És végül mi más, ha nem az éjjeli utak milliárdja, amiket fénnyel áraszt el egyetlen hívott, remélt, várt szentjánosbogár hátsó fele?

Engem soha nem tanítottak meg hallgatni

otthon régóta ezt mondogatják:

„Beszélj, beszélj, beszélj a lángoló gumiabroncsaimról, és azokról, akik arra várnak, hogy mikor köpök”

én soha nem ismertem a kétségbeesés másik nevét, azt, amelyik a földet sírásra kényszeríti, és ami megrajzolja az íriszek gránitvers körvonalait

(Egy öregember rádiót hallgat: „Éljen a forradalom! Üdvözlet, szegénység földje! Le a reménnyel és megálmodott ősanyánk virágzó könnyeivel!)

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: Et puis quoi d’autre... , in: Carrefour-Samaké, Poètes de brousse, 2018.