Órákig küszködtek, de komor, izzadt
Homlokuk új s új ágakba verődik.
Az ágak nőttek, egyre sürüsítve
A szörnyű kuszaságot. Este, később,
A levéltetőzet többletsötétjén,
Némán, szorongva ültek, mint a majmok
A ketrecben, éhségtől elgyötörve.
Éjjel nőtt a bozót. Hold süthetett, mert
Elég világos volt, s még látták egymást.
Csak reggelre lett már oly sűrü minden,
Hogy nem látták egymást, halálukig se.

Bertolt Brecht Cortez embereiről (Tandori Dezső fordítása)