João Cabral de Melo Neto két verse

Tenger és cukornád-ültetvény

Amit a cukornádföldektől tanul,
tenger költészetének szólásmódja;
utca-ponyva és szakadatlan zengés,
a csenddel párhuzamban elbeszélve.
Amit a cukornádföldtől nem tanult:
az a dagály pusztító szenvedélye;
botor tengerhullámok és homokpart –
mozsárban szétzúzott időtörmelék.

A cukornádföld mégis eltanulta
a hullámok csúszó-mászó haladását;
a tenger megfontolt szétterjedését,
elárasztva minden sötét üreget.
És amit a cukornád mégse tanult
a tengertől: hogy kilépjen magából;
birtokának s birtoklása méretét;
kevesebb teher, kevesebb szétfolyás.

A cukor analízise

A kristálycukor, a cukorgyárak cukra
a fehérségek legingatabb fehére:
csak a Reciféből elszármazott tudja
a határát ennek a kevésségnek.
Tudja a legkevesebbet a kevésből,
ami kristályként válik ki a cukron,
mely a kezdeti, agyagos állapotra
rakódva lesz nyersből finomított lélek;
és tudja, hogy minden összetörheti ezt
az önmagára figyelő kristálylétet:
a nyerscukor alap felszínre virágzik,
mikor a nyár vagy tél sziruppá olvasztja.

                                   *

A nyers cukrot csak ódon cukornádmalmok
purgálják máig sárral összevegyítve;
a cukorgyár már kora gyermekkorától
felnőttként nevelgeti, tisztítás helyett;
fektetőben, vákumokkal, turbinákkal
ipari emberek hideg fémkezében,
a cukornádüzem kristállyá párolja
a cukorszirup barnaságát – kezeli.
S mert a cukornádat máig is termesztik,
találkozik munkások sáros kezével,
gyermekkora sarassága felszínre tör
télen vagy nyáron, ha felolvad a cukor.

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: João Cabral de Melo Neto: O mar e o canavial, Psicanálise do açúcar. A educação pela pedra, 1962-65. Alfaguara, 2008.