Persze vannak, kik ott lent halnak meg,
Hajók súlyos evezői mellett,
Mások fönt, a kormánynál lakoznak,
Madár röptét látva s fönn a csillagtábort.

Némelyeket ólomsúllyal tartnak
A kusza élet gyökerei fogva,
Másokra meg pompás székek várnak,
Szibilláknál, ama királynőknél,
S úgy ülnek ők ott, akárha otthon,
Könnyű fővel és könnyű kezekkel.

De árny vetül amaz életekből
Ezekbe a fényes életekbe,
És a könnyűek a súlyosakhoz
Forrva úgy, mint levegőhöz, földhöz.

Rég feledett népek fáradtságát
Szemhéjamról nem tudom levetni,
Sem elzárni megriadt lelkemtől
Csillagoknak néma zuhanását.

Az enyém mellett sok sors szövődik,
A lét egymásba kuszálja őket,
S osztályrészem több, mint karcsu lángja
Ennek az életnek vagy mint e lant itt.