“Nincs kis szerep, csak kis színész.” (Sztanyiszlavszkij)

Hogy briliáns voltam benne, ahogyan lelebbentem
a színpadról a templom harangszavára. “Isteni,”
mondta az egyik kritikus. “Lebegő,” mondta egy másik.
Megjelenésem pillanatában
a leggyönyörűbb részecskehalom voltam, amit bárki
is látott valaha. Seth, a fénytechnikus srác
sötét árnyalatokkal borított el, kékkel és rózsaszínnel,
majd átsöpörte hátamon a napot.
Beleemelkedve a fénybe, testté váltam végre.
Embereket testesítettem meg. Aggódó
anyaként derengtem. Füstös ujjammal
lenyúltam egy színész haját meglegyinteni.
A közönség persze visszafojtotta lélegzetét,
olyan volt, mintha “a természet lélegzett volna a színpadon”
olyan időzítéssel, melyet egyetlen
technikus se tervezhetett volna meg.
Estéről estére felkeltem újra,
robbanásra készen, egy bombavirágzás,
melyet megzabolázhatónak hittek.
De addigra már szemeik mögé értem,
elméjükben ültem, belélegeztek engem és
mikor kivonultak,
“könnyekkel szemeikben”,
senkit sem érdekelt, hogy miről szólt a darab.

*

A szerző a 2023-as PesText Fesztivál vendége.