Marina Ivanovna Cvetajeva: (Lennék szelíd...)

Lennék szelíd, vadóc, zajongó
- Lét-szomjazó! -
Elbájoló, okos, csapongó -
Boldogító!  
 
Szelídebb, mint kik vannak s voltak,
És bűntelen…
Jaj, egyenlők leszünk mi, holtak,
A sírba’ lenn!
 
Leszek, mi senkinek se drága,
- És mint a jég! -
Nem tudva múltat, s mit se várva,
Mi jönne még.
 
Hogy szívem meghasadt, felejtem,
S hogy összeforrt,
Hajam fényét, s ahogy nevettem,
Sok drága szót.
 
Antik topáz kis karkötőmet,
E karcsú ág
- Ifjú karom – filigrán, könnyed
Virágzatát.
 
S hogy rajzolván felhődarabkát
Ég útjain,
A gyöngyház tollat megragadták
Az ujjaim.
 
S a lábamat, amint szökelltem
Sövény fölött,
S az árnyamat, amely mellettem
Jött, üldözött,
 
S hogy kék az ég, s a napjaim itt
Oly csendesek,
- A csínyjeim, viharjaim, mind,
S a verseket!
 
Beteljesült csodámtól széled
A kacagás.
Örök-rózsás, leszek fehérebb,
Mint bárki más.
 
Eltűnik – irgalom! – nem nyíló
Pillám alatt
Előlem rét, az alkony, illó
Szent pillanat.
 
S hiába, többé egy se nyitja
-  Se szál virág! -
Ó, földem, megbocsáss, amíg a
Világ világ.
 
S majd épp így olvadnak a holdak,
S olvad havunk,
Ha elsuhan ez ifjú, boldog  
Évszázadunk.

*

A vers eredeti címe: (Быть нежной, бешеной и шумной...)