A fordító jegyzete

Jaroslav Hašek a huszadik század első öt éve során igazi csavargó életmódot folytatott. Lengyel területeken, tehát az osztrák-magyar Galíciában többször is kóborolt, útjait lehetetlen teljes  pontossággal feltérképezni. Az utazások olyan vasrezerváját képezték az írói élményanyagnak, amelyből egész pályája során meríteni tudott. Sok úti élménye későbbi írásainak motívumává vált. A szűkös életrajzi tényeket ebben az esetben is az elbeszélések és karcolatok helyszínével érdemes összevetni, még ha ez gyakran csak növeli is a homályt, hol is, merre járhatott pontosan az író. Részben azért, mert a szerző létező helyeket kever kiötlött nevekkel, illetve sokszor nem is lehet könnyen eldönteni, hogy kitalált, lengyelesen hangzó helynévről van-e szó, vagy hibás lengyelséggel lejegyzett (néha konkrétan csehesített) valóságos helynevekről. E helyszínek összekötése pedig még további bizonytalansággal kecsegtet.

Hašek egyetlen igazán zsidó tárgyú elbeszélése, a Zsidó történet a galíciai Zapustnából szintén galíciai vonatkozású, s bár bizonyára találkozott e tájakon a jellegzetes megjelenésű keleti-európai zsidókkal Hašek, valószínűbb, hogy az elbeszélést inkább olvasmányélmények ihleték, semmit utazási élmények. Minden jel arra utal, hogy Zapustna fiktív helynév, azonban valóban éltek karaiták Kelet-Galíciában. A karaizmus kialakulása a II. századra tehető, s a Talmud elutasításán és egyedül a Tanak (a zsidó Ószövetség) tiszteletén alapul, erre utal megnevezésük is: karaim – olvasók. Karaita közösségek éltek a középkor során a Krímen és a Lengyel-Litván unió, a Rzeczpospolita területein. Így kerültek Galícia keleti vidékeire is. Eredetileg a tatár (pontosabban karaimo-kipcsak) nyelvet beszélték, szemben az askenáziak jiddisével és a környezet szláv nyelveivel. Korábban a karaitákat a prozelita kazárok leszármazottainak tartották, de ez az elmélet mára megdőlt. A krími karaiták központja valóban a kánság egykori fővárosa, Bahcsiszeráj közelében található Csufut-Kále erőd volt. A központ ugyanis a Krím orosz bevétele után elnéptelenedett. Az elbeszélést elemezve Hašek alkotói módszerének jellegzetességeire is ráismerünk, amely a tények és a fantázia keverésén alapul. Hašek értesülései a karaitákat és a Talmudot illetően meglehetősen széleskörű, s magához képest pontos is, legalábbis addig, míg nem spékeli meg mindezt a saját kreatív ötleteivel – ilyen például az angyalok emlegetése. A felhasznált információk helyességének taglalásába itt most nem megyünk bele, annyit azonban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy Hašek a karaizmus mellett valószínűleg olvashatott a korábbi álmessiási mozgalmakról. Sabbatáj Cévi nagy hatással bírt a kelet-európai zsidóságra, akárcsak a Podóliában és Galíciában működő Jakob Frank. Elképzelhető, hogy a Benjamin Nátán nevet Gázai Nátán (Ábrahám Nátán Benjamin ben Elisa Chajim Askenázi) ihlette, az a kabbalista, aki Sabbatáj Cévit messiásnak kiáltotta ki. Utóbbit Hašek említi is az elbeszélésben. Felemás ismereteinek felhasználása jól megvilágítja költői fantáziájának kettősségét, amely egyszerre megbéklyózhatatlanul szárnyaló, s egyben célelvűen eszközként ragad meg mindent, ami a történet adta komikum kiaknázására szolgálhat.

*

Áser Cévinek és Tchár Jakabnak boltja volt Zapustnán, s mindketten pálinkával itatták a hucul parasztokat. Mindketten zsidók voltak, és mindketten halálra gyűlölték egymást. Részben a konkurenciaharc, részben a vallási meggyőződés miatti viszálykodás okán, mivel Áser Cévi talmudista, Tchár Jakab pedig karaita volt. Azaz olyan írástudó, aki egyedül az Ószövetséget fogadja el érvényesnek, és mint minden karaita szektás, a zsidók fejeként egyedül a Krím-félszigeti Csufut-Káleban székelő rabbit ismerte el.  Minden esztendőben készült, hogy ha jobban megy a bolt, elzarándokoljon hozzá Galíciából, megcsókolja szent bal ujját, az aszmu ujjat, amellyel a szent rabbi ha szombaton az égre mutat, megjelenik az esthajnalcsillag, és minden karaita megtisztult a bűneitől – s így tovább lophatják nem karaita hittestvéreiket, amely pedig az egyetlen vétkük. Ellenben a gój, tehát a keresztény, a mohamedán meglopása jócselekedetnek számít, s Chafniel angyal, akinek hat lába van, pedig tolmácsolni fogja a dolgot Jehovának.

Áser Cévi mint talmudista ezzel szemben tiszteletlenül beszélt a szent rabbiról, aki Csufut Káleban székelt a Krím félszigeten. Megcsókolhatja az ülepét, mivel egyedül a Talmud az igaz vallás iránymutatója. A talmudi halácha tanítása egyedüli érvényű. Tartsa hát szívében a Misna szövegét minden zsidó, s tartsa magát a Gemárához, vagyis a szöveg értelmezéséhez, méghozzá a palesztinai Gemárához. Kényelmesebb talmudistának lenni, mert a Misna összeállítója, Jehuda Hakados 218-ban ezt írta: „Előbb Jehova jön, majd te, s ha valakit megfosztasz teljes tulajdonától, megmarad neki a legfőbb, akárcsak neked, a mindenható Jehova…”

Így esett, hogy Áser Cévi ahol csak tudta, becsapta Tchár Jakabot, lett légyen ennek szüksége bármiféle árura, amelyből éppen kifogyott.

 – Tépné a szakállad kilencezerszer tízezer ördög! – Mondogatta Tchár Jakab Áser Cévinek. – Abban a vodkában, amit tőled vettem, ötven százaléknyi víz volt, csoda, hogy a huculok a boltot szét nem verték.

Tchár Jakab ugyanis szintén ötven százaléknyi vizet tett ehhez a vodkához.

 – Légy átkozott és köpjön le a jó lelkek tíz rendje, Tchár – válaszolta Áser Cévi – nem látod tán, hogy a vízen túl neked Jehova is hiányzik?

S Tchár a legközelebbi alkalommal vetőmaggal lopta meg Ásert. Ezzel rontott rá Áser: – Jechiél angyal, a négylábúak ura küldje rád a veszett kutyáit, Tchár! Miféle szemetet küldtél, te pondró?

És Tchar szánakozó tekintetét az égre emelte, és így válaszolt: – Vétkeztem, Áser, megloptam egy hívőt, vétkeztem bizony! És elmentem a zsinagógába az imaszíjjal és imádkoztam a bűnöm miatt a hétágú gyertyatartó lángjai előtt és Jehuel angyalt láttam, aki illatos leheletével a fülembe súgott: Tchár Jakab, térj meg házadba asszonyod és cselédséged mellé, mert megbocsájtatott neked s meg az eljövendőre is, tíz esetig felmenően! Jehova előtt Áser Cévinek alig van nagyobb értéke az utolsó galíciai gojtól.

És Tchár Jakab ájtatos arccal nézett Áserre, aki majd megpukkadt mérgében, és azt kiabálta:

– Nem áll írva sem a Misnában, sem a Gemárában, hogy az angyalok a hétágú gyertyatartón ülnének. Az angyalok Micháel vezetésével a folyóvizek mentén üldögélnek, és énekelnek. Azt éneklik, hogy »átkozottak a karaiták…« – Majd átkozódva távozott, vadul rángatva szakállát.

Az egész zapustnai zsidó közösségben általános zavar uralkodott a két leggazdagabb tagjuk közötti vallási viszály miatt.

A szegény zsidók, akik támogatásra szorultak, a támogatás mértéke szerint álltak a Talmud vagy az Írás oldalára.

Mindennek tetejébe a rabbi cionistának vallotta magát, és a palesztinai zsidó birodalomról álmodozott.

– Ugyan, hát kinek – kérdezte tőle Tchár és Áser is – kinek árulnánk a vodkácskát Jeruzsálemben?

És a rabbi elutasítóan beszélt a palesztinai zsidó birodalom komoly feladatáról, a jeruzsálemi nagytemplom újjáépítéséről.

A zsinagóga őre a rabbi könyvtárában egy könyvet fedezett fel a kabbaláról, a titkos zsidó tudományról. Benjamin Nátánnak hívták. Üres idejében el szokott merülni ebben a könyvben a zsinagóga őrzése közben. Aztán egy napon arra a gondolatra jutott, hogy a zsinagógaőrzés nem valami jövedelmező, ezért messiássá kiáltotta ki magát a nyilvánosság előtt, kiejtvén a zsinagógában Jehova nevét úgy, ahogy az le van írva, amelyet pedig csak a papoknak szabad kiejteni, az engesztelés ünnepén a zsinagógai szolgálat alatt. Olvasott volt. Ismerte a Talmudot, a törvény könyveinek hat rendjét, tehát a következőket: a szifra, szifri, mechilta, tosefta, reszikta, torat, kohanim. Ismerte már a kabbala titkait is, különféle pirotechnikai ismeretekkel bírt arról, hogy az alkoholba ammóniát kell önteni, meggyújtani, közben pedig az átokimát kell imádkozni hátulról visszafelé.

Messiásnak kiáltván ki magát, a zsinagógai szolgálatból azonnal menesztették. Gúnyolódástól kísérve egy szegény zsidóhoz ment, Sámuelhez, a cipészhez, ahol elmerült a kabbalában, és ahol reggeltől estig itta a pálinkát. Tizennégy nappal később, egy szombati napon érkezett a zsinagógába egy ismeretlen szegény zsidócska, aki az ima alatt összeesett. Miután az ájulásból magához tért, felkiáltott:

– Benjámin Nátán, született Zapustnában, az igaz messiás, Dávid fia, ő szabadítja meg Izráelt!

Miközben kihallgatták, ezt mondta:

– Messziről jövök, oroszföldön kereskedem lovakkal. Út közben Usréel angyalt szólt hozzám: „Menj Zapustnába” – ezt parancsolta – „Áldott városa az Izráelnek!”

A prófétát gazdagon megjutalmazták, aki el is ment, búcsúzás nélkül hagyta ott nagybátyját, Sámuelt, a cipészt, akit tegnap látogatott meg a visszafelé tartva a fogságból, ahol két évet ült csalás miatt, a szülővárosában, Tarnówban.

A rabbi átvirrasztotta az éjszakát, lázasan imádkozott Jehovához, hogy legalább ebből az alkalomból küldje el hozzá Rafael angyalt, hogy elmagyarázza neki, valóban messiás-e a zsinagóga őre. Már pirkadt, de Rafael még mindig nem érkezett meg. S amikor megvirradt, a rabbi aludni ment, az angyalok ugyanis ki nem állhatják a nappali világosságot.

Másnap szembetalálkozott Benjámin Nátánnal. Meghajolt előtte. Ha valóban messiás, jótettnek számít majd a dolog, ha pedig nem az, akkor sem ártott vele semmit.

Zapustnában az összes zsidó szeme Benjámin Nátánra szegeződött. A vallásos viszályok elültek, sőt, Áser Cévi és Tchár Jakab sem vitatkozott már. Vajon a Talmud mellett dönt-e a messiás, vagy a karaiták mellé áll?

De a messiás különös mondatottal nyilatkozott meg: – Higgyetek a lelkiismeret szavának, s hunyjátok le a szemeiteket, tömjétek be a füleiteket, és megváltást nyertek…

II.

A zsidók között felbukkannak néha messiások. Főképp az újkor kezdetén különböző helyeken is, s egyszerre jelentek meg, és kezdtek kifogyni a hitükből. Ezt azokkal a titokzatos elvekkel lehet magyarázni, amelyek némely vallásos könyvben rejlenek és Izrael felszabadításáról szólnak. A legtöbb e messiások közül a bitófán végezte. A zsidók ezen titokzatos kinyilatkoztatások iránti fogékonyságáról meghatóan számol be egy történet egy zsidó lányról, aki egy bizonyos sváb városban élt. A hithű zsidó apa és istenfélő anya lánya megismert egy keresztény diákkal, s ez nem maradt következmények nélkül. Amikor a dolgot már nem lehetett tovább titkolni a szülők előtt, egy este, amikor az egész család vacsorához ült, bumm! Az ablak betört, s hang szólt: – Áldott légy Jozalim, mert leányod fogja megszülni a messiást! A szülők a lányukra néztek, és lám, a szűz terhes! Híre is ment rögtön a vidéken. A zsidók messzeföldről küldték ajándékaikat a messiás anyjának. A zsidó gazdagodott, tenyerét dörgölte, ájtatosságában pedig azon sajnálkozott, hogy nincs több lánya. Eljött végre lányának nagy napja – akinek fia helyett lánya született. A szerencsétlen diák, amikor betörte az ablakot, és a prófétai szót kiejtette, ezzel a körülménnyel és lehetőséggel nem számolt. Idő közben egy másik zsidó lány hirdette ki magáról, hogy a messiás anyja lesz, és magának követelte a rossz címzettnek küldött ajándékokat. Nagy viszály kerekedett, amelyet csak a városi őrök tudtak elcsendesíteni azzal, hogy kikergettek minden zsidót a városból. Mindez 1669-ben történt Neuburgban.

Ebből is látszik, hogy a messiásság nem volt mindig jövedelmező hivatás. A középkorban tizenöt zsidó messiást égettek meg Németországban, akiket lopással és boszorkánysággal vádoltak. A leghíresebb újkori zsidó messiás Sabbatai a tizenhetedik század végén ráadásul le akarta taszítani trónjáról a szultánt, magát pedig a Kelet urának akarta kikiáltani. Ő azonban pedig a dolgot praktikusan fogta fel, kétségbe ejtve ezzel a zsidókat Konstantinápolytól Budáig. Felnégyeltette ugyanis Sabbatait. Előtte pedig így szólt hozzá a szultán: – Ugyan, ne zavartasd magad, ha valóban te vagy a messiás, valahogy majd csak összeragasztod magadat.

Benjámin Nátán esetében mindez a kellemetlen körülmény, mint amilyen a felnégyelés, megégetés, akasztás, kiűzés, elmaradt. Így aztán azt jelenthetett ki magáról, amit akart. A dicsőségét emelték hittársai visszaemlékezései az ifjúságára. Milyen rendkívüli gyerek volt! Míg más zsidó gyerekek a sárban tapicskoltak, addig ő nyáron naponta megfürdött a patakban, amely a csúcsokról folyik alá. Hogy mikor fürdött legutóbb a messiás, azt nem kutatták, s jólnevelt emberhez méltán erről tisztességes hallhatásában maga sem emlékezett meg.

Addig hallgatag, csöndes volt a társaságban és méltóságteljes, pajesze szálait gondosan feltekerte halántékán, s új, fekete kaftánban feszített. Sosem látták őt hagymát rágcsálni, ha ment valahová, nem úgy, mint másokat. Csak a szíját tekergette az ujján imát ima után mormolva, míg el nem tűnt méltóságteljes alakja Sámuel, a cipész házában, aki abbahagyta a cipőkészítést, s a messiás titkáraként a Benjámin Nátánnak küldött ajándékokat osztályozta, meghúzva közben néha egy nagy üveg allascht, vagyis ánizslikőrt. A messiás belép a szobába, szakszerűen szemlézi az ajándékokat, megolvassa a pénzt, elteszi, és fogadja az audienciára érkezőket. Közben fölényesen beszél: „Mit kívánsz Áser Cévi?” Áser Cévi meghajol, két méter textilt tesz le az asztalra, majd megköszörüli a torkát és így szól:

– Engedelmeddel, Benjámin Nátán, van nekem egy ellenségem, aki megrágalmazott engem. Mondj egy imát azért, hogy mindkét szemére megvakuljon.

Benjámin Nátán komolyan megkérdezi:

– Tudod-e Aser Cévi, mi vagyon írva a Toszefta könyvében?

– Nem tudom, Benjámin Nátán.

– Menj hát haza, fiam, Jehova vezessen utadon.

Áser Cévi alkudni próbál Benjámin Nátánnal. Két-három rajnait ajánl neki cserébe azért, hogy elmondja neki, mi van a Toszefta könyvében. Talán egy ima, amelyet ha elimádkozol, megvakul az ellenséged? Benjámin megelégszik három rajnaival, és azt kérdezi:

– Tudod mi vagyon írva a Kohanim könyvében?

– Nem tudom, Benjámin.

– Menj hát most már tényleg haza, Áser Cévi, s hagyd a természetet cselekedni.

Alighogy elmegy Áser Cévi, befut Tchár Jakab. Libát hoz, leül, meghajlik, és rákezd:

– Benjámin Nátán, lelkemre, szegény ember vagyok, nem adhatok többet. Van egy ellenségem, aki meglop engem, és szorongat. Szólj Jehovánál az érdekemben, hogy büntetést nyerjen aljasságáért. Sújtsa őt szerencsétlenség, süketüljön meg, égjen le a háza, s égjenek benne a gyermekei. Látod, nem kérek nagy dolgot. Szegény ember vagyok, csak egy imádságot küldj a magasságoshoz, hogy megtisztítsa a világot az ilyen gazemberektől.

– Tudod mi vagyon a Toszefta könyvében írva?

– Nem tudom.

– Menj hát haza, Tchár

– Adok neked három rajnait, Benjámin Nátán, csak mondj egy apró kis imádságot.

– Jólvan Tchár. S tudod, mi vagyon írva a Kohanim könybében, te félnótás?

– Nem tudom.

– Hát menj akkor már tényleg haza, Tchár Jakab, és hagyd a természetet cselekedni.

Hazamegy. Miután pedig elmegy, Sámuel, a cipész így szól Benjáminhoz:

– Jól megy az üzlet, Nátán.

– Áldott legyen Jehova! Add csak ide, Sámuel, azt az allascht. Mindkét tiszteletreméltó férfi allascht iszik, hagymát eszik, nevetnek, és így szólnak egymáshoz: ó, Dávid, fia…

III.

Áser Cévi egy héten keresztül várta, hogy Tchár Jakab megvakuljon, Tchár Jakab pedig türelmetlenül figyelte, mikor fog megsüketülni Áser Cévi, mikor ég le a háza, s mikor égnek benne a gyerekei. A talmudisták és a karaiták közti feszültség egyre növekedett. Egy parasztnak, Goradznak gazdasága volt Różne nevű faluba. Mindketten a markukban tartották Gorazdot, mindkettejüknek adósa volt. Egy alkalommal Áser Cévi mindkét oldallal való egyezmény ellenére leitatja Gorazdot, és nevetséges összegért megveszi a gazdaságát. Mi jutott ebből Tchár Jakabnak? Semmi. Haragra gerjedt, és elment Gorazdhoz:

– Úgy hallottam, uram, hogy hagyta magát megvezetni az által a rabló Áser által. Meg ne verjen az isten, de ez az ember a keresztény nép piócája. Leitatta magát, nem igaz?

– Ahogy mondod, zsidó, leittam magam istenesen.

– Akkor máris nyert ügye van, barátom. A szerződés érvénytelen, mivel nem volt beszámítható állapotban.

Gorazd örömében leitta magát Tchárnál, majd egész Zapustnát teleüvöltözte arról, hogyan jártak túl a gaz Áser eszén. Imigyen lészen új ellenségesség! Most kölcsönösen egymás romlására várnak, s személyes találkozásaik alkalmával barátságosan viselkednek egymással.

– Nekem úgy tűnik, Tchár, hogy gyöngül a látásod.

– Ugyan, dehogy is, Áser, dehogy is, olyan élesen látok, mint a sas. Nekem viszont úgy tűnik, hogy kiabálnom kell neked, hogy meghalld, amit mondok.

– Jehova a tanúm, Tchár, jobban hallok, mint ifjúkoromban.

És mindketten ridegen fordulnak el a másiktól. Ez a messiás valahogy furcsán imádkozik. És várnak még tizennégy napot. Addigra már a nagyerejű imát csak elviszi Jehova elé a jó szellemek tíz rendje. A türelmetlen Tchár Jakab elindult Benjáminhoz:

– Benjámin Nátán – szólította meg szemrehányóan –, két rajnait hozok, mondj még egyszer imát Jehovához Áser romlásáért.

Benjámin Nátán elmagyarázta neki, hogy az „abu” gyorsaságával fog imádkozni. vagyis úgy, hogy az imáját Tasis angyal egyenesen az Örökkévaló elő vigye. Ha más sebességet választana, akkor Chaszmál angyal lenne a közvetítő. Ez előbb az imát a jó szellemek (az ophanim) hét rendjének adná, azok pedig a szerafimnak, és csak ezek adnák az elohimnak. Az „abu” gyorsaságához azonban kellene gyorsan néhány gyertya.

– Adjál még egy rajnait, Tchár, gyertyára.

De ő csak felet ad. Többet nem adhat, hisz szegény. Legfeljebb 75 krajcárig emeli.

– Adjál kilencvenet.

Nem adhat, Chaszmel angyal megelégszik majd a kisebb gyertyával is, mert tudja, hogy rosszul megy a bolt. Megadja a nyolcvanat. Ennyit, és nem többet.

Az üzlet után Benjámin és Sámuellel felbontottak egy üveg allascht és vedelni kezdték az édes ánizspálinkát. Az utóbbi időkben már ki sem józanodtak. Máma még napközben leitták magukat, s tovább ittak, mindenféle badarságot hordva össze. Mire beesteledett, szeszgőzös tekintetük előtt mindenféle angyalok kezdtek megjelenni az egyes tárgyakon, jók is, rosszak is. A szekrény tetejéről Erelsin angyal méregette őket, az ajtónál pedig Bue-Elohim üldögélt. Benjámin úgy látta, mintha Lilith közeledne, Ádám felesége, aki a rabbik szerint Ádámmal ördögök garmadáját nemzette, akik a kisgyerekek vesztére törnek. Aztán Benjámin Nátán úgy érezte, hogy Zefauja angyal szól hozzá, Jehova, a kegyetlen Jehova követe szól hozzá, aki megparancsolta Mózesnek a hitetlenek megölését Kánaán földjén, és aki azt parancsolta, ne kíméljék meg a filiszteusok asszonyait és gyerekeit. A megengesztelhetetlen és kegyetlen Jehova Zefauja angyali követe által szólt hozzá, a madarakat túlszárnyaló angyal által, a Talmud és a kabbala szerint: „Gyújtsd fel Áser Cévi házát!”

– Hová mégy? – kérdezi tőle a részeg Sámuel – hová mégy, Dávid fia?

– Megyek felgyújtom Áser Cévi házát – Válaszol Benjámin, és kiviharzik az ajtón.

És Benjámin Nátán Zapustna utcáin támolyog az alacsony faházak között, s egyszerre csak hangot hall szólalni: „Ne gyújtsd te fel Áser Cévi házát, gyújtsd fel a hitetlen gojok házát, s örvendezni fogsz az Ő arca előtt örökkön örökké.” Tántorogva továbbáll, kirohan a zsidónegyedből, s vele szembe jön Zadkiel angyal.

– Zadkiel angyal – kiáltja Nátán – vajon melyik házzal kezdjem?

– Mit üvöltözöl, zsidó? – kérdezi Zadkiel angyal, és megragadja Nátánt a kaftánja gallérjánál fogva. És Zadkiel angyal átváltáltozik, szigorúbban néz, mintha a mennyi szépségében, mint a hó tavasszal, s Benjámin Nátán gallérját a rendőrparancsnok, Zabulecki szorongatja.

Nátán kétségbeesetten védekezik, és Michaél angyalt hívja segítségül. „Fojtsd meg a gójt!” – szólal meg ekkor az égi hang. Fojtogatni kezdi a főkapitányt, közben pedig az engesztelés énekét énekli. Két őr rohant ekkor rájuk, és a földre teperték Nátánt, aki azonban a Jehova hangját hallja, hogy úgymond üsse agyon a hitetlen kutyákat. Rúgkapál, ahogy bír, héberül üvöltözik, szája szegletéből hab csorog, és a halál angyalának dalát énekli. Végül elhurcolták az őrségre, elverték, megbilincselték és a zárkába dugták, amelynek priccsén ekkor már ott üldögélt a megbilincselt Tchár Jakab.

Fél órával korábban Áser Cévi kapta rajta, amint ez a jóember éppen égő papirost dugdosott a háztetője alá…

Azzal az égő papirossal csak Benjámin Nátán imája hatékonyságának akart kedvezni.

S most a hirtelen támadt indulat okán egymásnak estek, tépték és harapták egymást ismeretlen haraggal és őrült fájdalommal telve, míg vissza nem jöttek az őrök és botjukkal mindkettejüket addig verték, míg el nem ájultak.

Reggel mindkettejüket elszállították a bolondokházába, ahol azt állították egymásról, hogy messiások, úgy ordítva Jehova nevét, ahogy írva van, úgy, hogy zengtek belé  a folyosók. Az angyali fejedelmeket szólították, Michaelt, Zefauját, Chafnielt, Uszréelt és Chaszmált, sőt Tarsist, hogy szabadítsák meg őket s vigyék Zapustnába, ahol csak az állandóan részeg zsidó, Sámuel várja a messiás visszatértét bizalommal, és egy üveg mindig bekészített allaschsal, az édespálinkával.

* 

Eredeti cím: Židovská povídka ze Zapustny v Haliči.

Eredeti közlés: Venkov, 1908. 07. 05.

 

A fordító magyarázata:

az aszmu ujjat – Vélhetőleg a bibliai „ecba” () szó torzulása lehet, amely ujjat, mindenekelőtt mutatóujjat jelent.

Jehuda Hakados – Yehuda HaNasit (135–219) a Misnát szerkesztő tannaitát illeték Rabbeinu HaKados, a szent rabbi névvel.

szifra, szifri, mechilta, tosefta, reszikta, torat, kohanim – Szifra: haláchikus midrás a Torat Kohanim, a Leviticust, Mózes harmadik könyvét értelmezi, az I. és II. században keletkezett mechilta a mózesi könyvek értelmezési normáit rögzíti, a pesiktának néhány aggadikus midrást neveznek.”

mi vagyon írva a Toszefta könyvében – A Toszefta a talmudi kommentár egy típusa, a tannaiták korában keletkezett, akik a halácha értelmezésének pontosítását lejegyezték. E magyarázatok és a bölcs mondások a Misnához kapcsolódnak, amelyhez nem kommentárként fűződik, de toldalékot és függeléket kínálnak hozzá.

mi vagyon írva a Kohanim könyvében – Torat kohanimnak általában Mózes harmadik könyvét (Leviticus) nevezik, valamint hozzá tartozó haláchikus midrást, a Szifrát.