Az elme varázsszigete. Can / Illa de Tagomago / Radiohead
Fotó: 1749
Az elme varázsszigete. Can / Illa de Tagomago / Radiohead

A Sound & Vision friss epizódjában pszichedelia a Cantől Thom Yorkig.

GOMBA

Mikor megláttam egy gombafejet
Mikor megláttam egy gombafejet
Mikor megláttam egy gombafejet
Holtan adtam életjelet

Kapom kétségbeesésem
Kapom kétségbeesésem

Mikor láttam a vöröslő eget
Mikor láttam a vöröslő eget
Mikor láttam a vöröslő eget
Holtan adtam életjelet

Kapom kétségbeesésem
Kapom kétségbeesésem

Mikor megláttam egy gombafejet
Mikor megláttam egy gombafejet
Mikor megláttam egy gombafejet
Holtan adtam életjelet

Holtan életjelet
Holtan életjelet

 

A huszadik század egyik legnagyobb lemeze, a Can zenekar Tago Mago című munkája ötvenéves idén. A Mushroom a második tétel. Egy post-punk dal csaknem tíz évvel azelőttről, hogy zenei újságírók mankóként létrehozták volna a punk műfaji terminusát. Az ilyen „műfaji” meghatározásokat, mint amilyen például a punk vagy a post-punk, mindig a tébláboló (zenei) újságírók készítik el maguknak mankók gyanánt, de aztán ezek a mankók csodálatos módon önjáróvá válnak, eldobják satnya lábaikat, és megállíthatatlan menetelésbe kezdenek. De ezúttal nem a punkról lesz szó. Kóstoljunk egy kis gombát inkább.

A gombafej nem csak pszilocibin, hanem Hirosima és Nagaszaki is, a nevadai sivatagban kibomló nukleáris felhő 1956-ban, mint a Twin Peaks harmadik évadában, a gonosz látomásos genezisét bemutató filmtörténeti jelentőségű nyolcadik pszichedelikus részben, melynek akusztikai atmoszféráját Penderecki muzsikája határozza meg. A Can két alapítója, Holger Czukay basszusgitáros és Irmin Schmidt billentyűs pedig egy másik jelentős huszadik századi zeneszerző, Karlheinz Stockhausen tanítványai voltak Kölnben. Irmin Schmidt, az egyetlen jelenleg is élő alapító tag négyőjük közül nemrégiben Rob Younggal közösen megírta a zenekar történetét All Gates Open: The Story of Can címmel. Ebből következzék néhány, a Tago Mago lemez keletkezésére vonatkozó részlet fordításomban:

Tagomago szigete a Földközi-tengeren sütkérezik, kevesebb mint egy kilométerre Ibiza északkeleti csücskétől. Mindössze másfél kilométeres hosszával alig több mint egy fölszínre bukkanó szikla, egy ősi vulkanikus perem utolsó maradványa. Még a huszonegyedik század elejéig is alig épült rajta más, mint néhány luxushotel szétszórva a földterületen, melyeket egyetlen út köt össze; a levegőből letekintve csaknem elhagyatottnak látszik, partmenti sziklaszirtekkel, furcsa alakú öblöcskékkel, csekély növénytakaróval és napégette cserjéssel. Tagomago jelenleg egy spanyol vállalkozó tulajdona, és időnként politikusok és más közismert személyek bérlik ki luxusnyaralások vagy üzleti tárgyalások céljára. Ám minden exkluzivitása ellenére még mindig van benne valami vadság, és nincs az a mennyiségű végtelenített medence vagy minimalista villa, amely ezt eltörölhetné. A karthágói hadvezér, Hannibál fivére, Mago Braca, aki a Krisztus előtti második században élt, rejtekhelyként használta a szigetet sok földközi-tengeri hadjárata során. A neve szó szerint „Mago sziklát” jelent.

[…]

„Ha tanulmányozod a zenéket szerte a világon”, elmélkedett Irmin az NME [New Musical Express – a legmeghatározóbb brit zenei magazin – LZ] újságírójának 1972-ben, „föltűnik, hogy a vízzel körülvett földön született zenét inkább befolyásolja a víz és a levegő, míg minél mélyebben hatolsz a kontinensbe, annál inkább földtömegre bukkansz, a zene melódiája kevésbé lesz fontos összehasonlítva a ritmika súlyával. Úgy tűnik, a víznek valamelyes köze van a dallamhoz, míg a Németországhoz hasonló vidékek inkább földből és tűzből gyúrják muzsikájukat. Bizonyos pontokon a Tago Mago lemezt átfonja minden elem: a födél nélküli sziget és a láthatár nélküli belső föld.”

A Can Tago Mago című lemezét mítoszok övezik, csakúgy, mint ahogy a Baleár-sziget körül is legendák kavarognak. […] A Can-tagok szigetre tett látogatásáról jónéhány egymásnak ellentmondó történet keringett akkoriban. Még sokkal később, 2004-ben is képes volt Holger [Czukay] egy égbekiáltóan nonszensz mesét szőni egy amerikai újságírónak: „A Tago Mago mágikus mű. Mielőtt Jaki [Liebezeit – a Can dobosa – LZ] a Canhez érkezett, öngyilkosságot próbált elkövetni. Chet Bakerrel játszott jazzdobosként Barcelonában. Onnan Ibizára ment. Délre ettől a szigettől van egy Tagomago nevű szikla. A Mago mágiát jelent, Tago pedig a varázsló neve, aki ott élt. Jaki ezen a sziklán volt, és próbálta levetni magát róla, mert úgy érezte, hogy nincs értelme az életének. Azt hiszem, ő mondta, hogy nevezzük [a lemezt] Tago Magónak.”

Ám akár hiszel ezeknek az igazolhatatlan legendáknak valamelyikében, akár nem, az egyik módja annak, hogy fölfogd a Tago Mago által földuzzasztott aurális érzéki benyomásokat, az az, hogy ha magát az albumot az elme varázsszigetének tekinted, egy beavatási rítus távoli helyszínének, amely magával viszi a hallgatót, és a zenészeket magukat is, egy hermetikus utazásra a fénytől a sötétségig és aztán vissza. Hetvenkét perces lefolyása során az elragadtatás hullámaira és az üresség örvényeibe egyaránt eljutsz. A dalszövegek révén, melyek sodornak oda és vissza, a lemez a véráramlásról szól, fölzaklató drogélményekről, gnómikus kántálásban elővezetve, tömeggyilkosságról, míg mindennek tetőpontján megtisztulásért esedezik. A földi gyönyörök kertje egy pokoli, mindent elnyelő szakadék fölött hintázik.

[…]

Ami az új énekest illeti, dalszövegeinek sorai legalább olyan jelentéstelik vagy jelentésnélküliek, akár a többi hangszer szólamai. Malcolm [Mooney – a Can első énekese – LZ] artikulációjával ellentétben, amely metszően tiszta volt, Damo [Suzuki – japán utcazenész, akire Holger Czukay figyelt föl egy kölni séta során – aznap este már Can-koncerten énekelt – LZ] arra kényszerítette a zenehallgatót, küzdjön meg azért, hogy megértse, miről is énekel. Manapság sok weboldalt szentelnek a dalszövegek reprodukciójának, ám a Can-szövegek, főként amelyek a Damo-korszakból származnak, jellegzetesen inkonzisztensek, rajongók jegyezték le őket, tele vannak tűzdelve kérdőjelekkel és cáfolatokkal. A Can-dalszövegek nem argumentációk, nem logikus állásfoglalások vagy üzenetek; bizonnyal nem olyan érzelemkifejezések, melyekhez a modern fülek hozzászoktak az opera eredeteitől, a romantikus dal születésétől kezdve, Schubert és Wolf korától fogva.

Az atomgomba egyszerre jelent életet és halált (I was born and I was dead). Mint a végtelenül egyszerű taoista szimbólum, a jin a és a jang, vagy modernebb és elterjedtebb ábrázolási formájában a tájcsitu. Ez igen szemléletes, és a maga elhomályosodott, leegyszerűsítő módján érvényes megközelítése az igazságnak. A kecses, mégis pontos geometria némiképp félrevezető. Ez a megközelítés mitikus homályosságából fakad. A komplementer összefüggésből nem következik föltétlenül lekerekíthető egész. A szimmetria is megtévesztő, a szépérzéknek vonzó közelítés. A komplementer összefüggések sokasodása és bonyolódása fokozódó rendezetlenséghez, számunkra jobbára láthatatlan törésvonalak egyre nagyobb sokaságának a kialakulásához vezet. Mint egy arc szaporodó ráncai. Ennek a rendezetlenségnek, vagy egy másik archaikus kultúra szavával, ennek a káosznak a kibomlása az idő. Visszatérve a kínai szimbólumra: ha egy enyhén remegő, kissé ügyetlen kéz néhány vonással fölrajzolja ezt a szimbólumot egy lapra, könnyen lehet, hogy közelebb hozza azt a valósághoz, mint ha egy mértanilag pontos szitanyomat eredményeként egy tökéletes belső arányokkal rendelkező kör ábrázolja azt.

A pszilocibin és az atomgomba értelmezési irányvonala egyszerre nyer megerősítést a következő dal indulásakor, mely egy hatalmas robbanással kezdődik, a dal címe pedig azt mondja, Oh Yeah.

Itt az énekszólam sávja először visszafelé játszva hallható. A végén Damo Suzuki anyanyelvén, japánul énekel. Ezt:

一人でそこに座ってる
頭のイカレた奴
虹の上から小便
我らがヒモと呼ぶ
LSDの街から
離れ餓鬼を怖れ
朝が未だ来ないのを
幸いなことに

Ez így szól rōmaji átírásban azok kedvéért, akik nehezen olvasnak japán írásjeleket (mint például én):

Hitori de soko ni suwatteru
Atama no ika reta yatsu
Niji no ue kara shōben
Warera ga himo to yobu
LSD no machi kara
Hanare gaki o osore
Asa ga mada konai no o
Saiwaina koto ni

Ami egyértelműen látható ebből, az az, hogy az LSD japán jele: LSD.
Let’s take a trip then.

A Can zenekart boldog-boldogtalan megemlíti inspirációs forrásként. Fogjunk meg ezúttal egy brit zenekart, a Radiohead nevezetűt – a Can-inspiráció talán az In Rainbows első lemezén lévő néhány dalban a legkézzelfoghatóbb, vegyük sorra tehát ezeket.

Hogyha még fületekben maradt az Oh Yeah című tétel második felének minimalista, dinamikus ritmikája, akkor evidens is lesz a párhuzam a következő tétellel. Csak füleljetek jól a Bodysnatchers második felére, és minden világossá válik. Nem kell hozzá pszilocibin sem.

A szöveg pedig magyarra fordítva a következőképpen hangzik:

TESTRABLÓK

Nem értem
Mit tettem
Rosszul
Lyukas emlékezet
Mérjetek vérütemet
Pislogj egyet
Egy az igen
Kettő a nem
Fogalmam sincs miről beszélek
Fogva tart ez a test és ki nem jutok

Hallass hangot
Költözz vissza haza
Satnya utánzat
Élei
Leszabva
Fogalmam sincs miről beszélsz
Ajkaid csak akkor mozognak ha seggedbe nyúl egy kéz

Neked már kiégett a fény?
Mert nekem már kiégett a fény
Ez a huszonegyedik század
Ez a huszonegyedik század
Küzdhetsz ellene prédaként
És engem térdre kényszerített
Megijedtek és bevittek
Megijedtek és bevittek
Maszlag minden téren
Maszlag minden téren
Bárki láthatja
Bárki láthatja
Élek

És láttam jönni
Láttam jönni
Láttam jönni
Látták jönni

Viszont ha már Damo Suzuki kapcsán az irreguláris angol nyelvhasználatnál tartottunk, nézzünk egy másik Can-áthallásokkal bíró dalt, ugyanarról a lemezről, az In Rainbows első feléről. Olyan, ugye, nincs, hogy fishes?

FURCSA HALAKOK / ARPEGGI

A legmélyebb óceánban
A tenger fenekén
Szemeid
Rám fordítod
Miért is maradnék itt?
Miért is maradnék?

Hülye lennék nem követni
Követni merre vezetsz
Szemeid
Rám fordítod
Rám fordítod a fantomokat (Kifelé)
Megyek a végéig (Kifelé)
A földnek (Kifelé)
És leesek
Ja, mindenki távozik (Kifelé)
Ha van esélye (Kifelé)
És ez (Kifelé)
Az enyém

Megesznek a férgek
És a furcsa halakok
Kóstolgatnak a férgek
És a furcsa halakok
Furcsa halakok
Furcsa halakok

Igen
Padlót fogok
Padlót fogok és menekülök
Menekülök

Ha még maradt rá kapacitásotok, hallgassatok meg még egy dalt a lemezről, ebben is fölfedezhető némi Can-inspiráció.

A számomra legkedvesebb Radiohead-lemez a föntiek okán is az In Rainbows első fele. A legfinomabb Can-lemez viszont a Future Days.

Az esszé szerzőjéről
Lengyel Zoltán (1982)

Zenél, ír, fordít, színházban dolgozik. Legutóbbi kötete: A sors kritikájáról (Tiszatáj, 2016).

Kapcsolódó
SÁRGÁSFEHÉRTŐL A BARNÁSVÖRÖSIG. WAR NOT LOVE ALT-J (Δ) / CAPA / TARO / PJ HARVEY / GALLIPOLI / SEAMUS MURPHY
Lengyel Zoltán (1982) | 2021.08.27.