Autóban élek, szélvédőn át
nézem a haldokló tájat.
Omladoznak a hegyek,
fékezek a kocsival.
Lemegyek beton kómába.
Nem verem a fejem az útpadkába.
Eltántorgok az első hospital-kocsmába,
ahol hat liternyi infúziót
ömlesztenek a számba.
A sör tizenöt százalékos oldat.
Míg a punk anarchiát terjeszt,
eltámolygok a WC-ig
pszichoszomatikus terápiára.
Nem látom a darut az élet tükrében.
Én a festői antitálentum tolvaja vagyok.
Megmosdom, felemelem az ujjam,
s visszatérek az elfelejtett
beton kómába.
Beszállok a kocsiba.

                                 *

A szerző válogatott verseskötete ősszel jelenik meg a Tempevölgynél Orcsik Roland fordításában Vörös vonal címmel.