Johann Wolfgang von Goethe: Szellemek éneke a vizek felett

Az emberi lélek
A víz képmása:
Az ég küldi ide,
Az égbe száll fel,
Majd ismét le kell
Hulljon a földre:
Örök körforgás.

Ömlik a magas
Meredek bércről
A tiszta sugár,
Majd szépen porlik
– Cseppfátyol-hullám –
A sima kőre,
Mely kicsit marasztja,
Majd halk, gyöngyöző
Nesszel zubog le
Alá a mélybe.

Ha szirt tartja fel
Gyors csobogását,
Mérgesen pezseg
Le kőről kőre
A szurdok-mélyre.

Sekély ágyában
Cammog át a völgyön;
A sima tóban
Mindahány csillag
Csodálja arcát.

Szél a hullámnak
Lágy szeretője;
Szél korbácsol föl
habzó hullámot.

Emberi lélek:
Képmása a víznek!
Emberi sors, te;
Képmásod a szél!

*

A vers eredeti címe: Gesang der Geister über den Wassern