Ahogyan Ulisse Dogà találóan megjegyzi, Benjamin városképei mind 1933 előtt keletkeztek.[1] Nemcsak az utazásai során felkeresett európai városokról, de saját szülővárosáról, Berlinről szóló írásai is, ahová gyerekkorának felidézésével, azaz időben utazott (vissza). 1933 az az évszám, amelytől kezdve a szerző már nem utazó, hanem emigráns. 1933 előtt Benjamin az idegen városokat és vidékeket még egzotikus világokként, ám saját otthonának vonatkozási pontjából szemlélheti. Ezzel szemben, mint azt Peter Szondi Benjamin‑előadásában felidézi, valami gyökeresen megváltozik számára ezzel az évvel: „Akkoriban az emigránsok között gyakran lehetett hallani a történetet egy zsidóról, akinek szándékában állt kivándorolni egy távoli országba. Párizsi barátai elcsodálkoztak azon, miért akar olyan messzire menni, mire ő visszakérdezett: »Messzire – ugyan mitől?« A haza elvesztésével a távolság kategóriája is elvész: ha minden hely idegen, akkor az a közelségből és távolságból adódó feszültség sem létezik, amelyből Benjamin városképei élnek. Az emigráns utazásai nem olyan utazások, amelyekre visszatekinthetne az ember; az ő térképe nem ismer olyan archimédeszi pontot, ahonnan az idegenség megjelenne.”[2]

1933 után, a párizsi emigráció kezdetével a Bibliothèque Nationale maga is másféle tapasztalattal és feladattal kecsegtetett, mint a 20-as években, amikor Franz Hessellel még szinte játékosan, egy újságcikk megírása kedvéért papírra vetették a párizsi passzázsok leírásának, bemutatásának első ötletét – a városképek stílusában.[3] A téma megmunkálásának következő lépése, a még szintén a 20-as évek legvégén készült Párizsi passzázsok. Első jegyzetek materiális alapja egy jegyzetfüzet, amelyben számos egyéb feljegyzés is megtalálható: úti benyomások, szövegek vázlatai, személyleírások. Ami áthúzva szerepel ebben a jegyzetfüzetben (a Gesammelte Schriften ezeket a szakaszokat kisebb betűmérettel közli), azt az író szokása szerint nem elvetni kívánta, hanem átemelte a Passagenarbeit (Passzázsok-munka) emigrációban papírra került feljegyzései közé.

Az 1928‑ban megkezdett és sajnos lezáratlanul maradt projekt elnevezése körül is akadnak bizonytalanságok: az ismert hivatkozás, Passagen-Werk csak az összkiadás szerkesztői révén terjedt el (ca. Passzázsok‑mű), Benjamin mindvégig Passzázsok-munkának [Passagenarbeit] nevezte befejezetlen és sokak szerint befejezhetetlen projektumát. Ez volt a párizsi emigráció évei alatt, az otthon és közlési lehetőségek elvesztése után,[4] a legfontosabb kenyérkereső munkája, a New Yorkba menekített Institut für Sozialforschungnak köszönhetően.

A mintegy ezer oldalt kitevő monumentális írásmunka egybefüggő, kifejtett szöveget csak közel 40 oldalon tartalmaz (a Gesammelte Schriften ötödik kötetének oldalméretét véve alapul), ilyen szöveg még a szintén 1928‑29-ben összeállított és kidolgozott szakaszokból álló (az összkiadás szerkesztőinek elnevezése szerint) Párizsi passzázsok II.[5] Ez az írás egy esszé előmunkálata, amelynek Pariser Passagen. Eine dialektische Feerie [Párizsi passzázsok. Egy dialektikus tündérjáték] lett volna a címe, s amelyről Benjamin 1935‑ös levelében azt állította, hogy szöges ellentétben áll a későbbi expozékkal, együtt viszont kijelölik a munka sarokpontjait.

Benjamin letett arról, hogy a korai terveket az eredeti koncepció szerint dolgozza ki, miután 1929-ben Frankfurtban és Königsteinben nagyhatású beszélgetéseket folytatott Horkheimerrel és Adornóval. A beszélgetés után vált ugyanis egyértelművé számára, hogy a 19. század nagy történeti‑politikai analízisét Marx írásainak tüzetesebb kutatása nélkül nem fogja tudni véghez vinni, akire addig mindössze egy helyen utalt jegyzeteiben (O’, 38). A Horkheimeréknak ekkor felolvasott Der Saturnring oder etwas vom Eisenbau [A Szaturnusz gyűrűje, avagy néhány szó a vasszerkezetről] Gretel Adorno visszaemlékezései szerint már egy publikálásra szánt szövegvariáns lehetett, amely aztán mégsem került közlésre.

Benjamin csak 1934 elején, már a párizsi emigrációban veszi fel újra a munkát a Passzázsok témáján, és ettől kezdve 1940-ben bekövetkező haláláig megszakítás nélkül dolgozik a könyv „gondolatmenetein, tézisein, kivonatolásán, idézetein, irodalmi hivatkozásain és eszmei támasztékain.”[6] Ezt a második munkafázist két kristályosodási pont jellemzi: egy 1935-ös német nyelvű és egy 1939-es francia nyelvű expozé, amelyet Benjamin nem a publikumnak, hanem egy amerikai mecénás meggyőzésére szánt. Irving Wohlfahrtnak a Szürrealizmus‑esszé címét idéző megjegyzésével élve, ez a szöveg a Passzázsok‑munka „utolsó pillanatfelvétele”, amelyhez csatlakozott egy bevezető és egy konklúzió is.

Mindezek a munkák egy olyan könyv létrejöttét célozták, amelyben a filozófus „a 19. század őstörténetét”[7] szándékozta megírni. A párizsi Nemzeti Könyvtár gazdagsága tette számára lehetővé, hogy a Párizs, város a tükörben című írásában már olyan helyként írja le Párizst, amelyet a róla szóló irodalom tett még dicsőségesebbé.[8] Az itteni „lombfreskók alatt”[9] vált élessé a hallása arra a lombsusogásra, lapzizegésre [Blätterrauschen], amelynél otthonosabb zajt aligha képzelhet magának egy szövegtudós. Ez a könyvtár később az ott lejegyzett kéziratai rejtekhelyéül is szolgált.

Ha ez a roppant munka elnyerte volna könyvalakját…        Teljességgel hasztalan arról spekulálni, mi lett volna akkor… A jegyzetanyagok mindenképpen jóval többet jelentenek puszta nyelvi és gondolati törmeléknél: a tudományos és a költői képzelőerő szabad kószálását biztosító kultúrtájak ezek.

*

Jegyzetek:

[1] Ulisse Dogà: „Port Bou – deutsch?” Paul Celan liest Walter Benjamin. Aachen, Rimbaud 2009, 76.

[2] Uo.

[3] Walter Benjamin: Passagen. In: Uő.: Gesammelte Schriften 5.1. k., Rolf Tiedemann (szerk.), Frankfurt am Main, Suhrkamp 1982, 1041–1043.

[4] A Benjamint közlő legtöbb folyóirat, rádióadás is megszűnt vagy szerkesztőségét lecserélték.

[5] Magyarul ld. Walter Benjamin: Korai vázlatok – [Párizsi passzázsok II]. In: Uő.: „A szirének hallgatása”. Válogatott írások. Ford. Szabó Csaba, Budapest, Osiris 2001, 208–222.

[6] Timo Skandries: Unterwegs in den Passagen-Konvoluten. In: Benjamin Handbuch. Leben – Werk – Wirkung. Szerk. Burkhardt Lindner et. al., Stuttgart, Weimar, Metzler 2011, 274–284, itt: 275.

[7] Ld. Gesammelte Schriften, 5.2. k., 1118. Benjamin levele Adornónak, 1935. május 31.: „Ellenkezőleg, én úgy vélem, hogy ezáltal a marxista vitákban hosszú távon egy biztos álláspontot foglalok el, még ha pusztán azáltal is, hogy a történeti kép döntő kérdése elsőként itt kerül teljes terjedelmében kifejtésre. (…) Ahogyan Ön is tudja, számomra elsősorban a »19. század őstörténete« forog kockán.”

[8] https://1749.hu/fuggo/essze/walter-benjamin-ket-rovid-irasa.html

[9] „Lombsusogás a nemzeti könyvtár díszspiráljai közti mezőkön – ezt a számos átlapozott könyvlap teszi, amelyeket folyamatosan forgatnak itt.” Párizsi passzázsok, első jegyzetek, G’,16.