1

Nem követtem fiatalon a megszokott ritmust,
Természetem szerint a hegyek közé vágytam.
Hibáztam, és porhálóba gabalyodva,
Már el is suhant tizenvalahány évem.
A rab madár régi ligetére vágyik,
A tó hala egykori mélységére gondol.
Parlag földet törtem a déli vadonban,
Egyszerűségem őrizve tértem vissza kertre-mezőre.
Szögletes lakom tizenegynéhány mu,
Nyolc vagy kilenc szalmatetős szoba.
Szilfa és fűz vet árnyékot hátsó ereszemre,
A nagyterem előtt barackok és szilvák.
Homályos távolban az emberi falvak,
Vastag füst ül meg fölöttük.
Kutya ugat a sikátor mélyén,
Eperfán ülve kakas rikolt.
Tiszta, békés a portám,
Üres szobámban nyugodtan elidőzöm.
Sokáig voltam kalitkában,
De visszatértem most a természethez. 

2

Kevéssé foglalkoztatnak az emberek dolgai itt vidéken,
Alig-ösvényen nem látok kereket és hámot.
Az izzó nap elterül szerény kapumon,
Üres szobában eloszlik a poros gondolat.
Azért időnként a parlag földön, mellékúton,
A füvet félretolva még emberekkel jövök-megyek.
Mikor összefutunk, nem okoskodunk,
A növekvő eperfáról és kenderről beszélgetünk.
Bizony minden nap nő az eperfám,
Vele szélesedik a földem.
Azért félek, hogy beköszönt a fagy, a jégeső,
És úgy szárad el, mint a dudva. 

3

Babot vetettem a déli hegy tövébe,
Burjánzik a gaz, vékony a bab szára.
Hajnalban kelek, hogy gyomláljak,
Holdfénnyel a kapámon térek haza.
Szűk az ösvény, magasak a fák,
Esti harmat áztatja ruhám.
Nem bánom, hogy vizes mindenem,
Csak vágyamnak ne legyen akadálya. 

4

Régen jártam már a vad vidékeket,
Örültem a hatalmas erdei vadonnak.
Megragadom fiaim, unokaöcséim,
Bozótoson át megyünk a romokhoz.
Elidőzünk a buckák és sírhalmok között,
Emberek éltek itt egykor.
Kutak és tűzhelyek maradványai,
Eperfa és bambusz korhadt csonkjai.
Tűzifát gyűjt valaki,
Mi lett velük, kérdezem.
Meghaltak, semmi sem maradt utánuk,
Fordul felém a gyűjtögető.
Egy nemzedék csak, és új a királyi ház, új piac épül,
Nem üres fecsegés, amit mond.
Az ember élete káprázatmód változik,
Majd végül a semmibe tér. 

5

Magányos szomorúan térek vissza,
A bozótos kanyargós ösvényét követem.
Tiszta, sekély a hegyi patak,
Megmoshatnám benne a lábam.
Leszűröm újborom,
Csirkét vágok, áthívom szomszédom.
Lement a nap, sötét a szoba,
Rőzsém tüze lesz a gyertyánk.
Eljő a vidámság, majd siratjuk, hogy rövid az éj,
Már megint feljött a nap.

 ***

Az írás eredeti címe és a felhasznált szövegkiadás: 归园田居五首 in A. R. Davis, T’ao Yüan-ming Volume II., Cambridge University Press, 2009