Ondjaki és Chico Buarque a Dublini Nemzetközi Irodalmi Díj jelöltjei között

Több portugál nyelvű szerző is szerepel a 2020-as Dublini Nemzetközi Irodalmi Díjra felterjesztett írók között. A brazil Chico Buarque (1944) nevét, aki 2019-ben kapta meg a portugál irodalmi világ legjelentősebb elismerését, a Camões-díjat, a hazai olvasók már ismerhetik 2003-ban megjelent Budapest című regényéből (magyarul Athenaeum 2000, 2005), a brazil zene rajongói pedig dalaiból, amelyeknek igényes, sokszor költői szövegeiben az 1960-as évek óta megénekli a hagyományosan versbe foglalt emberi érzelmek mellett  a brazil mindennapok gondjait,  a nagyvárosokban élő emberek kitaszítottságát és nyomorúságát, nemegyszer erősen politikai felhanggal.. Prózai műveiben, mint a Fazenda modelo-ban (’Minta állatfarm’, 1974), az Estorvo-ban (’Zűrzavar’, 1991), a Leite derramado-ban (’Kicsorranó tej’, 2009) alkalmazza a modern regényírás eszközeit, felbontja a lineáris elbeszélést, váltogatja az elbeszélői nézőpontokat, körbejárja a nyelv és az alkotás kérdéseit. Ez az írásmód jellemzi legújabb, 2019-ben megjelent regényét, az Essa gente-t (’Micsoda népek’) is, amelynek főhőse egy kiégett író, aki hatalmas sikert aratott még az 1990-es években megjelent ’A királyi udvar kasztráltja’ című történelmi regényével, de  időközben kiapadt a tehetsége, és képtelen arra, hogy befejezze új művét. Miközben újabb és újabb előlegeket vesz fel tervezett, de soha el nem készülő regényére, volt felesége (egy szuperintelligens műfordító) és szeretője (egy lakberendező érzelmi) vonzásában telnek a napjai, és szeretné valahogy rendbe hozni a családi életét azzal, hogy megpróbál szót érteni kamaszodó fiával. A naplóformában elbeszélt történet bejegyzései ugrálnak az időben, megtörve a linearitást, és több elbeszélői nézőpontot is megjelenítenek, állandó figyelemre késztetve az olvasót, mígnem a regény végén megjelenik egy újabb, a történetet harmadik személyben elbeszélő narrátor, akitől megtudjuk, hogy az író számítógépe teljesen üres, letörlődtek a napló lapjai, és ezzel kétségessé válik az éppen olvasott regény létezése is.

Az angolai születésű (1977) Ondjaki hazája irodalmának fiatal nemzedékéhez tartozik, amely már kritikával tekint az országban a több évtizedes baloldali kormányzás nyomán kialakult viszonyokra. Regényeinek, a Bom dia, camaradas-nak (’Jó reggelt, elvtársak’, 2001) és az Avó Dezanove e o segredo do soviético-nak (A tizenkilenc ujjú nagymama és a szovjet titka’, 2008) különböző irodalmi folyóiratokban magyarul megjelent részleteiben az író ironikusan ábrázolja a szovjet befolyás alatt álló, mind korruptabb, a személyi kultuszba belemerülő Angola mindennapjait, amelyeket egy pártos szellemben nevelt kisgyerek ártatlan rácsodálkozásával mutat meg. Későbbi műveiben, mint az Os Transparentes (’Az áttetszőek’, 2012), amelyért  2013-ban Saramago-díjjal tüntették ki, a problémákkal küzdő angolai társadalom mai valóságát mutatja be.