Semezdin Mehmedinović: Önarckép táskával (2.)
Fotó: Mantikorra / Shutterstock
Semezdin Mehmedinović: Önarckép táskával (2.)

Részlet Semezdin Mehmedinović rövidprózakötetéből Orovec Krisztina fordításában, amiből többek között az is kiderül, hogy hogyan lesz hirtelen tizenhatodik századi eső egy jó minőségű belga sörből. 

BELGA SÖR

Č. hazatért Szarajevóból, így az este találkoztunk, megosztotta velem az utazáson szerzett tapasztalatait. Elmentünk egy belga étterembe, és kagylót ettünk. A csapolt sörök közül csak néhány világos szerepelt a kínálatban, én viszont valami sűrűbbet, töményebbet ittam volna. Odaküldték az éttermi sörszakértőt, Armani öltönyben jött, és valamilyen félliteres üveges sört kínált, türelmesen ecsetelte a főzés menetét, engem pedig lenyűgözött az előadása. Miközben a sört a pohárba töltötte, olyan lassan, vékony arany fonálban folyatta, mintha attól tartott volna, hogy a sör teljesen eltűnik önnön habjában. Megkóstoltam a sört, és nem tetszett, de az egész rituálé után durvaság lett volna azt mondani: ez nem jó, mást szeretnék. A kagyló kiváló volt, a beszélgetés pedig táplálék az éhes léleknek, az este gyorsan eltelt.

Amikor hazaértem, enyhe hányinger fogott el, és úgy tűnt, a sör okozta, amelybe pedig épphogy csak belekortyoltam, annyira nem ízlett. Aludni mentem, hogy megszabaduljak a hányingertől. És nagyon gyorsan el is szenderedtem, kicsivel több mint egy órát aludtam, aztán felébresztett ez az álom. A belga étterem sörszakértőjéről álmodtam, álmomban kopasz volt, a haja feketével rárajzolva a fejbőrére.

Emiatt úgy festett, mint egy démon. Fenyegetően nézett rám. Azt mondtam: „Annak a sörnek lejárt a szavatossága. Romlott.” Ő pedig megvetően pillantott rám, mert nyilvánvalóan nem értek a sörökhöz, s így válaszolt: „Miféle sör? Nem sör volt az. Eső volt a tizenhatodik századból.”

FEHÉR ING

Nyolc napja, hogy átköltöztünk, és semmi sem veszett el menet közben. Költözéskor mindig elvész valami, ezúttal viszont semmi sem veszett el, csak egy fehér ing.

Hogyan veszett el, csak úgy magától? Nem tudom. Lehet, hogy más dolgok is voltak vele egy dobozban, ami útközben eltűnt, de ezek nyilván nem voltak fontosak, mert most nem tudok rájuk visszaemlékezni. Ha valóban léteztek volna, megmaradnak az emlékezetemben. De a fehér ing eszembe jutott, és hiába kerestem. Nincs. Eltűnt. Rövid ideig volt a birtokomban, az idei fotóimon is kerestem, de nem volt ott sem, így hát úgy tűnik, az eltűnése teljes. Nem hagyott semmilyen nyomot maga után. Kedves volt számomra az a fehér ing, egészségesnek és tisztának éreztem magam benne. Szívesen hordtam egész nyáron: úgy tűnt, minden reggel újrakezdhetem. Egy egyszerű, fehér ing. De most, hogy már nincs, többé nem egyszerű, hanem csak egy fehér ing, amelyre, nos, úgy emlékszem, mintha valami élő teremtmény lett volna ezeken a rendkívül sivár reggeleken.

KÉK FOTEL

Vettem egy új munkaszéket. Igazából munkafotelt. Fizikai munka órákig ülni a számítógép előtt. És elsősorban kézzel végzett munka. Ennyi év után rájöttem, mi a legfontosabb a munkaszékek esetében. A legtöbben úgy gondolják, hogy a kényelmes ülés, a háttámla stb., de az én esetemben nem így van. A karfa a legfontosabb. A kezek elfáradnak, támaszt keresnek. Ezúttal karfa alapján választottam munkaszéket. De a legfontosabb előnye egy ilyen fotelnek, hogy lebeszél bennünket az írásról: ülni benne a legkényelmesebb, esetleg egy könyvet lapozni. S még jobb kiválasztani egy pontot a falon és azt bámulni.

FEHÉR NÉGYZET

Két hete, hogy beköltöztünk az új lakásba. Megszoktam ezt a teret. Otthonosan érzem magam benne. Hunyorogva végig tudnék menni a szobákon anélkül, hogy bármit is levernék közben. És találtam egy pontot a falon, amit a székemben pihenve nézek. Ez a pont alig látszik, de belefér az egész életem és világom, minden emlékem, az apró kívánságokkal együtt, amiket beépítek a közeljövő eseményeibe. Minden lakásban volt előttem egy fal és egy pont a falon, ahol megpihentettem a tekintetem; egy pont, amelyben elraktározódott minden, ami átáramlott a tudatomon, miközben azt néztem.

Aki a fényképet nézi, az belenéz a lelkem tükrébe, és ezzel kiteszi magát a kockázatnak, hogy meglásson néhány, a falnak abba a pontjába elraktározott képet a tudatomból. A képek, amelyek az álmom töredékei, a te terheddé is válhatnak. De ez a kockázat benne van minden nézésben. Ugyanez történik, ha nagy és üres vizet nézel, vagy madarak és felhők nélküli eget.

 

A cikk szerzőjéről
Semezdin Mehmedinović (1960)

Bosnyák író, költő, publicista. Legutóbbi kötete magyarul: Szarajevó Blues (Quadmon, 2018)

A fordítóról
Orovec Krisztina (1982)

Televíziós újságíró, műfordító. 2017 óta a Híd irodalmi folyóirat fordításszerkesztője. Legutóbbi fordítása:  Vladimir Kecmanović: Az ágyú forró volt (Forum, 2019) 

Kapcsolódó
Semezdin Mehmedinović: Önarckép táskával (1.)
Semezdin Mehmedinović: Me’med, a piros kendő és a könnyű kis pehely (részlet)
Semezdin Mehmedinović és Miljenko Jergović levélváltása