„Ha nincs Isten, akkor mindent szabad”

„… azzal az állítással fejezte be, hogy minden olyan magánszemély számára – amilyenek például mi vagyunk –, akik nem hisznek Istenben, sem a halhatatlanságukban, a természet erkölcsi törvényének azonnal a régi, a vallási törvény tökéletes ellentétévé kell változnia, és hogy a gaztettig fajuló önzést nemcsak meg kell engednie az embernek, hanem nélkülözhetetlen, a legokosabb és szinte a legnemesebb megoldásnak kell elismerni az ő helyzetében.” (Makai Imre ford., A Karamazov testvérek, Magyar helikon. 1971., 89.)

Dosztojevszkij a legfontosabb gondolatokat általában nem a főszereplők szájába adja. Ahogy a Bűn és bűnhődésben először Porfirij Petrovics beszél az emberiség két csoportra oszthatóságáról, A félkegyelműben is Ippolit teszi fel a kérdést először a szépség megváltó erejéről; és a Karamazov család rokonától, Pjotr Alekszandrovics Miuszovtól és nem a címszereplőktől hangzik el a gondolat: Isten és a megváltás ígérete jelentik a kizárólagos garanciát az erkölcsi normák betartására. Miuszov ekkor hivatkozik az egyik Karamazov fivérre, Ivánra, később egyéb regényhősök is megtárgyalják ezt a botrányt keltő teóriát, valamint azt, valóban Ivántól származik-e. Akárhogy is, az állítás, miszerint „Ha nincs isten, akkor mindent szabad” ebben a formában nem hangzik el a regényben. Ezt az „idézetet” a regény fogadtatása, irodalmi kritikái alapján maguk az olvasók kreálták.

Dosztojevszkijt már A Karamazov testvérek megjelenése előtt öt évvel elkezdte foglalkoztatni, mihez kezd majd az emberiség Isten nélkül. Andrej Petrovics Verszilov, A kamasz (1875) egyik szereplője szerint az, hogy a magasabb erő és az örök élet létezését nem lehet bebizonyítani, arra sarkallja az embereket, hogy még inkább szeressék és becsüljék egymást, mégpedig azért, mert már nem maradt kit szeretni. Ez az észrevétlenül elillanó megszólalás a következő regényben egész elméletté növi ki magát, amely később a gyakorlatban is megmérettetik.

„Remegő teremtmény vagyok-e, vagy jogom van…”

„És nem a pénz volt a fontos, Szonya, egészen más volt a fontos, most már tudom. Értsd meg: ha tovább megyek is azon az úton, akkor se gyilkoltam volna többször soha életemben. Más volt, amit meg kellett tudnom, ami hajtott: azt kellett megtudnom, mégpedig sürgősen, hogy féreg vagyok-e én is, mint a többi, vagy ember. Át merem-e hágni a törvényt, vagy nem? Le merek-e hajolni a hatalomért vagy nem?” Remegő teremtmény vagyok-e, vagy jogom van…” (Görög Imre–G. Beke Margit ford., Bűn és bűnhődés, Európa. 1976., 420.)

Raszkolnyikov az „iparosforma emberrel” való találkozás után hozza fel először a „remegő teremtmény” témáját, azután, hogy egy idegen „gyilkosnak” nevezi őt. A főhős megrémül és elgondolkozik, vajon miként cselekedett volna hasonló helyzetben bármely „Napóleon”, olyan, a felsőbbrendűek csoportjába tartozó ember, aki nyugodtan megtehet bármit kénye-kedve szerint a saját célja elérése érdekében: „Jól teszi, igen jól teszi a »próféta«, ha egy jó kis üteget állít fel akárhol az utcán, és elsepri az ártatlanokat és bűnösöket, még csak magyarázatra sem méltatva. Engedelmeskedj, rettegő teremtmény, és – ne legyenek kívánságaid, az téged nem illet!” (275). Raszkolnyikov az idézett motívumot valószínűleg a Korán utánzása című Puskin-versből kölcsönzi, amelyben a 93. szúra parafrázisát olvashatjuk. A szúra eredeti szövegében nem a „teremtmények”, hanem azok az emberek a példabeszéd címzettjei, akiknek el kell mondani, mennyi jót tud adni Allah. Raszkolnyikov tudatosan vegyíti a Korán utánzásából vett képet Napóleon életrajzának elemeivel. Természetesen nem Mohamed próféta, hanem a francia hadvezér állítja fel a „jó kis üteget az utcán”. Napóleon így verte le a királypártiak 1795-ös felkelését. Raszkolnyikov szerint a hadvezér és a próféta mindketten olyan hatalmas személyiségeknek tekinthetők, akiknek, „felsőbbrendűek” lévén, joguk van bármely eszközhöz folyamodni céljaik elérése érdekében. Mindazt, amit Napóleon véghez vitt, Mohamed és más, e csoporthoz tartozó is megtehette volna.

A „remegő teremtmény” utolsó említése a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikov Szonyának tett hosszú magyarázata végén hangzik el, amelyben elismeri, hogy saját magáért ölt. Tette azt a célt szolgálta, hogy megértse, az emberek melyik csoportjához tartozik.

„A szépség váltja meg a világot”

„Igaz, herceg, hogy ön egyszer azt mondta: »a szépség« váltja meg a világot? Uraim – kiáltotta hangosan mindenkinek –, a herceg azt állítja, hogy a szépség váltja meg a világot! Én meg azt állítom: azért vannak ilyen játékos gondolatai, mert most szerelmes. Uraim, a herceg szerelmes; az imént, mihelyt bejött, tüstént meggyőződtem erről. Ne iruljon-piruljon, herceg, mert még sajnálkoznom kell önön. Micsoda szépség váltja meg a világot? Ezt Koljától hallottam… Ön buzgó keresztény? Kolja azt mondja, hogy ön kereszténnek nevezi magát.

A herceg figyelmesen nézett rá, de nem felelt semmit.” (Makai Imre ford., A félkegyelmű, Európa. 1964., 481.)

A fent kiemelt, a szépség világmegváltó erejéről szóló gondolat egy mellékszereplő, a tüdőbajos ifjú, Ippolit szájából hangzik el. Felteszi a kérdést: Miskin herceg valóban mondott-e ilyet. Megválaszolatlanul maradt kérdése után a fiatalember tovább viszi a gondolatmenetet. A regény főhőse azonban nem tesz hasonló megállapításokat a szépségről, és csak egyszer jegyzi meg, annak kapcsán, vajon jó-e Nasztaszja Filippovna vagy sem „Hej, bárcsak jó volna! Akkor minden meg lenne mentve!” (47)

A félkegyelmű vonatkozásában elsősorban a belső szépség erejéről szokás beszélni, maga a szerző is így értelmezte a fenti mondatot. Amikor a regényen dolgozott, azt írta Apollon Majkov cenzornak, hogy Miskin herceg alakjában a „tökéletes szépségű ember” ideáljának megalkotását tűzte ki célul. Ezután az író Nasztaszja Filippovna szépségének témáját járja körül. Ezért olyan fontos Dosztojevszkijnek, hogy a külső és a belső, a lelki szépség megváltó erejének kérdését ugyanolyan mértékben megvizsgálja. Mindazonáltal A félkegyelmű cselekménye nem szolgál megnyugtató válasszal: Nasztaszja Filippovna szépsége, akárcsak Miskin ártatlansága, nem teszi jobbá az őket körülvevő szereplők életét és a tragikus végkifejletet sem akadályozza meg.