1749: Azt csiripelik a madarak, hogy Atlasz munkacímen dolgozik egy új fordításon. Pontosan kinek, melyik szövegét takarja ez a fedőnév?
Adamik Lajos: A könyv címe, amit fordítok: Egy félénk férfi atlasza. Christoph Ransmayr hat „nagy” könyve közül ez a legterjedelmesebb, és műfajilag is elüt a többitől. Hetven „epizódból” áll. Valójában minden epizód önálló sztori, és nem köti össze őket más, mint az én-elbeszélő személye, aki maga az író. Minden epizód így kezdődik: „Láttam...” – Ransmayr ugyanis bejárta a világot, és ebben a könyvben azt beszéli el, hol mit látott fél évszázadnyi utazásai során.
1749: „Úticéljaimat gyakran olvasmányok határozták meg” – nyilatkozta a szerző a könyv kapcsán. Milyen ívbe, ritmusba rendezhetőek ezek az olvasmánnyá formált utazások?
AL: Az epizódokat nem köti össze idő- vagy térbeli sorrend. Egy sevillai bikaviadal után Izland kietlen fennsíkjain, aztán a Peloponnészoszi-félszigeten, majd meg Bécs nagy múltú pszichiátriai klinikáján folytatódik a történet. A felidézett események, mint a kalamátai földrengés vagy García Meza bolíviai tábornok véres puccsa itt-ott adnak ugyan fogódzót, és feltételezhetjük, hogy a két északi-sarki epizód ugyanahhoz az utazáshoz kapcsolódik, de lehetetlen volna rekonstruálnunk a szerző világjárásainak kronológiáját. Olvasóként ide-oda ugrálunk kontinensek és országok, lakatlan szigetek, füllesztő dzsungelek és lármás metropoliszok között, és csak az elbeszélés múltidejéből sejthetjük, hogy valahova majd megérkezünk. Aki mindezt látta, már túl is van mindezen.
A hetven történet között ténylegesen a látásmód a legfontosabb kötőanyag. Az egyszerre hűvös és együttérző, költőien pontos érdeklődés a világ jelenségei iránt, amely egyébként is jellemző a szerzőre, és amely persze az elbeszélés módjától válik igazán izgalmassá és hitelessé. Ha el is hisszük neki, amit a rövid bevezetőben mond, nevezetesen, hogy bárki más is elmesélhette volna ezeket a történeteket – bárki, „aki kimerészkedett a szabadba, a messzeségbe vagy csak a közvetlen szomszédságba, ott pedig az idegen közelébe” –, azért tudjuk, hogy így kevesen beszélhették volna el.
1749: A kritika a Moby Dicket is említi a könyv vonatkoztatási pontjai között. Ugyanakkor Ahab és a fehér bálna párharca mozgatja is a Melville-regény cselekményét – ha jól értem, itt nincs ilyen katalizátor. Olvasható (fordítható) más sorrendben az Egy félénk férfi atlasza, mint elejétől a végéig?
AL: Érdekes párhuzam, és az egyik epizódnak csakugyan bálnatehén a főszereplője. A találkozás itt azonban békésen zajlik, az én-ebeszélő egy exkluzív búvártúra résztvevőjeként merül le a harminc méteres mélységben szunnyadó óriáshoz. No meg az Atlasz műfaja szerint sem regény: bármelyik epizódnál fellapozhatjuk, éppen úgy, mint egy térképgyűjteményben a földrészeket és országokat. A német kiadás fülszövege mégis „elbeszélésnek” mondja a könyvet, ezzel azt sugallva, hogy egy egészként is olvasható: egy örökké kíváncsi, olykor az életveszélyig vakmerő világcsavargó tapasztalatainak foglalataként, aki élete javát úton tölti, nagy ritkán pedig ír egy regényt. Így a Cox is, amely magyarul tán még több figyelmet kapott, mint eredetiben, és olyan meggyőzően hozta vissza az írót a fontos szerzők térképére, egy ilyen utazás „melléktermékeként” született.
Az Atlasz azonban nemcsak lapszámra Ransmayr leghosszabb könyve. Hiába rövid egy-egy epizód, a felidézett földrajzi és lelki tájak, a felvázolt távlatok mélysége és sokfélesége a jellegzetesen sűrű ransmayri prózával együtt ellenáll a gyors befogadásnak. Fordítóként én mindenesetre sorban haladok. Jól nevelt kiránduló vagyok, nem térek le a kijelölt ösvényről.
1749: Elgondolkodtat az „exkluzív” szó. A külső és belső tájak sokszínűsége mellett a társadalmi vonatkozásaiban hangsúlyos pikareszkkel hogyan rokonítható a mű?
AL: Ransmayr „rejtőzködő” szerző, a közéletben leginkább távollétével van jelen, és keveset beszél magáról és arról, hogyan és miért ír. Jellemző, hogy a leghosszabb interjút magának adta (Bekenntnisse eines Touristen, 2004), és ebben kijelenti: ami mondandója van a világról, azt elmondja a könyveiben, egyébként pedig hagyják őt békén, ha lehet. Az Atlaszban sem érzek társadalomkritikus jelleget, szatírát végképp nem, ezért nem mondanám pikareszknek. Ha jól sejtem, az évtizedek alatt olyan mennyiségű élményanyag gyűlt fel az íróban, amit végül nem tudott tovább cipelni. A könyv szinte szétfeszül a mikroszkopikus emlékképek sokaságától. Tibet, Laosz, Északi-sark, Új-Zéland, Hongkong, Húsvét-sziget - szédítő, ahogy váltakoznak a helyszínek. Aztán meg egy felső-ausztriai folyócska partján vagyunk, és ott is felfedezhetjük egy pillanatban a szépséget. Végül, legeslegvégül egészen máshová érkezünk meg - de nem szeretném lelőni a poént.
Az mű eredeti címe és megjelenési helye: Atlas eines ängstlichen Mannes. (Fischer Verlag 2012.) A kötet magyarul a Kalligram Kiadónál jelenik majd meg, négy epizódja pedig már olvasható az áprilisi Kalligram folyóiratban. A fordító itt beszél Christoph Ransmayrről.
