Volt jó alibink nekünk mind,
hogy miért is vagyunk a sitten,
de sok alapja nem volt egyiknek sem,
ha megkapartad kicsit a dolgot.

Hallod a nőket hencegni
az elkövetett „dicső” tettekről,
nehéz igaznak ítélni a mesét,
ha az elbeszélője csak a „hitele”.

Míg ezen a „szigeten” nyaraltam,
és hallgattam a csajok „bennfentes meséit”,
csak egy tűnt érdekesnek és igaznak –
„Öngyilkos Sal” története.

Ritka szép csaj volt „Sal”, vonásai
merészek, nyersek, kemények;
ő aztán tényleg megcsinált olyan
balhét is, amilyet más nem.

„Sal” mesélt azon az estén,
mielőtt „szabadult” volna,
igyekszem mindent úgy visszaadni,
ahogy tőle hallottam:

Egy tanyán születtem Wyomingban
Nem trójai Helénaként kezeltek,
Azt tanultam, hogy főfaszok uralkodnak,
akik csak mocskos kovbojnak tekintenek.

Elhagyva otthonom bekerültem
a város szédítő forgatagába,
nem is sejtve, mily kevés irgalom
jut ott egy vidéki lánynak.

Bedőltem egy verőember dumájának,
„profi gyilkos” a kínai negyedből,
Beleestem, mint az állat,
meghaltam volna érte.

Egy évi kétségbeejtő boldogság,
„orvul szerzett javainkat” élveztük,
megtanultam, mi az alvilág,
és Jack volt nekem az isten.

Fizettek nekem a rosszfiúk,
hogy a melóba besegítsek,
nagy lóvé volt a bankban!
Kéznyújtásra a maffiának.

Nyolcvan rugó bármi gebasz nélkül –
Jacknél volt már a cucc az ajtóban,
mikor a bankos pontosan Jackre
célzott, és üvöltötte: „padlóra!”

Tudtam, hogy nincs sok időm –
Ha odaszalad, elkapja Jacket,
bejátszottam a nagy halált, a bankosra
esve kivertem kezéből a negyvenötöst.

Jól lebasztak az őrszobán,
és azt mondták, én leszek a hibás,
mert a bankost leszerelő
kaszkadőrmutatvány túl sok volt.

A rendőrség szerint koholt az egész,
csak egy belsős munka,
de én határozottan tagadtam,
hogy közöm volna az alvilághoz.

A banda fölbérelt ügyvédeket,
a legjobb városi arcokat,
de nem elég sem ügyvéd, sem pénz,
ha Uncle Sam feni rád a fogait.

„Gengsztersarjként” vádoltak,
tonnányi bűnt varrtak a nyakamba,
a piszkos tizenkettő el is ítélt
öttől ötven évig a sittre.

A „vádat” megértve elfogadtam,
nem nyafogtam vagy sikongtam,
Jack meg nagy svunggal ígérte,
hogy majd rendezünk egy fantasztikus szökést.

Hogy rövidre zárjak egy hosszas
szomorú sztorit: őt év telt el
egy puszta levél nélkül,
azt hittem már, hogy halott.

De nemrég megtudtam egy Lyle
nevű csajtól a kóterből, hogy
Jack és a mostani nője jól van,
és igazi gengszteréletet él.

Hacsak visszatért volna hozzám
egy lyukas garas nélkül
megbocsátottam volna neki
és szerettem volna halálomig.

De esélye sincs, hogy eljöjjön,
sem ő, sem nője nem tartanak tőle,
hogy túlélem a börtönt
lapítva itt ötven évig.

Holnap fogok kijutni,
de erre már ma rávetem magam,
Kinyírom őket, még ha villamosszék
is a vége ezen a mesés szigeten…

Szélesre tárulnak a vasajtók reggel
egy ádáz, rettenetes nő előtt,
„meg tudja oldani” a dolgot
cinikus gyilkos arccal.

Nemrég olvastam az újságban,
hogy egy csajt kicsináltak,
és mikor eloszlott a füst,
két holttest volt ott a bandából.

Színes története volt ez egy
lepattintott gengsztercsajnak,
két nappal később Öngyilkos Sal
életének shotgun vetett véget.

*

A fordító jegyzete:

Oliver Stone filmje, a Natural Born Killers idén pontosan harmincéves. Manapság ez a film el sem készülhetne Hollywoodban. De valószínűleg a klasszikus Bonnie and Clyde film sem kapna zöld utat a stúdióktól és a producerektől.

A Született gyilkosoknál amerikaibb filmet nehéz elképzelni. Ám ez egy vérbő amerikai szatíra. A rendező tisztában volt ezzel. A kortárs recepció nagy része nem, és még az eredeti forgatókönyvet jegyző Quentin Tarantino sem. „A szatíra torzít és eltúloz, hogy megmutasson valamit” – mondja Oliver Stone egy interjúban. Ez pontos. A szatíra alkotója fölszabadult, játékos, szabad. És az utolsó szava a szeretet.

Az általános amerikai rögeszme az erőszakkal kapcsolatban tökéletesen reflektálatlan. Ez nem változott, nem mozdult se jobbra, se balra, se fölfelé, se lefelé a kilencvenes évek óta. A megbotránkozás vágya kiirthatatlan. A gyilkosokat övező kíváncsiság valójában csodálat, és ezt pontosan ábrázolja a filmszatíra. A csodálat nem az erőszaknak szól. Hanem annak, hogy ezek a figurák, kvázi-prométheuszi módon, nem pusztán nemet mondanak a fennálló jogrendnek, hanem azt a látszatot keltik, hogy saját törvényt hoznak és azt követik. A látszat ebben a filmben fönt is van tartva, ironikusan-szatirikusan, a lezárásig: ahol is visszakerül a túlstilizált szappanoperavilágba. Minden látszat valóság a spektákulumban.

A fantasztikus filmzenét Trent Reznor válogatta. Leonard Cohen dalai és szövegei meghatározóak. A stáblista alatt a „The Future” című dal szól. A fő refrén-motívum azt mondja, hogy a jövő a gyilkosság. Balgaság volna megállni ennél. A sorokban van néhány kulcs az interpretációhoz, kiemelek egyet, legyen ez a záró négy sor mára:

I've seen the nations rise and fall
I've heard their stories, heard them all
But love's the only engine
Of survival

*

A vers eredeti címe: The Story of Suicide Sal.