Haikuk vándorúton - Macuo Basó haikui (3.)

1.

1666. tél

Óriás pelyhek
Nyári kimonóminta
Ez a havazás

2.

1666. tél

Száradt zúzmara
Csak szomorúság nyílik
A téli mezőn

3.

1667. tavasz

Virágok arca
Szégyenlősen rejtőzik
Ködben van a hold

4.

1667. tavasz

Szilva virágzik
Ne szórd szanaszét szirmát
Susogó szellő

5.

1667. tavasz

Mint szépség haját
Keleti szél fésüli
Fűzfa ágait

6.

1667. tavasz

Mocsi hószemek
Fűzvesszőkön tapadnak
Rizssüteménnyé

7.

1667. tavasz

Mindenhol virág
Bánom, de nem nyílik ki
Verses füzetem

8.

1667. tavasz

Bimbók pattannak
Nagyokat hahotáznak
Tavaszi szélben

9.

1667. tavasz

Közel már a nyár
Kösd hát be zsákod száját
Sziromszóró szél

10.

1667. tavasz
A hacuszeieknek, akik a cseresznyefa virágzást jöttek csodálni

Vidám emberhad
Hacusze lakója mind
Szakura lesők

11.

1667. tavasz

Síró cseresznye
Fordulnék, otthagynám de
Visszahúz az ág

12.

1667. tavasz

Süvítő szélben
Farkát csóváló kutya
Ma a cseresznye

Cseresznyefa-virágzás

Ebben a részben Macuo Basó két 1666-os téli haikuja mellett az összes 1667-ben írt haikuját közöljük. Érdekes, hogy a 1667-es évből – datálhatóan legalábbis – kizárólag tavaszi versei maradtak fent, azokban pedig többnyire a múló szépség szimbóluma, a cseresznyefa-virágzás a téma.

Japánban már a Nara korban (710-794) a nemesi családok szokása volt, kínai mintára, a tavaszi szilvavirágzás megtekintése. A ma is fontos eseményszámba menő cseresznyefa-virágzás nézés a Heian korban (794-1185) jött divatba, de jó darabig még ugyancsak az arisztokrácia szórakozása volt, és az 1600-as években lett a szamurájok, majd a köznép időtöltése. Basó maga is már ebben a „plebejus kontextusban” örökítette meg a virágzást és a virágzást csodáló honfitársait.