Marina Ivanovna Cvetajeva versei

Ki zsenge fűben itt van eltemetve

Ki zsenge fűben itt van eltemetve,
Uram, szándékát s vétkét megbocsásd!
Szegény, beteg volt, gyötrött, és szerette
Az angyalokat s gyermekkacagást.

Fehér orgonacsillagot se tépett,
Bár víni Istent hívta volna ki…
A vétkei szelíd gyermeki vétkek –
Bocsáss meg hát ezért, Uram neki.

Keresve messzi földeket

Keresve messzi földeket,
Szíved kihűl. – Nem hűl, meglátod.
Sártenger – virradat – románok -
Fiatal nő kíséreted…

A hóba rózsát ki dobott?
Gyümölcshéj az csak, mandarin. – S a
Fejedben mind ezt forgatod:
Mazurka, mámor, mors, Marina

Gazdagságom utolsó éke

Gazdagságom utolsó éke
A hetyke éhes foltokon!
Az uzsorás száraz kezébe
Lecseng utolsó zálogom.

Egy éj alatt elvert örökség –
Az Úr előtt nagy becsben áll.
Ez sok nekem, túl nagy a költség, 
Fényűzés ez: az éj s a száj.

Búcsúzzunk kurtán, egyszerűen
- Kezem lopáshoz úgysem ért! -
Elengedem hát, kényszerűen
- Dús balgaság! – e  szenvedélyt!

Szívdobogás- s nefelejcs-koszorúval

Szívdobogás- s nefelejcs-koszorúval
Drága vonásaidat köritem.
Nappal az elme elbánik a búval,
Este – sosem.

Léptek bolyonganak árva teremben,
Szembe ha jönne akárki, legyen.
„Gyógyul a seb” – vigaszoltatok engem…
Este – sosem.

*

A versek eredeti címe: Тому, кто здесь лежит под травкой вешней; Уедешь в дальние края; Мое последнее величье; Памятью сердца — венком незабудок