6 perc világhír! Egy lakáshitel törlesztése, Dickens ilyen-olyan élethazugságai és a vendégségbe készülődő Franciaország is szóba kerül László Ferenc heti hírbeszámolójában, amelynek középpontjában ezúttal természetesen a Booker-díj áll.
Papírformáról ugyan nem beszélhetünk, de ezúttal valóban bejöttek a legvégső tippek és esélylatolgatások, amelyekről néhány nappal a Booker Prize vasárnap esti londoni átadója előtt olvashattunk. Ezekben ugyanis nagyjából egybehangzóan úgy vélekedtek a valódi és önjelölt szakértők, hogy a hat tételből álló shortlist szerzői közül leginkább a három Paul, vagyis Paul Murray (díjra nevezett műve a The Bee Sting), Paul Harding (This Other Eden) és Paul Lynch (Prophet Song) tekinthető esélyesnek. Mi több, hármójuk közül a fogadóirodák végső oddsai az utolsónak említett szerzőt és művét jelezték befutónak, méghozzá jó szimattal és helytálló módon, amint az a hajdan nevezetes és messzire szagló halpiac helyszínéül szolgált, ám ennél sokkal elegánsabb jelenű Old Billingsgate-ben megrendezett díjátadón kiderült.
A Booker-díj győztese és az díjjal járó 50 ezer font jutalmazottja tehát idén a 46 esztendős ír regényíró, Paul Lynch lett,
aki már 2013-as első kötetével (Red Sky in Morning) nemzetközi sikerre lelt: az Atlanti-óceán túlpartján csakúgy, mint francia földön, ahol e regény rögtön bejutott a legjobb külföldi mű díjának (Prix du Meilleur Livre Étranger) az évi döntőjébe. Hasonló publicitás és elismerés, jelöltségek, sőt díjak sora kísérte Limerick szülöttének második (The Black Snow), harmadik (Grace) és negyedik regényét (Beyond the Sea) is, s éppily állandó jellegzetességnek ítélhető az is, hogy e regények váltig nehéz és nyugtalanító témákat tárgyalnak, egyszerre költői gazdagságú és kíméletlen, de mégsem érzelemmentes realista stílusban.
A tömegsíron, tűzvészen, a XIX. század közepi írországi nagy éhínségen (Great Famine, Gorta Mór) és hajótörésen át nyílegyenesen vezető írói út most az ötödik regénnyel, a Prophet Songgal érkezett el a Bookerig – jóllehet a legelső kritikák nem ígértek feltétlenül egyöntetű sikert a bekezdés narratív és tipográfiai szerkezeti egységét mellőző kötet számára. Ez a mű sem nélkülözi a kemény és feszélyező témát, hiszen a regény cselekménye olyan fikcionalizált, ám azért meglehetősen valószerű mai Írországban játszódik, ahol épp fasiszta diktatúra van kiépülőben, menekültválság közepette. Ezen időszerű disztópia egy családregény közegében válik nyomasztóan érzékletessé, s ahogyan erről a zsűri elnöke, a kanadai Esi Edugyan nyilatkozott: a Prophet Song „szívbemarkoló és igaz könyv”, amelynek olvasói „aligha felejthetik el egyhamar a történetben rejlő figyelmeztetést”. Maga Lynch pedig, aki az ötödik ír nyertes a díj történetében, s aki nem késett bejelenteni, hogy az 50 ezer font javát lakáshitelének kifizetésére fogja fordítani, így jellemezte saját művét: „A Prophet Song részben a radikális empátiára irányuló kísérlet. Szerettem volna olyan mértékben elmélyíteni az olvasók bevonódását, hogy a könyv végére ne csupán értsék, de a sajátjukként érezzék is át a problémát.”
*
Némileg erőszakolt módon most átköthetném e hírcikk témaváltását azzal, hogy az Old Billingsgate piac, illetve a nagy írországi éhínség témája jó eséllyel Dickens írói-újságírói életművében is felbukkanhatott: az előbbi valóban, míg az utóbbi egészen megdöbbentő módon nem. Ám kivételesen személyesebb módon vezethetem fel a legújabb angol nyelvű Dickens-életrajz érintőleges tárgyalását, hiszen másfél éve az e rovatban megjelent első cikkem is épp egy új Dickens-biográfia érdemeit taglalta. S lám, Boz élete valósággal megunhatatlan és kimeríthetetlen tárgy, hiszen már itt is van előttünk következő munka: Helena Kelly The Life and Lies of Charles Dickens című kötete, amely alig egy hónapja jelent meg a Simon & Schuster gondozásában, és most jelennek meg róla az első korai recenziók. A szerzőt eddig leginkább Jane Austen-kutatóként ismerte az angolszász irodalmi-irodalomtörténeti nyilvánosság, és ahogy azt első és igazán remekül fogadott könyvének címe, a 2016-os Jane Austen, the Secret Radical is jelezheti számunkra: Kelly határozottan ambicionálja a frissen újszerű, sőt frappírozó megközelítéseket. Ez jellemzi most Dickens-életrajzát is, amely megannyi ponton világít rá nemcsak arra, hogy az angol írófejedelem miként dolgozta ki a maga fiktív életrajzát, de arra is, hogy e fiktív tények miként épültek be Dickens műveibe – és a Dickens-biográfiák közléseibe is. Az új életrajz lapjain most például megkérdőjeleződik, sőt feltételezhető valótlanságként jut elénk a kis Charles küzdelmes gyermekmunkási sorsa, amely pedig utóbb oly meghatározó elemévé vált a Copperfield Dávid meséjének. Aztán Harriet nővére nem csecsemőkorban halt meg, Dickens papa pedig talán valóságos sikkasztó volt. Kelly olyan hírességként mutatja be kedves íróját, aki életrajzát szinte mindenestől a brandépítés és a márkamenedzsment főszempontjának rendelte alá. Ennek érzékletes bemutatása pedig most azzal együtt is izgalmasnak tetszik, hogy azért
egyik-másik recenzens kissé sokallja Kelly előadásában a „talán”, az „elképzelhető” és az „esetleg” szavakat.
*
Végezetül a hír, amely itthonról érkezett ugyan, ám mégis ideillik: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a múlt hét elején bejelentette, hogy a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa Franciaország lesz. A rendezvényre jövő szeptember 26. és 29. között kerül majd sor a Millenárison, s habár minderről egyelőre még nem tudhatunk többet, ám arra máris jó alkalom kínálkozik, hogy 2024-es naptárunkba bevezessük e dátumokat – no meg hogy elkezdjünk magunkban találgatni, hogy vajha mely díszvendég írónak jut majd jövőre a Budapest Nagydíj.
