Légy üdvözölve hosszú, sűrű haj,
arany, mely halántékod körbelengi,
fény villanása és topáz-vihar,
az ívét a fülig lehet követni,
fakéreg színű lét, egy képzeletnyi.
Több illat, mint a déli éjszakában,
több szikra, mint egy csillagban magában.
Nyakszirted, mint égi rózsa, kihajt.
Engedj örökre közeledben lenni –
hajad mámor, életnek elég ennyi.

Ahogy földből egy istennő kicsal
sarjat, kalászt és hajtja növekedni,
burjánzik fényesen e drága haj,
pusztító főnixét is megteremti,
halhatatlanságát kezdi érezni.
Nem más a főnix, mint a te szerelmed,
szép diadémmal ékesíti lelked.
A szemed pillantása erre vall.
Engedj örökre közeledben lenni –
hajad mámor, életnek elég ennyi.

De most már engedd le hajad! Tudod,
egy átszakadt gát erejét teremti,
és én rögtön nyomában vagyok.
A csillámlása valóságfeletti,
színét nem fogom sohase feledni,
hadd fészkeljen meg ott egy lepkeraj,
mely csókjaimból állt össze hamar,
Kupidó is ilyen helyhez szokott,
ha boldog leszek közeledben lenni –
hajad mámor, életnek elég ennyi.

Könyörgés
Mint kettévágott fényes ananász,
mely lédús tűszálaival kikezdi
a szájt, bár hallhatod, hozzád kiált:
akarj ez egyszer ne kegyetlen lenni –
hajad mámor, életnek elég ennyi.