Iman Mersal: Mint a költemény, amit álomban írtam

Az ellenfelem már a térdén, és a csőcselék üvölt: „Hogyhogy nem öli meg!?”
Csodák esnek, és te nem kérdezed, miként.
A kard kéznél van, mint egy esernyő, ami az esőre vár, hogy kinyílhasson,
Az ég betűket ereget, ahány szó megformálódik, annyi seb gyógyul be ebben a világban.
Az úton mintha én a csatorna egyik oldalán lettem volna, anyám meg a másik parton,
S köztünk egy csapat liba, amiket végül sikerült valahogy visszaterelni a házhoz.
Otthon üldögélve a narancsokat hámoztam és almát szeltem.
Csendélet gyümölcsökkel
Mintha a gyerekeim annyit ettek volna, hogy már én is megkívántam tőlük.
Később lehet, hogy elaludtam,
Borzongás ébresztett a lábujjaimban,
Az ereimben tiszta a vér,
Valami felhő ringat
Beteljesedett a boldogság –
S szokatlan módon azonnal tudtam, hogy ez maga a boldogság.