6 perc világhír! A múlt heti Booker-longlistre vetett röpke visszapillantás és a francia irodalmi évadra való kandi előretekintés mellett Arthur Conan Doyle halottlátói törekvése is szóba kerül László Ferenc e heti, szkeptikus hírszemléjében.
Jósolni főként visszafelé, a befejezett tények ismeretében kifizetődő vállalkozás, és ilyesformán úgy istenigazából arról is most lenne érdemes írni, hogy miként is fog kinézni a Booker-díj július 30-án nyilvánosságra hozott hosszabbik jelöltlistája. A Guardian múlt heti gyorselemzése persze bölcsen nem bajmolódott ilyesmivel, inkább a longlistből kiolvasható trendeket kísérelte meg felmutatni, méghozzá okvetlenül érintett és bennfentes módon, hiszen az idei zsűriben a lap illetékes rovatvezetője, Justine Jordan is helyet kapott. Nos, ezt tudván akár kincstári optimizmus gyanánt is értelmezhetnénk a cikk címét, mely szerint „ez a Booker-longlist lehet az utóbbi évek legélvezetesebb ilyen válogatása”. Azonban a keddi hírre reagáló könyves bloggerek és vloggerek is rendre pedzegették ezt az örvendetes tényt, hol azt
hangsúlyozva, hogy idén több könnyen és örömmel olvasható tétel szerepel a listán,
hol pedig azt, hogy ezúttal mintha kevésbé érvényesült volna az ideológiai megfontolások, a „szempontok” külsődleges hatása a lajstrom összeállítása során. Ami a számokat és a földrajzi-etnikai megoszlást illeti, úgy a 2024-es Booker-longlist egyrészt az ír szerzők visszaszorulását jelzi (különösen a tavalyi évhez képest), mivel idén csupán egyetlen szerző, Colin Barrett képviseli a zöld szigetet. (Az írektől legalább két fennen emlegetett esélyes név-és-regénycím maradt le a listáról: Sally Rooney és az ő szeptemberben megjelenendő regénye, az Intermezzo, illetve a sokszoros jelölt Colm Tóibín és Long Islandje.) Másrészt pedig tíz évvel a díjszabályzat ilyetén megváltoztatása után idén már-már túlsúlyba kerültek az amerikai szerzők az esélyesek között. Sőt ha a brit-líbiai Hisham Matar New York-i születési helyét is tekintetbe vennénk, úgy meg is lenne az Egyesült Államok irodalmi képviseletének számszerű többsége – ha pedig az egy (vagy másfél) kanadait is ideszámítjuk, akkor úgy általában az Újvilágé. S immár túl a számokon, mintha az amerikai fölényt jelezné a Guardian tételenkénti áttekintése is, amelynek olvastán nehéz nem vélelmezni, hogy a James szerzője, Percival Everett igencsak jó eséllyel várhatja nemcsak a shortlist, de akár a győztes kihirdetésének pillanatát is.
*
Mindehhez persze még várni kell pár hetet, illetve hónapot, aminthogy vágnunk kell még a centit addig is, amíg beköszönt a franciák őszi irodalmi szezonja, a Rentrée littéraire, amely a fontos megjelenések és a jelentős díjak messze túlnyomó részével kecsegteti a „hatszög” (l’Hexagone) olvasóit és íróit. A türelmetlen várakozás kínját valamelyest csökkentheti, illetve a kíváncsiságot csak még tovább fokozhatja az ízelítők megjelentetése a magas irodalmat még mindig a szívén viselő egyik-másik sajtótermék hasábjain. Például és kiválólag a pompás tematikus magazin, a Lire nyári lapszámában, amelyben most részint tettleg kinyomtatva, részint QR-kódokon keresztül elérhetővé téve egy sor közelgő kötetmegjelenésből kínálkozik rövid mutatvány. Tippelgetésre nem ragadtatva magunkat, pusztán a divatos nevek kiemelésére szorítkozva, itt lelhetjük többek között a belga Amélie Nothomb L’impossible retour című, augusztus 21-én megjelenő regényének egy részletét. Az írónő, aki 2019-ben a legutolsó körben maradt csak le a Goncourt-díjról (2021-ben viszont elnyerte a Prix Renaudot-t), új könyvével újfent a Japán iránti, már eddig is ismeretes vonzalmát és kötődését bizonyítja. Hiszen a diplomatacsalád sarja hajdan Kobéban gyermekeskedett, s már eddig is számos írásában tárgyalta a távol-keleti szigetországban szerzett kisdedkori és felnőtt élményeit. A kisvártatva megjelenő mű
egy tavalyi visszalátogatás eredménye, amely a gyermekkori emlékek felidézése mellett a japán kultúra megannyi alapeleméhez (Misimától a szakéig) fűződő személyes viszonyát is tárgyalja.
Ugyanitt az algériai Kamel Daoud Houris című regényébe is beleolvashatunk, mely mű a Gallimard kiadásában a jövő héten kerül majd a francia könyvesboltokba. A 2015-ben a legjobb első regénynek járó Goncourt-díjat elnyerő Daoud művének középpontjában a súlyos traumákat, valamint egy reménybeli új élet terhét hordozó algériai lány, Aude, valamint hazájának fegyveres erőszaktól többszörösen sújtott múltja áll.
*
S befejezésül az árverési hír, amely eszünkbe juttathatja sir Arthur Conan Doyle és a pesti születésű illuzionista, Harry Houdini barátságát és e barátság megszakadását. Múlt pénteken olvashattuk, hogy még a hétvégén a kenti Canterburyben kalapács alá kerül(t) több olyan levél, amelyet Sherlock Holmes alakjának megteremtője írt a száz évvel ezelőtt tevékeny spiritisztaként ismert John Bartlett kapitánynak. Az összesen hat levélből, illetve feljegyzésből álló aukciós tétel az írónak arról az okkultista érdeklődéséről tanúskodik, amely legidősebb fiának világháborús halálát követően hatalmasodott el rajta. A szellemidéző szeánszok iránti érdeklődés volt az alapja az igencsak eltérő hátterű két híresség, Doyle és Houdini barátságának is, mígnem
az író kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az illuzionistát sokkal inkább a spiritiszták leleplezésének szándéka, semmint a holtak megidézésébe vetett őszinte hit vezérli.
(Kettejük kapcsolatáról azóta több színmű, valamint egy, a valós eseményekhez csupán vajmi lazán kapcsolódó tévésorozat is született.) Doyle most árverésre bocsájtott leveleiben épp emiatt fejezte ki immáron mély bizalmatlanságát Houdini iránt, méltán számítva Bartlett kapitány egyetértő figyelmére. A tétel szombaton el is kelt, habár a reméltnél valamivel alacsonyabb áron, 2800 fontért.
