Jaroslav Vrchlický: Esti pantum

Nem rezdül meg egy levél se,
lepke, madár elbóbiskol,
dicsfény árad ránk nyugatról,
ábrándokról szól az ének.

Lepke, madár elbóbiskol,
kerti árnyak összeérnek,
ábrándokról szól az ének,
pár emlék jár itt a múltból.

Kerti árnyak összeérnek,
vörösek a fák a naptól,
pár emlék jár itt a múltból,
így képzeltem el a szépet.

Vörösek a fák a naptól,
pár tüske a szívig érhet,
így képzeltem el a szépet,
múlt és jelen egybehangol.

Pár tüske a szívig érhet,
kiszakít az ős-haragból,
múlt és jelen egybehangol
néhány hátralevő évet.

Kiszakít az ős-haragból
az üresség, csak az éltet
néhány hátralevő évet,
sírhatsz most az iszonyattól.

Az üresség, csak az éltet
minden rosszat önmagadból,
sírhatsz most az iszonyattól,
nem rezdül meg egy levél se.