6 perc világhír! Egy jelöltlista részleges és a nap teljes fogyatkozása, valamint a nők nem éppen könnyű sorsa egy nagy angol író körül. Frappírozó hírek Szecsuánból, Coimbrából és „Wessex megyéből” László Ferenc e heti tallózásában.
Olvasóink talán emlékeznek rá, hogy a múlt héten Hugóról és egy felettébb populáris műfaj, a krimi művelőit elismerő díjcsaládról is szó esett ebben a rovatban. Nos, ezúttal az ugyancsak roppant népszerű zsánerek, a sci-fi és a fantasy nagy presztízsű jutalmáról kell szót ejtenünk, amely éppenséggel a Hugo nevet viseli – igaz, nem Victor Hugo, hanem a néhai sokérdemű magazinkiadó, Hugo Gernsback után elkeresztelve. Az 1953-ban alapított és mára összesen 17 kategóriával rendelkező Hugo Award legutóbb díjkiosztójára tavaly októberben került sor, méghozzá szokás szerint a Worldcon, vagyis a World Sience Fiction Convention elnevezésű rendezvényen, ezúttal Kínában, közelebbről Szecsuán tartomány fővárosában, Csengtuban. A díszvendég gyanánt Liu Ce-hszint, valamint a leginkább talán az Őrség-sorozat atyjaként ismert orosz Szergej Lukjanyenkót és a WWW-trilógia szerzőjét, a kanadai Robert J. Sawyert ünneplő 81. Worldcon különösebb zavar és fennakadás nélkül lezajlott, ám mint pár napja kiderült: ez legfeljebb külszín szerint történt így. Merthogy a szokottnál jóval később, január 20-án végre közzétették a világszervezet tagjainak körében megejtett szavazások összesített statisztikáját, és ennek mégoly röpke áttekintéséből is kiviláglott a tény, miszerint a Hugo Award egyik-másik kategóriájában, illetve az ahhoz kapcsolódva a legjobb új írótehetségnek kiosztott Astounding Award körül furcsaságok sora fordult elő. A szavazási procedúra folyamán például a legjobb regényért járó díj egyik esélyese, az amerikai R. F. Kuang Babel, or the Necessity of Violence című műve hiába került az első körben 810 szavazattal a harmadik helyre, a további szavazási körökben egyetlen új voksot sem kapott, végül pedig ki is zárták a versenyből. Mivel a kínai származású írónő munkái rendszerint erősen és egyszersmind kritikus módon kötődnek a kínai történelemhez és kultúrához, a kizárás mögött sokan a Worldconnak tavaly ősszel otthont adó pártállam beavatkozását vagy épp a világszervezet behódoló öncenzúráját vélik felismerni. Ezt a vélelmet látszik erősíteni az is, hogy
a legjobb pályakezdő írónak járó díj versenyéből ugyanekkor a kanadai Xiran Jay Zhao személyében egy olyan hölgyet zártak ki, aki többször is nyíltan bírálta Kína politikáját.
Aztán felettébb beszédes módon kizárták a Best Fan Writer kategória esélyeseinek sorából azt a szerzőt, Paul Weimert is, aki 2021-ben aggályainak adott hangot amiatt, hogy a Csengtu városában megrendezendő Worldconon vajha nem fog-e érvényesülni a vendéglátó ország politikai befolyása… S ha mindez még nem lenne elég, hát értelmezhető indok – és ezúttal felismerhető politikai mögöttes nélkül, de éppígy kizárták a Best Dramatic Presentation, Long Form kategória jelöltjeinek sorából a netflixes Sandman: Az álmok fejedelme című sorozat 6. epizódját is, az ezzel kapcsolatban teljes értetlenségének hangot adó szerző (és executive producer) Neil Gaiman pedig azóta sem kapott érdemi magyarázatot e döntésre.
*
A fentihez hasonló esetekben rendszerint a történelem búvárlása kínál fogódzót, s e ponton most mi is a múlt, közelebbről az irodalomtörténet felé fordulunk, ugyanis az elmúlt napokban több ilyes érdekességről és ó-újdonságról értesülhettünk. Például a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogját olvasva, ahol is Molnár Ábel muzeológus egy most meglelt Allen Ginsberg-levelet tárt a nyilvánosság elé, amely Libik György emigráns magyar író hagyatékának feldolgozása során került elő. De éppily izgalmas az a hír, amely Portugáliából érkezett, ahol is a Coimbrai Egyetem kutatói új hipotézissel álltak elő, hogy az eddigi hozzávetőleges becslés (1524-25 körül) helyett immár napra pontosan meghatározzák nemzeti poétájuk, Luís de Camões születésének időpontját. Az elmélet kimunkálásában a rávezető nyom szerepe jutott a nagy költő egyik nevezetes szonettjének, egy Lisszabonban észlelhető kora újkori teljes napfogyatkozásnak, valamint Camões csillagászati érdeklődésének és tudásának. Az eredmény pedig nem nélkülözi a naprakész mozzanatot, hiszen a kutatók szerint a zseni
világra jöttének dátuma 1524. január 23. lehet, vagyis a múlt héten meg is ünnepelhettük volna A Lusiadák szerzőjének félezredik születésnapját.
*
S végezetül egy vadonatúj, éppenséggel majd csak február elsején megjelenő irodalomtörténeti monográfia az angolszász irodalom hervadhatatlan kedveltségű mesteréről, a „Wessex megyét” benépesítő Thomas Hardyról. Azazhogy Paula Byrne munkájának középpontjában a nagy írót találjuk, ám döntően a vele meghitt kapcsolatban álló nők felől tekintve, amint ezt a kötet címe is jelzi: Hardy Women: Mother, Sisters, Wives, Muses. A minden túlzás és dehonesztáló célzat nélkül trendinek nevezhető közelítés pedig a korai recenziók szerint azzal a hökkentő felismeréssel gyarapítja a nőalakjait oly értőn ábrázoló Hardyról való tudásunkat, hogy nemigen volt könnyű sorsa mellette a hölgyeknek. Úgyannyira, hogy a könyv olvastán talán rá is bólinthatunk az írótól elidegenedett feleség, Emma Lavinia Gifford 1894-ben megfogalmazott ítéletére: „kizárólag a saját maga által kitalált nőket érti meg, a többit egyáltalán nem”. Azazhogy várjunk a végső szóval, előbb azért olvassuk el Byrne munkáját!
