Egy portugál utazó egészen mást keres és lát Indiában, mint bármely más európai. Maga előtt látja Vasco da Gama veszélyes és kalandos útját, a száműzött Camõest és a Lusiádákat, Xaviéri Szent Ferencet, a jezsuita missziókat és persze a portugál világkereskedelem fénykorát. 

A volt indiai gyarmatokon a mai napig fellelhetők a portugál múlt nyomai, amelyek Goa esetében közel ötszáz éve a helyi kultúra meghatározó részét alkotják.

A portugál író, Almeida Faria ezt a mára elhalványult, de mégis létező indo-portugál világot keresi útitársaival A világ suttogásában, amely 2022-ben jelent meg magyarul Lukács Laura fordításában.

A könyv – ahogyan az eredeti kiadás előszava is sugallja – kettős utazásra hív minket India két tartományába, Goába és Keralába. Hosszú, de kényelmes repülőútra indulunk Indiába, hogy megismerhessük a portugál építészet maradványait, ezzel párhuzamosan pedig rövid, spirituális utazást tegyünk a portugál múltba, amelyet Faria útijegyzetei révén ismerhetünk meg. 

A szerző a portugál történetírók (Diogo do Couto, João de Barros, Fernão Mendes Pinto, Luís de Camões) idézeteit hasonlítja össze azzal a jelennel, amellyel ő maga találkozik Indiában.

Ezek az idézetek folyamatosan megakasztják Faria beszámolóját és a történések előrehaladását.

A szöveg a regény, napló, útleírás és esszé műfaja között ingadozik. Faria azt a tizenhatodik századi portugál világot keresi, amelyben 

a különböző kasztok, a hindu istenek és a konkáni nyelv először találkoztak a kereszténységgel,

Afonso de Albuquerque hadvezérrel és a portugál kultúrával. Ez a találkozás a várt eredménnyel ellentétben nemcsak a helyieket változtatta meg, hanem a „hódítókat” is. Faria és társai a mai Goában nemcsak keresztény templomokat és Szűz Máriákat találtak, hanem keresztek mellett elhelyezett hindu jelképeket, sárkányokkal körülvett szenteket, valamint indiai arcvonásokkal rendelkező, de portugál nevű embereket, akik a távolodó múlt utolsó darabjaként tekintenek magukra.

Az élménybeszámolót Faria rendszeresen humoros, élcelődő anekdotákkal akasztja meg Xaviéri Szent Ferenc leharapott lábujjairól, Ganésáról, akitől – az író saját bevallása szerint – nem ártott volna segítséget kérni, hogy jobban sikerüljön a könyv, míg más helyeken kissé elrugaszkodott, fikciós elemekkel színesíti a beszámolóit, például Michiel Sweerts flamand költőről, akinek (szellem)alakja meg-megjelenik, hogy társalogjon a szerzővel. Az útijegyzetek, a történelmi tények és fiktív elemek folyamatos, bekezdésenkénti váltakozása ellenére a könyv gördülékenyen halad előre és gyors tempót diktál az olvasónak.

Ahogyan azt a szerző is megerősíti saját tapasztalatai révén, 

Goa nem olyan, mint a többi indiai tartomány.

A gyarmatosítás ellenére a társadalmi kasztok rendszere teljes egészében megmaradt, ezzel párhuzamosan pedig megjelentek a „leszármazottak” (descendentes), akik már portugál és goai gyökerekkel is rendelkeznek, és nem összekeverendők a szintén portugál, de mélyen megvetett „frissen érkezettekkel” (reinóis), akik csupán a gyors haszonszerzés céljával és idejére költöztek Goába.

A portugálok és a helyiek kölcsönösen és tudatosan igazodtak egymáshoz. A portugál uralkodó földön ülve, goai szőttesen fogadta látogatóit. Nobilis atya és missziós társai megtanulták a szanszkrit nyelvet, brahman ruhát öltöttek, és buzgón látogatták az indiai imaházakat, abban a reményben, hogy a beépülés közelebb viszi őket a helyiek megértéséhez, a helyieket pedig a kereszténységhez. Nem volt ez egyedi eset az ázsiai jezsuitáknál – Martin Scorsese Némaság című filmjében a portugál Ferreira atya is beépül a japánok közé –, Goa esetében azonban a két hitvilág nemcsak megtűrte egymást, hanem szorosan össze is fonódott. Ennek egyik kiváltó oka a már említett portugál hadvezér és későbbi alkirály, Albuquerque „házasító hadjárata” volt. Albuquerque anyagilag és társadalmilag is támogatta azoknak a nőknek és lányoknak a kiházasítását, akiknek anyagi helyzetük vagy kasztjuk miatt nem volt lehetőségük családalapításra. Ezekben az esetekben a menyasszony hozományát a portugál állam vállalta magára, cserébe viszont a kereszténység és a portugál nyelv gyakorlását várta el. Az újraházasodás politikai előnyeit figyelembe véve és a keresztény szellemiséget hangsúlyozva a portugálok betiltották a sati nevű helyi szokást is, amely korábban rituális öngyilkosságra buzdította az özvegyeket. A brazil őslakosok helyzetéhez mérhető kulturális elnyomás azonban még így sem valósult meg. A portugálok előtti hagyományokat még az inkvizíció sem törölte el véglegesen. A kasztrendszer nem tűnt el, csupán kibővült a portugálokkal.

Faria megemlíti, hogy útja során egyetlen indo-portugál könyvet sem talált, pedig Goa, ha nem is számtalan, de több jelentős portugál nyelven alkotó művészt tud felmutatni: ilyen az Európában letelepedett írónő, Vimala Devi vagy a jelenlegi portugál miniszterelnök édesapja, Orlando da Costa. Devi két novellája magyar fordításban is megjelent Asztalos Lajosnak köszönhetően a kilencvenes évek közepén – más itthoni indo-portugál műfordítás létezéséről ugyanakkor nem tudni.

A világ suttogása kitér Kerala tartomány portugál részeire vagy inkább azok hiányára – 

a hollandok és az angolok kultúrája ugyanis szinte teljesen bekebelezte a portugálok történelmi emlékezetét.

A területről való lemondás tudatos volt: a portugálok Kocsín városa helyett anno a jobb adottságokkal bíró Goát választották központjuknak. A huszonegyedik századi portugál utazók ismerős utcákat, romokat és hazai neveket találtak Keralában, melyek megfakult dicsősége a magyar Esterházy család sorsára emlékezteti Fariát. Szembetűnő a különbség Goával szemben, ahol aktívan él és „suttog” a portugál múlt.

Faria kettős utazása nemcsak a múltat hozza közelebb a jelenhez, hanem a megtapasztalás fontosságát, a sokszínűségbe való önfeledt belefeledkezést, valamint a kulturális elfogadás és elnyomás paradox viszonyát is felmutatja. A portugálok beleőrültek saját kapzsiságukba a színes indiai forgatagban, amelyhez azonban ők maguk is hozzátették saját részüket. A szerző ebben az izgalmas, de elrettentő, sokszínű, de túláradó indo-portugál világban keresi a régi és az új portugál identitást.

Almeida Faria: A világ suttogása. Fordította Lukács Laura, illusztrálta Rózsa Luca Sára. Budapest, Scolar, 2022. 141 oldal, 5995 forint