A legfelsőbb francia kormánykörök olvasói és írói aktivitása, egy kilencven esztendős angol színészlegenda, valamint az ifjabb Hans Holbein és a Hever-kastély is szóba kerül a szokásosnál is szerteágazóbb heti hírcikkünkben.

A múlt héten tárgyalta a francia Nemzetgyűlés az ország elkövetkező hét évre szóló katonai büdzséjét, amely nemcsak jelentős növekedést jelez az előző ciklushoz képest (emiatt még aligha emlegetnénk e hasábokon), de a híradások szerint irodalmi, közelebbről sci-fi-irodalmi vonatkozásokat is tartalmaz. Méghozzá nem is újdonság gyanánt, hiszen már korábban is olvashattunk arról, hogy a francia fegyveres erők minisztériuma (Ministère des Armées) felállított egy Red Team elnevezésű csoportot, amelynek fejlett képzelőerejű író és grafikus tagjai a jövőt fürkészik.

A Read Team ilyesformán a 2030 és 2060 közötti idők kollektív kihívásait és kockázatos fenyegetéseit próbálja föltérképezni, a legkülönfélébb negatív szcenáriókat vázolva.

Mindebben a csapat tudományos-fantasztikus szerzői számíthatnak az Université Paris Sciences et Lettres kutatóinak szakértői támogatására, a közös cél pedig Jean-Baptiste Colas, az Agence de l’Innovation de défense illetékes főtisztje szerint nem más, mint a francia (katonai) tervezés elmozdítása a szokott vágányokról. Hiszen mint nemrég nyilatkozta: „A huszonegyedik század jelenlegi és jövőbeli válságaival szembenézve létfontosságú, hogy olyanok dolgozzanak e csoportban, akik megkérdőjelezik a bevett előfeltevéseinket, előítéleteinket és a hagyományos szervezeti struktúráinkat.” A munka során megszületett írások pedig nemcsak a politikai döntéshozók, így kiválólag Macron elnök érdeklődésére tarthatnak igényt, merthogy a Read Team rendre a nagyközönség elé is bocsátja a jövő fenyegetéseit tárgyazó köteteit.

*

Amíg Macron szorgalmasan olvas, méghozzá korántsem csupán tudományos-fantasztikus irodalmat, addig 2017 óta hivatalban lévő gazdasági és pénzügyminisztere, Bruno Le Maire – ír, éspedig a leghatározottabban szépírói ambíciótól vezérelve. Francia földön persze a literátor-politikus, a ministre-écrivain sokáig nem is számított szokatlan képletnek, hiszen az elnökök és más államférfiak nemcsak csiszolt prózájú emlékiratokkal (pl. De Gaulle) vagy épp máig közkézen forgó lírai antológiák összeállításával (Pompidou) gazdagították az irodalmat, de akár Montesquieu-nek szentelt esszékötettel (lásd Alain Juppé idevágó munkáját) vagy épp regényekkel is, mint ahogyan azt Valéry Giscard d’Estaing tette. Csakhogy mára ez már Franciaországban is inkább kivételesnek, semmint bevett praxisnak számít, pláne komoly gazdasági nehézségek és megszorító intézkedések idején egy gazdasági csúcsminiszter részéről. Így hát Le Maire írói működésének fogadtatását tömegében az a háborgás jellemzi, hogy

miként is juthat ilyesmire ideje egy felelős kormánytagnak?

S most, miután április végén megjelent a szerző új regénye, a cselekménye középpontjába Vladimir Horowitzot helyező Fugue américaine (Amerikai fúga), a közneheztelés csak újabb tápot kapott. Jórészt annak következtében, hogy először a nagypolitika régiójában, majd a szélesebb nyilvánosságban már jó előre körbejárt a Gallimard által megjelentetett regény egy kiragadott rövid részlete, amelyet erotikusnak, pontosabban erősen szexuális tartalmúnak lehetett ítélni. Bruno Le Maire (akiről egyébiránt Houellebecq legutóbbi regénye, az Anéantir egyik alakját mintázta) könyvének mindazonáltal ennél alkalmasint érdemibb figyelem is kijárna, s így nem kizárt, hogy a közeljövőben még visszatérünk a Fugue américaine fogadtatására.

*

Ha az emlegetett francia kabinetminiszter írói működése kapcsán hangsúlyosan felmerült a más irányú teendők bokros volta, úgy egészen hasonló módon meglepődhetünk azon a tényen, hogy múlt heti hír szerint novemberben megjelenik Michael Caine Deadly Game (Halálos játék) című thriller-regénye. Hiszen a 90 esztendős színész, a klasszikus angol mozisztárok egyik legnagyobbika annyit forgatott majd’ hat évtizedes filmes pályafutása során, hogy az már jószerint közkeletű poénforrásnak számít Hollywoodban. (Billy Crystal például az ezredforduló egyik Oscar-gáláján meg is énekelte Caine lankadatlan és válogatást nem ismerő munkakedvét.) Igaz, mostanában már csak évi két film az idős színész munkaátlaga, s így ezek szerint nem is csodálható, hogy a koronavírus-járvány idején volt ideje megírni egy fordulatos thrillert. Mely regény cselekményéről már most zavarba ejtően sokat megtudhatunk, innen és túl azon a tényen, miszerint a megírás inspirációját az a hír jelentette Caine számára, hogy egy londoni szeméttelepen uránra bukkantak.

*

Végezetül még egy brit hír, immár nem a jövő, hanem a múlt felé fordulva. A kenti Hever kastélyában ugyanis, ahol egykoron Boleyn Anna gyerekeskedett, a könyvtár szerencsés kezű kutatói azonosítottak egy 1527-es hóráskönyvet, amely valaha Thomas Cromwell tulajdonában volt. Egészen pontosan a most előkerült gyönyörűséges kötet lehetett az a könyv, amely VIII. Henrik főminiszterének ifjabb Hans Holbein által festett híres portréján ott fekszik az asztalon. Ez az első pontosan beazonosított és az utókorra maradt tárgy, amely ott szerepel valamely Tudor-kori festményen, s persze a kötet ritkaságértéke egyebekben is páratlan, hiszen ebből a hóráskönyvből csak két további példány ismert: az egyik Aragóniai Kataliné, a másik Boleyn Annáé volt. Ám a leletnek, ha úgy tetszik, van jelenkori irodalmi vonatkozása is, hiszen Hilary Mantel Cromwell-trilógiájában a Holbein-portrénak, de éppígy a nagyhatalmú államügyér bal könyökénél elheverő könyvnek is jut jelentőséggel bíró említés.