6 perc világhír! A posztapokaliptikus Wales, Ernest Renan bicentenáriumának újraolvastató hatása és a Tudor-kor ponyvát olvasó gyermekei László Ferenc heti hírmondásában.
Uborkaszezon – e néven vagy 140 éve fenyegeti az újdondászokat a nyaranta rendre előforduló hírapály jelensége, amelynek beállta hagyományosan fokozott kreativitásra és az újdonság kritériumainak felettébb rugalmas kezelésére készteti a lapok szorgos megtöltőit. Ilyesmi bizony akár még ebben a rovatban is előadódhat, éppen csak azzal az érdemi mentőkörülménnyel, hogy a világirodalom kurrens fejleményeit szemlézve mindig lelhetni olyan évfordulókra és megjelenésekre, amelyek némi csúszással is aktuálisak maradnak. Így például most megemlíthetjük, hogy Franciaországban idén emlékeznek meg Ernest Renan bicentenáriumáról, amely – ismerve e nagy hatású filozófus, filológus, vallástörténész és orientalista kiterjedt munkásságát – értelemszerűen nem zárult le a február 28-i kétszázadik születésnap táján. Olyannyira nem, hogy Renan (egyik) fő műve, az 1863-as Jézus élete (Vie de Jésus) újrafelfedezésének és kritikai értelmezésének folyamata épp nagyban zajlik, amint ezt a Le Monde egyik múlt heti cikke is jelezte.
A maga korában egyszerre számított bestsellernek, revelációnak és botránykőnek ez a könyv,
amelyben az elegáns prózájú tudós szerző nem kisebb dologra vállalkozott, mint arra, hogy bemutassa olvasóinak Jézust – az embert. Valamint a vallást – csodák nélkül. Renan e két, egymással szorosan összekapcsolódó törekvése sokak elismerését és éppígy sokak zajos ellenérzését kiváltotta, hiszen bármennyire is alapvető a kereszténység számára Jézus létezésének ténye, azért az akár szentségtörésnek is tűnhetett, hogy „az ötödik evangélista” úgy kívánt közelíteni tárgyához, mint bármely történeti alakhoz. Ma már ez alighanem kevésbé tetszik vérforraló merészségnek, míg ellenben Renan megannyi állítása, s főleg judaizmus-képe bőven kínál lehetőséget a kritikai célzatú újraolvasás számára.
*
Tavasszal jelent meg a gyermekkor- és oktatástörténet nagyszerű angol kutatója, Nicholas Orme új monográfiája, a Tudor Children, s már sorjáznak is a fennen elismerő recenziók Nagy-Britannia földjén csakúgy, mint az Atlanti-óceán túlpartján. Ez a téma ugyan nemcsak kemény (hiszen a XVI. századi Angliában a legtöbb gyermekre már élete korai éveiben is kemény sors várt), de első pillantásra távol is esik az irodalomtól. Csakhogy az idős történész nem csupán hálás és felette változatos forrás gyanánt használta fel VII. és VIII. Henrik, aztán VI. Eduárd, I. Mária és I. Erzsébet oly turbulens korának köz- és szépirodalmi műveit, de munkájának egyik kitüntetett témája az alfabetizáció terjedése és ahhoz kapcsolódóan a serdületlen és serdülő ifjúságnak szánt irodalom látványos szárba szökkenése. Mesék, tréfás és rémtörténetek, füzetes kalandhistóriák és proto-képregények, egyszóval ponyvák jelentek meg ekkor garmadával az olvasás tudományával frissiben megismerkedett és a nevelői szigor elől időleges menekvést kereső fiatalság szórakoztatására, s e könyvek és könyvecskék lapjain hol Robin Hood, hol Ördög Róbert, hol meg egy olyan gonosz mostoha került a középpontba, akinek az ármánykodását rendre a saját szellentése leplezi le.
*
S ha már az ifjúságnak szánt irodalom szóba került, hát kínálkozik e témában végre egy valóban friss hír is, hiszen a múlt héten a londoni Barbican központban átadták az Egyesült Királyság legtekintélyesebb gyermekkönyves elismerését, a Yoto Carnegie-érmet. A majdnem 90 esztendős múltra visszatekintő díjat most első ízben ítélték oda fordításban megjelent kötet szerzőjének. A The Blue Book of Nebo ugyanis pár éve eredetileg e címen jelent meg: Llyfr Glas Nebo.
Merthogy Manon Steffan Ros műve walesi (vagy Aranyt követve: velszi) nyelven íródott,
és 2019-ben ez az első megjelenés el is nyerte az Év könyve díjat Walesben. S nem mellesleg, amint azt a Nebo (kis)településnév is jelzi, az írónő nagykamaszoknak és fiatal felnőtteknek szánt regénye is ezen a tájékon játszódik. Igaz, a műben megjelenített Wales határozottan posztapokaliptikus, ám anya és fia párhuzamos narratívájú és érzelmekben gazdag története így is gyönyörködtető bőséggel kínálja fel a walesi identitás és kultúra megannyi ismertetőjegyét, mozzanatát és vonatkoztatási pontját. Méghozzá úgy, hogy mindez még fordításban is jól érvényesül, amint erre a friss díjazás is bizonyságot adhat. Az évről évre (gyermek)könyvtárosok zsűrije által odaítélt elismerésből mindazonáltal nemcsak az íróknak, de az illusztrátoroknak is jut. Így idén Jeet Zdung nyerte el az illusztrátori medált a Saving Sorya: Chang and the Sun Bear című, környezet- és állatvédelmi témájú, eredetileg vietnámi könyv erősen mangás ihletésű akvarelljeiért és rajzaiért, amelyek egyszerre nyújthatnak tudást, inspirációt és esztétikai élményt a kötet olvasói és újraolvasói számára.
