Velemir Hlebnyikov: !Bugyetljanyinok
Fotó: maxpixel.net
Velemir Hlebnyikov: !Bugyetljanyinok

Futurista kordokumentum 1914-ből.

Jelzőcsengőnkre az 1913-as esztendő[1] új emberfajtát adott a földgolyónak: a bátor bugyetljanyinokat. Az apák (Brjuszov, Balmontocska, Merezskovszkij[2], Tolszojt[3], stb.) a vállukra vetett pincérkendővel felszolgálták a második CSUZIMA[4] fogását.

A fi – a – al nemzedék egy hanyag rúgással összetörte az étket, és kiverte a zavarba esett kezekből.

Csengetett, és friss húst követelt. Edénycserepek. Tátott szájak.

Akkor, mialatt mi belevájtuk becsületes fogainkat az új falatba – összetrombitáltatott az utca minden levegője, hogy beszorítsanak bennünket, és megmérgezzék az örömünket.

Így állnak a dolgok ma is. Hallgatjuk a korcsok bátor ugatását: Izmajlovot, Filoszofovot, Jaszinszkijt[5] és a többi gyűrűbe hajtott farkú kutyát.

Mellesleg, íme a bizonyíték, hogy az ember négylábúvá szeretne válni: Merezskovszkij Filoszofovvá, Balmont Gorogyeckijjé, Brjuszov Ellisszé[6].

Tanuljatok: a nyelvre rávetül a jövő árnya.

Brju-Bal-Merezs lényege: kegyelmet kértek a várható győztestől, megsejtve a keletről érkező végveszélyt, jóelőre könyörögtek a ferde szemöldökű szamurájnak[7]: „Hagyd meg az életemet. Ó, könyörülj meg rajtam a világ muslicái között.”

A Veszi[8] – idejében tett, előrelátó önmegadás.

Soraik úgy rettegtek az erőtől és a haragtól, mint vétektől és hazugságtól. Az orosz nyelv minden erős, drabális szavát száműzték a Veszi lapjairól. A Veszi egy hátán hempergő kutyus, amely a mancsocskáival nyugat felé hadonászik, és arról vonyít, hogy milyen tökéletesen ártatlan a sárga farkasölővel szemben.

Minálunk minden sor győzelmet, kihívást, győztes epét áraszt. Földrétegek robbanása, moraj. Mi vulkánok vagyunk. Fekete füstöt okádó tűzhányók.

Az égről valami ocsmányság látható[9],

Fenségesen, mint √[10] Tolsztoj.

Ezt jól jegyezzétek meg! Emberek.

Tolsztoj első tanítómestere az ökör, amelyik nem állt ellen a mészárosnak, és súlyos léptekkel maga vonult a mészárszékbe.

Puskin elkényeztetett ördögszekérfű, melyet az élvezetek szele kerget ide-oda.

Mi ködös tekintetünkkel látjuk a Győzelmet, és szétoszlottunk, hogy pengéket készítsünk az 1914-es esztendő kova nyílhegyeinek felváltására. 1914-ben a kormányzás fröccsenései, 1915-ben a barázdái voltunk.

Ó, Aragónia bikája!

1914-ben gyönyörű színű bikát szólítottunk a porondra – 1915-ben megremeg a térde, és odaroskad a porondra. És a remegő állat szájából hatalmas nyálfolyó csordul (a győztes dicsérete).

A mi fejlődésünk egyelőre úgy alakul, mint, mondjuk, Byron művészi fejlődése (minden a régi minta szerint).

Az ülnökök haragja, bömbölése – soronként fél rubel, az ugatoncoké – soronként egy rubel (mentségül: de hát nekik családjuk van), elöl nyargal a szitok, a vágtató mozdony árnyéka. Száz- és százezer menhely, szülőotthon, szeretetház, amely mind belőlünk táplálkozik, a szokásosnál jobban kosztol. Az orvosok és ügyvédek dühödten hajigálják villámaikat.

Mi pedig növekszünk. Mi pedig növekszünk.

Nem tréfából neveztük magunkat így: „a Megérkezett, a Gazda”, mert csakugyan az vagyunk: 1) a Gazda, 2) aki Megérkezett.

A „Kriliskuja…”[11] stb. azért gyönyörű, mert benne, mint a trójai falóban, ott az „uskuj” (rabló) szó. „Kriliskuja”, így rejtette el az uskujt a faló.

Az Izmajlovok és Jaszinszkijek kiöntötték a felháborodás tejét. Jobb az ilyen jól tejelő fajtát köszönteni, mint a holmogorii[12].

Tehének[13]: Izmajlov, Filoszofov, Jaszinszkij és az olvasó hónalját csiklandozó többi ugatonc. Viszontlátásra, bika urak!

A bikaviador a kalapját emeli, és távozik.

Csak mi ismertük fel, hogy a huszadik század embere, aki ezeréves hullát vonszol (a múltat), úgy meggörnyedt, mint a gerendát vonszoló hangya. Csak mi tettük lehetővé az embereknek, hogy felegyenesedjenek, azzal, hogy elhajítottuk a múlt rőzsekötegét (a Tolsztojokat, Homéroszokat, Puskinokat).

A halottaknak, akik még mindig szabadon grasszálnak, nyárfából faragott felkiáltójeleket szorítunk kezünkben.[14]

Számunkra minden szabadság egyetlen fő szabadsággá olvadt össze: megszabadulássá a halottaktól, az egykor élt uraktól.

A számok világában van két jel: a ∞ és a 0, a minden és a semmi. Ellenségeink számára mindaz, ami Németországtól keletre van – semmi, ami nyugatra – minden. Ezek az urak nem éltek, csak nyálukat csorgatva irigykedtek azokra, akik amodaát élnek. Mi helyükre tettük a jeleket, élni tanítván ezáltal a félhulla urak uralkodó rendjét.

Az ősök komor szakadéka fölött, a sziklaóriások tömbje alatt, a jelen függélyes falán egy egész ország szökdécsel kecskelábakon, pontosan rakosgatva őket a kiugrókra, fenséges mozdulattal odavetett célzásainkra és háromsoros koránjainkra (például „Hej, röhhenni, röhögők”[15], „Legyetek félelmetesek, mint Osztranyica”[16]), a fal egyik hasadékától a másikig szökellve, néha kecsesen, mint a hegyi kecske, meg-megállva és meg-megpihenve. Sasok őrzik lépteit.[17]

*

Jegyzetek:

A mű eredeti címe: !Будетляне
Forrás: Велимир Хлебников Том 5. Проза, рассказы, сверхповести
Полное собрание сочинений #5

A szöveg valószínűleg 1914 kora tavaszán keletkezett. Első publikálás: Zvezda, Leningrád, 1930. 2. szám.

A szöveg címe (Bugyetljanyin) – Velemir Hlebnyikov neologizmusa, magánmitológiájának egyik központi fogalma, amely több korábbi változat után 1913 körül állandósult ebben a formában. A szó töve a bugyet – lesz szó, az –janyin képző jelentése: valamilyen néphez, csoporthoz tartozó (pl.: armjanyin – örmény, dvorjanyin – nemesember). A szó „jelentése” tehát kb. jövőlakó, jövőföldi, ami félreérthetetlen utalás a futurizmus szóra. A címben a szó elé tett felkiáltójel egyike a szerző írásjeltrükkjeinek.

[1] 1913 – a futurista Gilea alkotói csoport nyelvteremtő tevékenységének legtermékenyebb időszaka.  Az 1910-es évek eme orosz futurista csoportosulásának neve Benegyikt Livsic költőtől származik Hérodotosz Történelem című munkájából. Az ókori szerző Szkítiának a Dnyeper torkolatánál elterülő vidékét nevezi Hylaeanak (oroszosan Gilea), éppen azt a vidéket, ahol a Burljuk-fivérek gyermekkorának színhelye, a Csernyanka birtok elterült. A csoport tevékenysége kollektív estekből, szöveggyűjtemények kiadásából, színielőadásokból, a futurizmusról szóló heves sajtóvitákból állt.

[2] Brjuszov, Balmont, Merezskovszkij – a századforduló, az orosz irodalmi Ezüstkor jeles költői.

[3] Tolsztoj – Lev Nyikolajevics Tolsztoj.

[4] Csuzima – homályos utalás az elveszített orosz-japán háború (1904-1905) tragikus kimenetelű tengeri csatájára, Hlebnyikov különböző műfajú szövegeinek gyakori motívuma.

[5] Izmajlov, Filoszofov, Jaszinszkij, Gorogyeckij  – korabeli irodalmárok, publicisták

[6] Ellisz (L. N. Kavalevszkij) – költő, a szimbolizmus teoretikusa.

[7] Könyörögtek a ferde szemöldökű szamurájnak – Valószínűleg célzás a Veszi japán különszámára.

[8] Veszi (Mérleg) – a szimbolisták folyóirata (1904-1909)

[9] Az égről valami ocsmányság látható – pontatlan idézet Majakovszkij Ещё Петербург (Még Pétervár) című verséből.

[10] √ - Hlebnyikov előszeretettel kevert a szövegeibe matematikai jeleket és képleteket.

[11] Kriliskuja – Hlebnyikov A szöcske (Кузнечик) c. híres-hírhedt futurista versének első szava, a крылышка – szárnyacska szóból fabrikált határozói igenév

[12] holmogorii – a 17. században kitenyésztett észak-orosz tehénfajta.

[13] Tehének – az eredetiben кравы a корова – tehén szó torzított változata.

[14] nyárfából faragott felkiáltójeleket szorítunk kezünkben – Az orosz folklór rémvilága egyik alakjának, a halottakból keletkező farkasembernek a megölésére a kihegyezett nyárfakaró a megfelelő eszköz.

[15] Hej, röhhenni, röhögők – V. Hlebnyikov: Röhögtető bűvige (Tellér Gyula fordítása)

[16] Legyetek félelmetesek, mint Osztranyica – Idézet Hlebnyikov Мы желаем звёздам тыкать – Tegezzük a csillagokat című verséből. Osztranyica – 17. századi kozák atamán, aki a lengyelek ellen háborúzott Ukrajna függetlenségéért.

[17] Sasok őrzik lépteit – Célzás a pétervári egofuturisták 1912-ben megjelent azonos című versgyűjteményére.

 

 

A cikk szerzőjéről
Velemir Hlebnyikov (1885 - 1922)

Orosz futurista költő.

A fordítóról
Soproni András (1942)

Műfordító. Oroszból és angolból fordít, főleg prózát. Joszif Brodszkij Karácsonyi versek (2021) és Puskin Szabadság árva magvetője (2022) című kötete után most Lermontov költészetének átültetése foglalkoztatja.

Kapcsolódó
Velemir Hlebnyikov versei