Én az ablak mellett ültem, talán ez ígért nekem
valami titkos kiváltságot,
a füzetemre pedig azt írtam, Ímán:
Tanuló az Ímán Merszál Elemi Iskolában.
És sem a tanító hosszú pálcája,
sem az utolsó sorok felől feltörő röhögés
nem tudott meggyőzni másról.

Arra gondoltam, hogy a mi utcánknak adom a nevemet,
de csak akkor, ha a házakat megtoldják,
és titkos szobákat építenek bennük,
ahol a barátnőim az ágyukban cigarettázhatnak,
anélkül, hogy idősebb testvéreik meglátnák őket.

És ha a tetőt lerombolják, hogy enyhítsék a falak terhelését,
majd a régen holt és a ma is élő nagymamák cipőit, edényeit
egy másik utcába szállítják át, meg a kiürült konzervdobozokat,
amiket az anyák bontottak fel élethosszú reggelik és vacsorák során.
Az ajtókat a boldogság narancsszínére festik majd,
és kilincs helyett kémlelőablakot vágnak rájuk, hogy bárki
könnyedén benézhessen a sokgyermekes családokhoz,
és így a mi utcánkban nem lenne magányos senki sem.

„Ó, a merész kísérlet
mindig nagy elmék szüleménye!”
Így beszélnek majd rólam a járókelők,
mikor a szikrázó fehér járdákon sétálnak
a nevemet viselő utcában.
Mivel azonban az utcakövek a térdemen hagyták éles nyomukat,
és régóta tartó gyűlöletféle feszül köztem és közöttük,
úgy láttam, hogy ez az utca mégsem érdemli meg az én nevemet.

Nem emlékszem mikor vettem észre,
hogy dallamos hangzású nevem van, és hogy szavaláskor
mennyire belesimul a klasszikus költemények ritmusába is –
ó, hogy lobogtattam átlagos nevű barátaim előtt!

Persze nem fogták fel mélyebb jelentését annak sem,
hogy véletlenül egy olyan nevet kaptam, ami kétértelmű lehet,
s akár gyanút is ébreszthet velem kapcsolatban,
miközben meg arra hív, hogy másvalaki legyek,
amikor új ismerőseim megkérdeznek:
„Te tényleg keresztény vagy?”
vagy
„Te libanoni vagy, ugye?”

Azonban sajnos történt valami.
Ha megszólít valaki, aki egyébként ismer,
én zavarba jövök tőle, és körbenézek:
lehetséges, hogy egy ilyen testnek, mint az enyém,
és egy ilyen tüdőnek, aminek a lélegzése nap mint nap
mind reszelősebb lesz – ilyen neve legyen !?

A háló- és a fürdőszoba között járkálva
gyakran látom magamat, ahogy
– miután cetgyomrom azért még sincsen –
megszabadulok mindattól, amit nem tudok megemészteni.

*

A vers eredeti címe:  لي اسمٌ موسيقيّ