„Mondd meg, mit iszol, és megmondom, ki vagy.”

(Gustave Flaubert)

Flaubert korában a pezsgő nagy ritkaságnak számított. Az évente Franciaországba szállított két-három millió palack csak a politikai, gazdasági és szellemi elit számára volt elérhető, főként Párizsban és néhány vidéki előkelőség körében. A pezsgőt mindössze legfeljebb százezer ember élvezhette, miközben Franciaország lakossága 1870-ben harmincnyolc millió volt. A pezsgőgyártás nagyrészt exportra irányult, és gyorsan növekedett; míg 1850-ben hatmillió palack készült, addig 1880-ra, Flaubert halálának évében már meghaladta a húszmilliót. A pezsgő ára azonban igen magas volt: egy üveg körülbelül egy párizsi munkás három napi bérnek felelt meg. Az a pezsgő, amit Flaubert szeretett, sokkal édesebb volt, mint a mai száraz pezsgők, literenként legalább 100 gramm cukrot tartalmazott, szemben a mai 8-10 grammal. Gyakran jéggel lehűtve szolgálták fel. Alkoholtartalma 9-10% között mozgott, szemben a mai 12-13%-kal. Flaubert minden alkalmat megfelelőnek tartott a pezsgőzésre: a vacsora előtt, közben, utána és azon kívül is. Terjedelmes levelezésében a pezsgőt gyakran említi. George Sandnak így ír egy menüről: „2 tucat osztriga Ostendéből, egy üveg jeges pezsgő, két szelet roastbeef, szarvasgombás saláta, kávé és emésztéssegítő likőr.” Ivan Turgenyevvel fogadást kötött, és hat üveg pezsgőt nyert. Bátyjánál elköltött vacsorájáról ezt jegyzi meg: „A ház úrnőjének születésnapja, pezsgő!” Unokahúgának, Caroline-nak pedig így ír: „Annak ellenére, hogy anyám születésnapjára jegesre hűtött pezsgőt szolgáltak fel, az étkezés meglehetősen unalmas volt.”Croisset-i „odújában” barátait fogadta, köztük Daudet-t, Zolát, Maupassant-t, George Sandot, és minden étkezést pezsgő kísért. 1869 karácsonyát George Sand kastélyában, Nohant-Vicben töltötte, ahol pezsgővel teli pince várta. Flaubert születésnapjára Turgenyev ezt írta válaszlevelében: „Jövök, két üveg pezsgővel.” Bár Flaubert azt állította, hogy nem kedveli Párizst, rendszeresen és örömmel látogatott a fővárosba. Először szállodákban, később különböző lakásokban lakott. Vasárnaponként vacsorákat rendezett. Barátainál, például Théophile Gautier-nál, Georges Feydeau-nál, a Goncourt testvéreknél, Mme Sabatier-nál vagy Mme Pascánál is gyakran étkezett és mindenhol pezsgőt szolgáltak fel. Színház- vagy operalátogatás után, valamint bálok végén a korabeli divatos helyeken, mint a Les Trois Frères Provençaux, a Café Turc vagy a Café Riche, Flaubert élvezettel vett részt vacsorákon, ahol a pezsgő sosem hiányzott. A Magny étteremben, amely a Goncourt Akadémia létrejötte előtt irodalmi találkozóhely volt, 1862 és 1869 között kéthetente gyűltek össze az írók, köztük Théophile Gautier, Sainte-Beuve, Ernest Renan, Hippolyte Taine, a Goncourt testvérek és George Sand, az egyetlen nőként. A bőséges ételek és a korlátlan pezsgő mellett irodalomról, politikáról, valamint pikáns történetekről beszélgettek, az összejövetelek motorja pedig Flaubert volt. Az író elbűvölte Mathilde hercegnőt is, Jérôme Bonaparte lányát, III. Napóleon unokatestvérét, aki 1863-tól állandó és meghitt vendégévé fogadta. Az uralkodó a compiègne-i kastélyban és a Tuileriákban is fogadta az írót, például az 1867-es világkiállítás során, ahol Flaubert találkozhatott II. Sándor cárral, valamint Itália és Poroszország királyaival. Büszkén hangoztatta, hogy az operában „a nagy császári páholyban” foglalhatott helyet. Az ilyen fényűző fogadások és ünnepségek természetesen pezsgő nélkül elképzelhetetlenek voltak.

A pezsgő Flaubert regényeiben

A pezsgőt Flaubert jól megkülönbözteti a boroktól, amelyek alig kerülnek említésre regényeiben. Például a Bouvard és Pécuchet-ben a burgundi bort „zavarosnak” nevezi, a Saint-Julient pedig „túl fiatalnak”. A Bovarynéban a „Pomard bor kissé felkavarja az érzékeket.” Flaubert műveiben a pezsgő rendszerint az ünneplés szimbóluma. A Bovarynéban az arisztokrácia és a gazdag polgárság estélyein a pezsgő elengedhetetlen volt. Például amikor Bovaryék meghívást kapnak Andervilliers márki kastélyába, a bál előtti vacsorán homárt, fürjet, szarvasgombát, gránátalmát és ananászt tálalnak, a poharakban pedig pezsgő habzik: „Hűtött pezsgőt töltöttek. Emma tetőtől talpig libabőrös lett, ahogy megérezte szájában a hideget. Sose látott gránátalmát, sose evett ananászt. Úgy találta, hogy még a porcukor is fehérebb és apróbb szemű, mint máshol.”[1] Emma Bovary lányának, Berthe-nek keresztelőjét ugyan nem írja le az író, ám részletesen bemutatja az azt követő vacsorát: „A szertartás estéjén nagy vacsorát rendeztek; ott volt a pap is; felhevültek. Mikor a likőröknél tartottak, Homais úr rázendített a Jó emberek Istené-re, Léon úr elénekelt egy barcarolát, az öreg Bovaryné pedig, a keresztanya, egy Napóleon korabeli románczot; utoljára Bovary nagyapa követelte, hogy vigyék le a gyermeket, s nekiállt megkeresztelni egy pohár pezsgővel, jó magasról öntötte a fejére.” Flaubert megjegyzi: „Bournisien atyát felháborította, hogy így csúfot űznek az első szentségből; az öreg Bovary feleletképp az Istenek háborújából idézett, a pap el akart menni, a hölgyek kérlelték, Homais úr is közbevetette magát; végül nagy nehezen visszaültette, s a plébános nyugodtan elvette a csészealjról a csészét a fekete maradékával.”[2]

Az Érzelmek iskolája fiatal főhőse, Frédéric megannyi alkalommal pezsgőzik barátaival, szeretőjével. Rosanette, a fiatal és csinos örömlány, Frédéric szeretője egy vacsorán pezsgőt tölt a poharakba: „Akkor Rosanette felkapott egy nagy pezsgőspalackot, s magasra tartott karral öntött az eléje tolt serlegekbe. Mivel az asztal széles volt, a vendégek, főképp a hölgyek, lábujjhegyen a székek keresztfáira álltak, s a frizurák, meztelen vállak, feszülő karok, kinyúló testek piramissá nőttek egy percre − közben meg széles sugarakban ömlött a bor mindenfelé, mert Arnoux és Pierrot egy-egy palackkal a terem két sarkán minden vendéget befecskendezett.”[3] Egy másik alkalommal Rosanette pezsgőt kér: „Rosanette színlelt falánksággal nagy szelet libamájat evett; Frédéric szófogadón utánozta, borospalackot tartva a térdén. A hintó megint előkerült; Amoux-né ült benne egyedül; halálosan elsápadt. Adj egy kis pezsgőt! − szólt Rosanettc. S telt poharát jó magasra tartva, felkiáltott: halló, odaát, úrihölgyek! Pártfogóm hitvese! Halló!”[4] Fédéric-et barátja, Cisy meghívja egy vacsorára, ahol pezsgős kecsegefejet kínálnak: „Az abroszon, középen, aranyozott ezüsttál állott, virággal és gyümölccsel telerakva, míg körötte régi francia módra ezüsttálcák sorakoztak; ezeket viszont hosszúkás tányérokban fűszerek és sózott ételek szegték; helyenként üvegkorsók öblösödtek tele jeges, rózsaszínű borral; minden tányér előtt ötféle nagyságú pohár állott, egyéb olyan dolgokkal, melyekről azt se tudták, mire valók, százféle apró étkezőkészséggel − és csak első tálalásra a következő ételeket hozták: egy hatalmas kecsegefejet, megöntözve pezsgővel, tokajiban pácolt yorki sonkát, kirántott rigót, sült fürjet.”[5] Jacques Arnoux ebédre hívja meg Frédéric-et. Az étkezésről természetesen nem maradhat el a pezsgő sem: „Aztán elvitte ebédelni a Chartres utcába Parlyhoz; s mivel regenerálódnia kellett, kétféle pecsenyét is rendelt, homárt, rumos omlettet, salátát és más egyebet, az egészet megöntözve 1819-es sauternes-i és 42-es burgundi vörösborral, nem szólva a csemegénél a pezsgőről és a likőrökről.”[6]

A Bouvard és Pécuchet-ben Bouvard „egy nagy ebédet akart rendezni”: „Úgy tervezték, hogy Beljambe, a fogadós, aki valaha főszakács volt Lisieux-ben, készíti a fogásokat. Ugyancsak ő egy pincérről is gondoskodik. Germaine kisegítőnek maga mellé veszi a baromfiudvarbeli szolgálót. Marianne is eljön, a Bordinné cselédje. A rácsos kapu négy órától kezdve tárva-nyitva állt s a két tulajdonos izgalommal telve várta a vendégeket.”[7] Elkezdődik a beszélgetés, majd a pezsgőnyitás: „Csaknem nyomban ezután pezsgőt bontottak s a durrogás megkettőzte a jókedvet. Pécuchet jelet adott s a függönyök szétnyíltak: az esthomályban előtűnt a kert!”[8] Bouvard és Pécuchet egy alkalommal a cselédet küldi el pezsgőért: „Bouvard kijelentette, hogy bár ő nem katona, három csésze kávét fog inni. Pécuchet, félrecsapott sapkában, egyik burnótcsipetet szippantotta a másik után s bátran tüsszentett. Pezsgőre szomjaztak s Germaine-t azonnal a korcsmába akarták küldeni egy palackért. A falu nagyon messze volt, a cseléd nem akart menni. Pécuchet méltatlankodott.”[9] Egy újonnan megválasztott képviselő vendégül látja a helyi notabilitásokat: „Bordeaux-i, burgundi és malagaborokat szolgáltak föl. Faverges, aki ismerte az embereit, pezsgőt bontatott. A vendégek koccintottak a választás sikerére s már elmúlt három óra, mikor feketézni átvonultak a dohányzóba.”[10] A szerelmes Castillonné Gorjutól semmit sem sajnálna, így a pezsgőt sem: „Drága szerelmem! Drága szerelmem! Lelkem! Életem! Szólj: mondd, mit kívánsz? Pénz kell? Lesz! Nem volt igazam! Megbántottalak! Bocsáss meg! És rendelj új ruhát a szabónál, igyál pezsgőt, mulass, semmit se bánok − semmit!”[11]

A Bouvard és Pécuchet 1910-es kiadásának függelékeként jelent meg először Flaubert Közhelyszótára, amelyben az író kortársai hipokrita, előítéletes gondolkodására rámutató kliséket gyűjtött össze. Ezek között a közhelyek között a Pezsgő címszó alatt ez áll: «„Az ünnepi vacsorák velejárója. Tegyünk úgy, mintha utálnánk, mondván: „ez nem is bor.” Lelkesedést vált ki az egyszerű emberekből. Oroszország többet fogyaszt belőle, mint Franciaország. Általa terjedtek el a francia eszmék Európában. A Régensség idején mást sem tettek, csak ezt itták. De nem isszák, hanem „pezsgőzik”.»

*

Jegyzetek:

[1] Gustave Flaubert: Bovaryné. Fordította Pór Judit. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018, 60.

[2] Uo. 108.

[3] Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája. Fordította Gyergyai Albert. Magvető Kiadó, Budapest, 2005, 139.

[4] Uo. 229.

[5] Uo. 243.

[6] Uo. 350.

[7] Gustave Flaubert: Bouvard és Pécuchet. Fordította Tóth Árpád. Új Magyar Könyvkiadó, Budapest 1955, 45.

[8] Uo. 47.

[9] Uo. 71-72.

[10] Uo. 159.

[11] Uo. 168.