Jesse James-ről tudod már,
Milyen volt halála és élete,
Ha ez nem elég,
És olvasnál még,
Íme Bonnie és Clyde története.

Bonnie és Clyde a Barrow banda,
A hír mindenkit eltalál,
Hogyan lopnak és rabolnak,
Akik meg ezen nyafognak,
Azokra vár a biztos halál.

Az újságcikkek sokat hazudnak,
Nem könyörtelenek ők,
De természetük vad marad,
Fölgyűlik bennük a harag,
És lesújt besúgót, spiclit, törvényerőt.

Szívük szüntelen csak gonosz, mondják,
Hidegvérű gyilkos banda,
De én büszkén mondhatom,
Mielőtt űzni kezdte hatalom,
Clyde rendes volt s nem egy mihaszna.

Aztán lecsapott a törvény,
Tyúklopás örvén
Elkapták és zárkába került,
Azt mondja nekem,
„Szabad nem leszek sosem,
A pokol szolgál nekünk találkahelyül.”

A lámpák gyönge fényt szórtak,
Útjelző táblák sem voltak,
De eldöntötték már,
Rájuk bármilyen út vár,
Csak akkor adják föl, ha halottak.

Sötétedik az út egyre,
Semmit se látni a földeken,
De marad a küzdelem,
Amíg csak tehetem,
Hiszen szabad nem leszek már sosem.

Van, kinek szíve szakad meg,
Más halálra gyötörve kap ragályt,
De összeszedve mind
Bajainkra csak legyint
Az elszánt Bonnie és Clyde.

Ha Dallasban lelőnek egy rendőrt,
És híre sincs gyanúnak vagy nyomnak,
Vagy nem találnak pancsert,
Kivel feltörlik a flasztert,
Bonnie és Clyde lesz a bűnbak.

Két bűntény van az Államokban,
Melyekért nem a Barrow banda hibás,
Nem rajtuk szárad
Az emberrablás,
Sem a Kansas City-mészárlás.

Újságosfiú mondja társának:
„Csak ne legyen Clyde-nak kaput,
A mostani nehéz időkben
Egy-két apró jó, ha csörren,
Mikor lelőnek öt-hat zsarut.”

Nincs még rendőri jelentés,
Clyde hívott telefonon,
Mondja, „ne harcolj, pajtás,
Egyikünk sem éjjeli portás,
Nem kell még egy pofon.”

Az Irving és Nyugat-Dallas közötti
Viadukt neve Nagy Szakadék,
Ott a nők összetartanak,
Tartják szavuk a férfiak,
Bonnie-t és Clyde-ot nem fújja be rohadék.

Viselnék magukat polgári módon,
Kivennének egy szép lakást,
Nem telne el két éjszaka,
Terjengene a vér szaga,
Hallanák a géppuska-ropogást.

Nem keménykednek, kétségbe sem esnek,
A törvény győz mindig, tudják,
A puskatűz sem idegen,
De nem hagyja őket hidegen,
Hogy a halál nyer a bűn zsoldján.

Egy nap majd együtt buknak,
És közös sírba jutnak,
Valaki könnyben ül,
A törvény megkönnyebbül,
Bonnie és Clyde végére ér az útnak.

*

Eric Hobsbawm ragyogó marxista történész Bandits című könyvében (első megjelenés: 1969, kiegészített kiadás: 1981) három altípusra osztja föl a szociális banditák csoportját: nemes rablók (noble robbers), bosszúállók (avengers) és hajdúk (haiduks). Ez a felosztás a törvényen többé-kevésbé kívüliek (a hajdú típusa határeset) népi percepcióját mutatja be – nem valamiféle esszencialista definiálásukra szolgál.

A történeti Bonnie Parker és Clyde Barrow, még pontosabban a Barrow banda valahol az első kettő típus metszetében helyezhető el. Kultuszukhoz hozzátartozott a javak igazságosabb újraelosztásáról szőtt örök össztársadalmi ábránd csakúgy, mint az igazságtalan hatalmasok megbüntetésére irányuló kiirthatatlan és újra és újra kiaknázható populáris vágy.

A párosra az is igaz, amit Hobsbawm állít, hogy a szociális bandita csak vidékről származhat. Az urbánus közeg az ellensége, amelyen bosszút áll. Mindketten texasiak, Bonnie Parker egy falusi proletárcsalád, Clyde Barrow egy Ellis megyei farmercsalád gazdasági válsággal (Great Depression) egyenes arányban növekvő nyomorából penderül ki a tolvajlás, rablás és gyilkolászás rögös útjára. De ez a történet közismert – vagy legalábbis könnyen hozzáférhető.

Arthur Penn 1967-es filmje, Faye Dunaway szenzációs debütáló főszerepe – ezek sem ismeretlenek. A Bonnie and Clyde több szempontból amerikai filmtörténeti klasszikus.

Kevésbé ismert két másik filmes földolgozása a témának. William Witney 1958-as The Bonnie Parker Story című filmjét sokáig szimpla exploitation movie-nak tekintették. Azóta változott a megítélése. Quentin Tarantino óriási rajongója a filmnek. Talán ezért is írta meg a Natural Born Killers eredeti forgatókönyvét. Aztán ez a film erős gellert kapott Oliver Stone rendezésének köszönhetően. A férfi főszerepet Woody Harrelson játszotta – és itt kapcsolódunk a másik kevésbé ismert témába vágó filmhez, amelyben jóformán nem is szerepel a páros, csak halálukat látjuk. A 2019-ben készült The Highwaymen, főszerepben Woody Harrelsonnal és Kevin Costnerrel, mintha a legendás kultfilm antitézise szeretne lenni – a kiváló színészi alakítások ellenére inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A „nagy bűnöző”, „nemes rabló” stb. iránti népi csodálat ősképe Prométheusz, ahogy az Walter Benjamin klasszikus írásában szerepel Az erőszak kritikájáról. Említés szintjén ebben a jegyzetben helyzetbe hoznám egy másik írását a szerzőnek. A második császárság Párizsa Baudelaire-nél. Ahogy itt a bohém és a kószáló figurája összefüggésbe kerül a konspirátorral, provokátorral és besúgóval, az pont jól mutatja az urbánus alternatíváját a Hobsbawm által leírt szigorúan vidéki banditatípusoknak.

De zárjuk a hajdúkkal, és ha már filmekről volt szó, csak fölsorolás szintjén említsük meg saját klasszikusainkat. Jancsó Miklós: Szegény legények, Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél; Rosszemberek.

(A vers eredeti címe: The Story of Bonnie and Clyde)