy tudathasadásos tünetei. Ezek megerősítéseképpen Reinhardt Lauth német kutató állításaira hivatkoznak, melyek szerint Dosztojevszkij azért kényszerítette hőseit bűncselekmények elkövetésére, mert ő maga nem tehetett ilyet, pedig nagyon szeretett volna. De Lauth semmi ilyet nem írt, ő Dosztojevszkij filozófiáját elemezte, nem a pszichikumát.

Dosztojevszkijnek a – modern terminológiával élve – mentális egészségéről már a kortársai is beszélgettek. Turgenyev a háta mögött őrültnek nevezte. Mindazonáltal nem érdemes vakon hinni az ismerőseinek, akik, először is, lehet, hogy nem kedvelték, másrészről nem értettek a pszichiátriához.

Az első pszichiáterek, akik szakmai szempontból vizsgálták Dosztojevszkij munkásságát, azt feltételezték, hogy a saját tapasztalataira építhetett, amikor lelkibetegeket ábrázolt. A XX-XXI. század specialistái a regényhősökről pszichiátriai diagnózisokat állítottak fel, és leggyakrabban skizofréniát állapítottak meg. De az író mentális egészségére vonatkozóan nagyon óvatosak voltak.

„A skizofrén torzulás problémája véleményünk szerint a legfontosabb és elsődleges Dosztojevszkij hőseinek tipológiájában. Érdeklődést, kételyt, nyugtalanságot vált ki. Fontos, hogy a tudományos pszichiátriát megelőzve, még a skizofrénia mint betegség leírása előtt Dosztojevszkij feltárta a hőseiben a betegség pszichopatológiai jellemzőinek alapvető jellemzőit, kiemelve annak kulcsmomentumait.”

Ugyanezek az írók állítják, hogy a Dosztojevszkij-hősök skizofréniájának nyilvánvaló tünetei a következők: az érzelmi együttérzés képességének elvesztése, az emberekkel való egészséges kapcsolatok kialakítása képességének elvesztése, továbbá a jó és rossz megkülönböztetésének problémája. Tehát a szakemberek ezeket a problémákat a szereplőknél – Sztavroginnál és Verszilovnál látják – nem pedig az írónál.