Vadlövés

A moziban megtanulom a néma felvételt,
egy filmes kifejezés arra, mikor a jelenetet
hang nélkül veszik, és beugrik, mikor gyerekként
anyámat fürkésztem, milyen csöndes is volt,

hangtalanul élt egy félelemtől elnémult házban.
Az elején nem értettem gesztusait,
és hogy miért pisszeg nevelőapám közelében.
Aztán egy reggel kezének sötét lenyomata

átszelte anyám arcát, én pedig onnantól jobban figyeltem:
ahogyan ujjai estéről estére ráfeszültek a villára;
ahogyan tekintete rám vagy az ajtóra tapadt –
egy jelzés, ami annyira feleslegessé tette a hallást,

hogy mióta meghalt, nem tudom felidézni a hangját:
semmilyen zöngét, semmilyen szót, amit kiejthetett.

Mi számít bizonyítéknak

Nem a múló zúzódások, amiket sminkkel
takar el, a sötét folt, teleszkóp-nyom,
mert túl erősen szorította szeméhez a műszert,
miközben kiutat keresett, sem az állandó reszketés
a hangban, miközben egy csontokkal
teli edény fölé hajol a tűzhelynél. Nem
a fogak, amiket sajátjai helyett kapott, vagy
a hivatalos dokumentum – pecsét és
maszatos aláírás –, amelyik már kifakult,
szélei elrongyolódtak. Nem az apró feljegyzés
a dátumokkal, a nevével: absztrakt, mint a történelem.
Csak testének tájai – törött kulcscsont,
átszúrt halánték – vékony csontjai
rendeződnek át minden nap egy kicsit, ahogyan bármi más is.