Maria Cabrera: Bűnök, avagy egy szív fiziológiája
Fotó: 1749
Maria Cabrera: Bűnök, avagy egy szív fiziológiája

Hogy képtelen vagy lapozni, és folyton a múlton töprengsz, drága barátnőm,
hogy a múlt pora beeszi magát a körmöd alá,
fehér holdacskaforma,
te nőtörmelék,
nem is tudom, hogy Proust miatt van, akit soha nem olvastál,
a könyvekből áradó szorongás miatt, a verssor miatt, ami jó ideje üldöz,
az éretlen gyümölcsök miatt vagy a bensődet betöltő örökös eső miatt. 

Hogy az emlékeid földlabdákba gumózzanak, drága barátnőm,
és a verssorok húsos növényként nőjenek körbe,
mint váratlanul előszaladó patkányok a sötét konyhában,
mint homokvihar egy költemény közepén
vagy mint a szótagok éjjeli támadása, mitől forgolódni kezdesz az ágyban,
te szobornő,
te magányos nő,
lángoló verssor, 

te gyík,
te napsütötte
s te árnyas nő,
nem is tudom, hogy Freud miatt van-e, akit soha nem értettél,
vagy a márvány hűvöse miatt, a ceruzák bánata miatt
vagy a szívkamráid visszhangja miatt.

Mert összehúzódása bűneidről vall,
elernyedése pedig a genetikádról,
s a szívbillentyűk
mindig
mindig
olyan árván sóhajtanak.

 

A vers szerzőjéről
Maria Cabrera (1983)

Katalán költő, egyetemi tanár.

A fordítóról
Bakucz Dóra (1977)

Irodalmár, műfordító, egyetemi docens. Legutóbbi fordítása: Mercè Rodoreda: A Kaméliás utca. (Megjelent a Kisgalamb és Cecília: Nők Barcelona kisvilágában című kötetben. L’Harmattan, 2019.)

Kapcsolódó
„Csak a szavak számítanak, minden olvasat pont ugyanannyira érvényes” (Interjú Maria Cabrerával)
Bakucz Dóra (1977) | 2021.06.08.