Céline Arnauld Romániában született Carolina Goldstein néven. Neve csak az utóbbi években vált – persze szűk, avantgárd-szakértői körökben – ismertté, addig legfeljebb Paul Dermée belga költő feleségeként emlegették (Ruth Hemus Dada’s Women című kötete, illetve Céline Arnauld-ról írott friss, 1920-as monográfiája sokat tett az elismertetéséért). Többnyire a dada mozgalom párizsi köreihez szokás kötni, bár már az ezerkilencszáztízes évek első felétől jelentek meg verseskötetei és egy kísérleti regénye Tournevire címen (1919). Összesen tizenegy könyvet adott ki (1948-ig volt aktív az irodalmi életben), s számos dadaista folyóiratban publikált (DADAphone, Cannibale, Z, 391, Action, Ça ira, L’Esprit Nouveau, Littérature, Le Philaou-Thibaou), továbbá főszerkesztője volt a Projecteur című rövid életű lapnak (1920). Irodalmi életműve nagyobb mértékben lírai szövegekből áll, bár írt prózát, kiáltványokat és színdarabokat is. Gyakori témái a (tényleges és szellemi) utazás, illetve a költészet mibenlétének megfogalmazása, a nyelvi kifejezést érintő transzgresszív-szubverzív magatartás stb.

Délután olvasható manifesztumai, a Dada napernyő és a Passzus a Szaturnuszról is ennek lehetőségeivel foglalkoznak. Egyszerre – igaz, közvetetten – nyilvánítják ki és példázzák szabad asszociációs technikájukkal, a logika, a szintaxis és a központozás felrobbantásával a költészet természetének mibenlétét, bőszítik fel action gratuite-ként a nyárspolgárként beállított befogadót, s biztatják indulatai szabad levezetésére (kiabálásra, hányásra), ha nem tetszenének neki az olvasottak. (A Dada napernyő büntetésként még a Nesle-toronyba is elküldené az olvasót, de ezzel nem börtönlétre, hanem erotikus-pornografikus élményekre kárhoztatná – az építmény ugyanis arról híresült el, hogy Szép Fülöp menyei állítólag itt találkoztak szeretőikkel, emiatt a néphagyomány különböző orgiák színhelyének tartotta.) Ugyanakkor mindkét kiáltványszövegre és a másik két, délután közölt prózai darabra (voltaképpen: prózaversre) is jellemző a finom, lírai képek vulgáris vagy averzív környezettel való ütköztetése: a dada napernyő mint a költészet allegórája eldobott, lyukas autógumik és táviratpóznák között nő magasra, a kínai lepke egy halottasházban szabadul meg a röptét akadályozó mozdonytól, plébánostól és ítélőszéktől, míg egy másik, ugyancsak a költészet ekvivalenseként megjelölt pillangót tűre szúrnak, ám ettől függetlenül a magasba száll a tűpropellerrel. Céline Arnauld tehát a költészet és a művészet fogalmát részben megemeli, ugyanakkor vigyáz, nehogy „definíciós” kísérlete pátoszba forduljon: a Dada napernyőben a „Műűűvészet” és „Kööltészet” („Aaart” és „Poéésie”) megjelöléssel ki is karikírozza. A szövegeket így egyszerre jellemzi a képeknek a logikát alapvetően nélkülöző egymás mellé helyezése, illetve a különös, ritka szavak használata és (főként a Periszkópban) az alliterációs játékosság.

Céline Arnauld nem csupán költő és író volt, hanem színészként a legnevezetesebb dada performanszokon is részt vett. Tristan Tzara első párizsi előadásán (1920. március 27.) a terhes nőt játszotta a La Première Aventure de M. Antipyrine (Antipirin úr első kalandja) című darabjában, és fellépett a Dada Fesztiválon is a Salle Gaveau-ban 1920. május 26-án.